Kenderesi Tamás elégedett, de tovább akarja ütni a vasat (Fotó: Török Attila)

 

– Az országos bajnokság egyik legmeghatározóbb, mi több, legfelemelőbb pillanata az volt, amikor állt a kétszáz pillangó eredményhirdetésére várva, fújt egy nagyot, és azt mondta: „Megnyugodtam!”
– Mert így is történt: végre sikerült kihozni magamból azt, ami bennem volt. Az ezüstérem, még inkább az 1:53.42-es egyéni csúcs után kicsit valóban megnyugodtam.

– Tavaly tulajdonképpen egyszer sem ment ilyen jól, noha az Európa-bajnokságon második lett. Miért?
– Lelkileg nem voltam százas.

Éhezteti magát
Visszatért a Rio előtt bevált módszerhez Kenderesi Tamás: kevés versenyt vállal, így aztán már alig várja, hogy újra rajtkőre léphessen.
„Három éve az országos bajnokság és az olimpia között egyetlen versenyen indultam és az Európa-bajnokságon, ez nem mondható soknak, a kvangdzsui vb-ig már csak a belga bajnokságot vállalom – mondta a riói bronzérmes. – Így kicsit kiéheztetem magam, a mostani ob előtt ötvenes medencében szeptemberben versenyeztem legutóbb, már alig vártam, hogy úszhassak téthelyzetben.”

– De miért?
– Talán oda vezetném vissza, hogy a 2017-es felkészülésem során mindent megtettem, és a budapesti világbajnokságon úsztam is egy jó időt, de mégsem olyant, mint amilyent szeretnék, és csak a negyedik lettem. Akkor azt éreztem, ez az eredmény nem olyan, amilyennel 2018-ban Európa-bajnok lehetnék. És bár edzettem továbbra is, de talán lehet mondani, hogy mégsem akartam ezt az egészet… Még az is lehet, hogy nem is tettem meg mindent a sikerért.

– Közrejátszott ebben Milák Kristóf is?
– Persze, benne volt Kristóf is, hiszen a tavalyi országos bajnokságon nagyon megvert. Elszállt a motivációm – nehéz időszak volt. Dolgoznom kellett azon, hogy ezeket az érzéseket átalakítsam, hogy erőt adjanak, és ne a kedvemet szegjék. Ez lassan-lassan sikerült is, de a debreceni ob és a glasgow-i Eb közötti időt kevésnek éreztem ahhoz, hogy még jobban felkészüljek, hogy mentálisan is rendben legyek, így aztán dolgoztam tovább, de inkább már 2019-re figyeltem, és a világbajnokságra koncentráltam.

– Állt már a másik oldalon is, hiszen egy időben Biczó Bence villogott kétszáz pillangón, majd jött ön, és vitt mindent. Mostanság valami hasonló történik, csak éppen másként kénytelen nézni ezt a szituációt – hogyan élte és éli meg, hogy van Milák Kristóf?
– Kellett hozzá egy kis idő, amíg egyáltalán hozzászoktam ehhez a helyzethez. Én azt vallom, hogy a vetélytársaknak nem kell egymást szeretniük, sőt… Nem jó szó, de nem tudok jobbat, valamilyen szinten még utálniuk is kell egymást, csak nem mindegy, hogy ez milyen mélységig megy le. Nekem kellett átalakítanom az érzéseimet, a célom az volt, hogy ne akarjam annyira görcsösen megközelíteni, netán megverni őt. Mára elfogadtam ezt a helyzetet, de abba nem akarok belenyugodni, hogy én nem nyerhetek.

– Ha így tenne, az talán a pályafutása végét is jelentené.
– Lehet. Kíváncsi vagyok, vajon mi forog a másodikok fejében. Vajon ők hogyan kezelték azokat a helyzeteket, amikor nem sikerült nyerniük?

– Ki vagy mi segített abban, hogy mostanra sok mindent helyére tett a gondolataiban?
– Leginkább az idő. Persze a családom, a barátaim biztattak és támogattak, de nehéz volt hinni ebben az egészben úgy, hogy minden egyes nap a határaimat feszegettem, hogy tényleg keményen dolgoztam, mégsem jöttek az eredmények. Tudtam, hogy bennem van egy jó eredmény – amikor tavaly szeptemberben az edzőm, Tari Imre megkérdezte, milyen időt szeretnék úszni a debreceni ob-n, azt mondtam neki, hogy 1:53.5-öt.

– És úszott egy 1:53.42-t.
– Elégedett is vagyok, de itt nem szeretnék megállni, tovább akarom ütni a vasat!

– Sokan féltették a délelőtti előfutamok után, hiszen ott, igaz, egymás mellett, de Milák Kristóf és Cseh László 1:55-ös időt úszott, míg ön „csak” 1:57-et. Kérdés volt, hogy mentálisan hogyan dolgozza fel az esti döntőig.
– Én nem úsztam ki magam, hosszú tempókkal mentem végig, éreztem, hogy maradt bennem, de amikor láttam Lacit és Kristófot, kicsit megijedtem: százötvennél olyan idővel fordultak, hogy ha Laci utána csak egy közepesnek mondható utolsó ötvenet úszik, fordult volna a kocka. Akkor ő került volna a csapattagságot jelentő második helyre, és akkor délután mindenképpen meg kellett volna őt vernem.

– Ehhez képest majdnem Milákot is megfogta a döntőben.
– A cél persze az volt, hogy megverjem, de százötvennél láttam, mennyivel van előttem, tudtam, hogy éppen nem fogom beérni, viszont az volt bennem, ha már ilyen jól nyomtam eddig, akkor is megpróbálom, ha belül tudom, hogy nem fog sikerülni.

– Mitől volt sokkal magabiztosabb, mint korábban?
– Reménykedtem benne, hogy az, amit begyakoroltam, működni fog a versenyen is – növeltük az utazósebességemet, így bíztam abban, hogy a táv első felében végig ott tudok lenni Kristóf mellett. Így is történt.

– Az a forgatókönyv egy pillanatig sem vetődött fel, hogy lemarad a vébéről?
– Bíztam benne, hogy jó az, amit csinálok, azt pedig tudtam, hogy képes vagyok erre az időre. Lacitól azt a formát vártam, amilyenben volt a 2015-ös kazanyi világbajnokságon. Ez neki most nem sikerült, amit persze sajnálok kicsit, ugyanakkor örülök, hogy én mehetek a vébére.

– Képes Kenderesi Tamás ennél is jobbra? Akár még idén egy újabb egyéni rekordra?
– Bízom benne, hogy igen, és abban is, hogy még idén bekövetkezhet ez: talán még az utolsó ötvenben is maradt valami, pedig az Debrecenben nagyon jól sikerült. Ha a vébén sikerülne 1:53-at úszni és egy érmet szerezni, annak nagyon örülnék.

– Az ob-n Milák Kristóf az idei világranglista jelenlegi legjobb idejét úszta, öné a második hely – ebben benne van kétszáz pillangón két magyar vb-érem is?
– Igen. Ezek az időeredmények nagyon erősek, elég csak megnézni az előző két világbajnokságon és a riói olimpián született időket.