Úszás: előállították Gyárfás Tamást a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.17. 18:01
Fenyő János médiavállalkozó megöletésével gyanúsítja a Magyar Úszószövetség volt vezetőjét, Gyárfás Tamást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – adta hírül a PestiSrácok.hu. A lap értesülése szerint Gyárfást ma délután állították elő a nyomozók, majd a gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették.

 

Az információt az ORFK Kommunikációs Osztálya is megerősítette. Az ex-úszóelnököt azzal gyanúsítja a hatóság, hogy több mint húsz évvel ezelőtt megbízást adott Portik Tamásnak, hogy ölje meg legnagyobb üzleti ellenfelét, Fenyő Jánost.

Gyárfás Tamás 1993 és 2016 között volt az úszószövetség elnöke, nagy szerepe volt abban, hogy 2017-ben hazánk adhatott otthont a vizes világbajnokságnak. Tavaly júliusban újabb négy évre bekerült a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA legfelsőbb, nyolcfős döntéshozó testületébe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik