Sós Csaba mindenkit figyel majd Százhalombattán – az ifikre különösen kíváncsi a szövetségi kapitány (Fotó: Török Attila)

 

– Minden szempontból nehéz esztendőn van majdnem túl a magyar úszósport, ám a zárás előtt előbb egy rövid pályás országos bajnokság, majd egy kontinensviadal vár a versenyzőkre, akik közül akadnak, akik nem lesznek ott szerdától szombatig a százhalombattai ob-n. Könnyen elfogadta az indokaikat?
– Igen. Felnőttekről van szó, a rövid pályás világkupa-sorozat, amelyen indulni fognak, pedig pénzdíjas verseny, túl sok magyaráznivaló nincs ezen – válaszolta Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya a Nemzeti Sportnak.

– Kapás Boglárka edzője, Virth Balázs egy hónappal ezelőtt nyilatkozta azt a lapunknak, hogy jelezték önnek a távolmaradási szándékukat – ugyanezt megtette Hosszú Katinka is?
– Természetesen. Másként ez nem is működhetne, hiszen a világkupaversenyen való indulásukat a szövetségnek engedélyeznie kellett.

– Van még egy nagy név a hiányzók között...
– Igen, Verrasztó Dávid sem lesz ott Százhalombattán, úgy tudom, ő is a világkupa-viadalt választotta az ob helyet. Persze tudom, hogy a felvetésével nem rá célzott: Gyurta Dániel Lausanne-ban lesz a verseny idején a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ülésén.

– Vele kapcsolatosan azért nem túl biztató hírek keringenek az uszodák világában.
– Mire gondol?

– Sokan úgy vélik, többé nem látjuk őt versenyezni.
– Ennek kapcsán nemigen tudok mit mondani, nem beszéltem mostanában Danival, a hírek szerint nincs edzésben.

– Mennyire fontos számunkra és általában az úszósport egészének egy rövid pályás Európa-bajnokság?
– Most ez a legfontosabb, bár számomra sokkal többet jelent úszóink egészségi állapota és az, hogy jövőre az év fő versenyén, a glasgow-i kontinensviadalon ússzanak igazán jól. Az igazság az, hogy még nem történt olyan, mint idén: soha ilyen kemény versenysorozat nem volt még. Az ifjúsági Eb és vébé közé beékelődött a felnőttek világbajnoksága, és volt egy universiade, egy európai ifjúsági olimpiai fesztivál is, plusz számtalan más viadal, vagyis az úszók leterheltsége nőtt a korábbi évekhez képest. Tapasztalata senkinek sincs ezen a téren, kíváncsian várjuk mi is, mi lesz a későbbiekben.

 ELTILTOTTÁK HORNYÁK VIKTORT

A Magyar Úszószövetség fegyelmi bizottsága három évre mindennemű sporttevékenységtől eltiltotta Hornyák Viktort, amiért botrányt okozott a szeptember 24-ei közgyűlésen. Bővebben itt olvashat a részletekről!

– Azt már tudja, nagyjából hány versenyzővel számol a decemberi, koppenhágai rövid pályás Eb-n?
– Nagyjából huszonöt úszóval tervezek. A csapatban azok lesznek benne, akik a budapesti vébén döntőt úsztak vagy oda bejutottak, utóbbiak közé tartozik Gyurinovics Fanni, aki a 4x200-as gyorsváltó fináléba jutását segítette. Utazhatnak Koppenhágába azok is, akik az ifjúsági vébén egyéniben érmet szereztek, és azok is, akik az ifjúsági Eb-n győztek.

– Úgy hírlik, akadnak olyanok, akik nem élnek a lehetőséggel, az például biztos, hogy Késely Ajna kihagyja a koppenhágai kontinensviadalt.
– Nincs okom vitába szállni sem vele, sem Turi György edzővel, hiszen Ajna is végigcsinálta a kemény nyarat, aranyérmeket nyert a korosztályában, Budapesten pedig három döntőt úszott. Ha a mesterével úgy látják, pihenésre, feltöltődésre van szüksége, azt nekem el kell fogadnom.

– Cseh Lászlónak nem tanácsolta ugyanezt...?
– Vele kapcsolatosan megfogalmaztam már azt, hogy Laci szeret úszni. Persze ő sem fiatalodik, egyre nehezebbek számára ezek a sorozatterhelések, de ő képes megint újat húzni, hiszen úgy néz ki, az ob-n újra vállalja a vegyest – szerintem ez egyáltalán nem csacskaság.

– Vajon csak az ob-n tervezi ezt?
– Az majd kiderül később. A százhalombattai verseny lehet eszköz és cél is: a legjobbak esetében nyilvánvalóan inkább az előbbi, hiszen például az Eb-re való formába hozás egyik jelentős állomása az ob.

– Mire számít Százhalombattán, mire figyeljünk, mire számítsunk mi?
– Mindenkit nagyon fogok figyelni, de különös figyelemmel nézem majd az ifiket, hiszen várhatóan ők alkotják majd a tokiói olimpiai csapat gerincét. Parádés versenyre számítok, és néhány nagy csatára: ezek közül nagy izgalommal várom a budapesti világbajnokságon bronzérmes 4x100-as gyorsváltó tagjainak egymás elleni küzdelmét. A csapatból csak Bohus Ricsi hiányozik majd, aki most diplomázik az arizonai egyetemen, de vele kapcsolatban megnyugtatok mindenkit: nem fogja abbahagyni, nincs kétségem afelől, hogy felkészül a jövő évi Európa-bajnokságra. Jól gondolkozik, pontosan tudja, hogy egy Eb-arany vár rá ott...!