Úszás: Mányoki Attila átúszott Európából Afrikába

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.03. 18:25
A hatodik állomást is sikeresen teljesítette a világ hét legnehezebb tengerszoros-átúszásából Mányoki Attila világhírű magyar hosszútávúszó, aki ezúttal a Gibraltári-szorost küzdötte le.

A csapatától származó információ szerint a sportember csütörtök reggel rajtolt el, hogy Spanyolország és Marokkó között teljesítse a távot, a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt azonban a tervezettnél sokkal tovább kellett várnia a Tarifában kijelölt startra. Így végül egy másik úszó, az amerikai Zach Margolis társaságában kezdte meg az átúszást a 18 fokos vízben.

Mányoki Attila általában szeret egyedül és a saját tempójában úszni, de erre most nem volt lehetősége, ami annyiból jelentett nehézséget, hogy a kicsivel lassabb amerikait nem hagyhatta el, és nem tudta a saját utazósebességét megfelelően kihasználni – olvasható a beszámolóban.

A táv utolsó harmadában 16 fokra csökkent a víz hőmérséklete, és a szél is felerősödött, ám a két úszót ez nem gátolta meg abban, hogy több mint 15 kilométer és 4 óra 9 percnyi vízben töltött idő után sikeresen elérje a marokkói Punta Cires partját.

A célba éréssel a zalaegerszegi illetőségű, 44 éves magyar sportember már hatot teljesített sikerrel a világ hét legnehezebb csatornaátúszása közül az Ocean's Seven elnevezésű sorozatban. A Gibraltári-szoros után utolsó leküzdendő akadályként az Ír-tengert az Atlanti-óceánnal összekötő Északi-csatorna maradt hátra neki.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik