Úszás: Sós nem Tusup miatt hagyta ki az Eb-keretből Szilágyi Liliánát

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2019.11.28. 14:40
null
Sós Csaba nem Shane Tusup miatt hagyta ki Szilágyi Liliánát az Eb-keretből (Fotó: Török Attila)
Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya nem azért hagyta ki Szilágyi Liliánát az Európa-bajnoki keretből, mert Shane Tusup az edzője – a szakember ezt a Borsnak mondta el.

 

Mint ismert, Sós Csaba november 15-én 23 fős csapatot hirdetett a december 4. és 8. között esedékes glasgow-i rövid pályás Európa-bajnokságra, ám a listán nincs ott Szilágyi Liliána, akiről októberben derült ki, hogy Shane Tusuppal, Hosszú Katinka korábbi férjével – és edzőjével – készül a folytatásban.

A döntéssel kapcsolatban Szilágyi a Nemzeti Sportnak úgy fogalmazott, „Szerettem volna indulni az Eb-n, az elmúlt hetek eredményei azt mutatták, hogy érmet, érmeket hozhattunk volna haza, de úgy érzem, mások azt gondolták, megakadályozzák ezt pusztán azért, mert Shane az edzőm.”

A 23 esztendős úszó szavai előtt értetlenül áll Sós Csaba szövetségi kapitány, aki a Borsnak elmondta, nincs köze a döntésének Tusuphoz.

„Erről szó sincs. Je­len pillanatban Lilu nincs olyan formában, hogy elinduljon egy kontinenstornán. Elhiszem, hogy szeretne részt venni, de ez nem egy világkupa, ahol ha az egyik szám nem sikerül, akkor javítunk a következőben.”

Sós úgy véli, fölösleges lett volna kiutaztatnia Szilágyit.

„Kétszáz pillangón 2:18-as időt úszott. Ez egyértelműen edzetlenségre utal. De ezzel nincs is gond, hiszen nemrég váltott edzőt. A formánkívüliség egyébként a november eleji dohai világkupán is látszott, gyakorlatilag alig érte el a falat. Ráadásul olyan úszók vannak előt­te, mint Hosszú Katinka, Ja­kabos Zsuzsanna és Kapás Boglárka. Az első két ver­senyzőtől olyan messze van jelen pillanatban, hogy még rivalizálásról sem beszélhetünk. Fölöslegesnek tartottam nyolc napra azért kiutaztatni, hogy egyszer ússzon délelőtt 200 méter pillangót.”

A szakember hozzátette, számára teljesen mindegy, melyik úszót ki készíti fel.

A MAGYAR VÁLOGATOTT 23 FŐS NÉVSORA

NŐK
Békési Eszter (50 m mell, 100 m mell, 200 m mell), Bordás Beatrix (50 m pillangó, 100 m pillangó, 50 m gyors, 50 m mell), Hosszú Katinka (100 m vegyes, 200 m vegyes, 400 m vegyes, 200 m pillangó), Jakabos Zsuzsanna (50 m gyors, 100 m gyors, 200 m gyors, 400 m gyors, 200 m hát, 200 m pillangó, 100 m vegyes, 200 m vegyes, 400 m vegyes), Kapás Boglárka (400 m gyors, 200 m pillangó, 400 m vegyes), Késely Ajna (200 m gyors, 400 m gyors, 800 m gyors), Szabó-Feltóthy Eszter (200 m hát, 100 m vegyes, 200 m vegyes, 400 m vegyes), Verrasztó Evelyn (200 m gyors, 100 m vegyes, 200 m vegyes)

FÉRFIAK
Bernek Péter (200 m hát, 200 m vegyes, 400 m vegyes), Bohus Richárd (50 m hát, 100 m hát), Gyárfás Bence (50 m gyors, 50 m pillangó), Gyurta Gergely (1500 m gyors, 400 m vegyes), Holló Balázs (400 m gyors, 100 m vegyes, 200 m vegyes, 400 m vegyes), Horváth Dávid (50 m mell, 100 m mell, 200 m mell), Kalmár Ákos (400 m gyors, 1500 m gyors), Kozma Dominik (100 m gyors, 200 m gyors), Lobanovszkij Maxim (50 m gyors, 100 m gyors), Németh Nándor (100 m gyors, 200 m gyors, 100 m hát), Szabó Szebasztián (50 m gyors, 100 m gyors, 50 m pillangó, 100 m pillangó), Szentes Bence (50 m hát, 100 m hát, 200 m hát), Takács Krisztián (50 m gyors, 50 m pillangó, 100 m pillangó), Telegdy Ádám (50 m hát, 100 m hát, 200 m hát), Zombori Gábor (200 m gyors, 400 m gyors, 50 m hát, 100 m vegyes)
Szövetségi kapitány: Sós Csaba

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik