Úszás: Megvágott, manipulatív hangfelvétel a gyanú alapja – Gyárfás

Vágólapra másolva!
2018.04.19. 19:07
null
Gyárfás Tamás szerint megvágott, manipulatív hangfelvétel alapján gyanúsítják (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
Gyárfás Tamás először adott televíziós interjút azóta, hogy gyanúsítottként kihallgatták Fenyő János húsz évvel ezelőtti meggyilkolása ügyében.

Gyárfás Tamás azt követően nyilatkozott az Echo Tv riporterének, hogy a Fővárosi Főügyészség házi őrizet elrendelését indítványozta ellene.

A Magyar Úszószövetség korábbi elnöke nyomatékosította, hogy abszurdnak érzi a kialakult helyzetet, és szerinte megvágták az őt a gyilkossággal gyanúba keverő, manipulatív hangfelvételt, amelyet eredetileg ő maga kapott meg, és ezt követően nyújtotta át a rendőrségnek.

Elmondta, éveken át beszélgetett valakivel gyanútlanul, akinek mindig válaszolt a kérdéseire.

„A beszélgetéseink során egy-egy elejtett mondat felmerült, mint például, »Mit szólsz, hogy Fenyő János meghalt? Ugye, milyen jó neked? Könnyebb lett az életed?« Mondtam, hogy könnyebb, de nem vettem részt abban, hogy a gyilkosságot előidézze bárki is. Jól tudja, maga is televíziós, én is tévéztem, tíz perc alatt vágok egy olyan anyagot, amely miatt negatív színben tüntetik önt fel” – mondta a riporternek Gyárfás.

Hozzátette, a főügyészségen korrekt elbánásban részesült, örül, hogy hazamehet, biztos benne, hogy tisztázódni fog.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik