Úszás: a koronavírusról tanul Ledecky az egyetemen

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.04.26. 19:31
null
Katie Ledecky tanulással tölti ki az olimpia elhalasztása miatt felszabadult idejét (Fotó: AFP)
A tokiói olimpia elhalasztása miatt a korábbi terveivel ellentétben folytatja tanulmányait Katie Ledecky, az amerikaiak ötszörös olimpiai bajnok úszója, aki a kaliforniai Stanford Egyetemen többek között virológiát is tanul.

A 400, a 800 és az 1500 méteres gyorsúszás világcsúcsát tartó Ledecky a New York Timesnak adott interjújában elmondta, hogy éppen a tokiói olimpiára való felkészülés miatt halasztott egy évet az egyetemen. Ám miután az olimpiát 2021 nyarára csúsztatták, mégis belefér az életébe az egyetemi tanév, amelynek egyik témája nem is lehetne aktuálisabb, hiszen a járványok hatásáról szól.

„A kurzus a világjárvány okozta globális változásról szól, ennek teljesítése az utolsó általános követelmény számomra – mondta Ledecky az online előadásokról. – A járványokat előidéző környezeti és szociális faktorokról tanulunk, a tananyagban szó van a SARS-ról és HIV-ről is, de most kiemelten foglalkozunk a koronavírussal is.”

Ledecky 2016-ban, a riói olimpia után került a Stanford Egyetemre, amely egyetemi csapatának is a tagja. Nemcsak az úszóeredményei miatt számít az intézmény kiemelkedő hallgatói közé, az elméleti tantárgyak vizsgáin is nagyon jó eredményeket szokott elérni.

„A tanáraink nagyon érdekes bennfentes információkat osztanak meg velünk a koronavírusról és annak terjedéséről, lenyűgöző” – mondta Ledecky, aki kizárólag akkor hagyja el a lakását, amikor egy közeli nyitott uszodába megy edzeni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik