Úszás: péntekig használhatják a szegedi uszodát a válogatott tagjai

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.03.18. 10:22
null
Olasz Anna még medencében készülhet (Fotó: Dömötör Csaba)
Mivel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság még nem döntött a tokiói játékok időpontjának módosításáról, a kvótaszerzésben reménykedő úszóink nem állhatnak le az edzésekkel.

 

„A Nemzetközi Olimpiai Bizottság még semmilyen módosításról nem tájékoztatta a sportvilágot, így annak szellemében kell folytatnunk a munkát, hogy az eredeti időpontban megrendezik az eseményt – idézi a delmagyar.hu Gellért Gábort, a Haász SZUE edzőjét. – Éppen ezért az a terv, hogy az ötkarikás játékokra leginkább esélyes két versenyzőnk, Olasz Anna és Fábián Fanni a jövő héten egy központi, budapesti edzőtáborban készül. Ez persze még változhat.”

A Szegedi Úszó Egylet úgy döntött, a helyi sportuszodát már csak a hat válogatott úszó (Olasz Anna, Fábián Fanni, Vas Luca, Fábián Bettina, Fábián Milán és Ulrich Botond) használhatja, ám ők is csak péntekig. A többi versenyző egyéni edzéstervek szerint készül otthon.

Mint ismert, a Magyar Úszószövetség elhalasztotta a március végi országos bajnokságot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik