Úszás: Sós Csaba megtartaná a március 24-i ob-t

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.14. 09:24
null
Sós Csaba tárgyal az edzőkkel, hogy meg tudják tartani a márciusi ob-t (Fotó: Török Attila, archív)
A koronavírus-járvány ellenére megtartaná a március 24-én rajtoló országos bajnokságot az úszók szövetségi kapitánya, Sós Csaba.

 

 

„Ez nemcsak egy ob, hanem olimpiai válogató is – nyilatkozta a Borsnak Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya. – Nyolc hónapja csak erre készülnek az úszók. Bombaformában vannak, nem lenne szerencsés, ha eltolnánk a bajnokságot. Ezt a véleményemet akkor is fenntartom, ha esetleg a májusi Eb elmarad vagy csúsztatják az olimpiát .”

A szakember elmondta, több alternatívát is kidolgozott, ezekről vasárnap tárgyal az edzőkel és közösen döntenek majd. A jelenlegi feltételekkel nem lehet megtartani az eseményt, hiszen a Duna Arénában többen vennének részt, mint a kormány által a beltéri ren­dezvényekre maximált száz fő.

„Az biztos, hogy nézők nem lesznek. Szóba került már, hogy nyitott uszodában tartjuk a versenyt, mert az ötszáz főt nem lépjük át. De az is egy ötlet, hogy a Duna Aréna két medencéjében párhuzamosan zajlana a verseny. Ehhez viszont az kell, hogy két különálló létesítménynek tekintsék a teljesen elszeparált medencéket” – fogalmazott a szövetségi kapitány.

A melegövi edzőtáborok a napokban érnek véget, az úszók Dél-Afrikából, Törökországból és Thaiföldről érkeznek haza, de a hazaút még okozhat nehézségeket. Sós Csaba hangsúlyozta, a versenyzők a külvilágtól elzárva készültek, így a vírus nem jelentett rájuk veszélyt, de vannak, akik bécsi átszállással érkeznek, és ha hazatérve karanténba kerülnek, akkor ki kell hagyniuk az ob-t, ezért járatcserén dolgoznak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik