Kozma Dominik tesztje is pozitív lett (Fotó: Derencsényi István)
BOHUS IS POZITÍV, BERNEK ÁLLÁSFOGLALÁST KÉR

Pozitív lett a koronavírustesztje Bohus Richárdnak is. A világbajnoki bronzérmes úszó a múlt héten furcsaságokat észlelt, s bár csodálkozott ezeken, gondolt a fertőzésre is, de hogy valóban elkapta a vírust, azt csak a második teszt igazolta.

Múlt héten nyolcszáz méternyi futás után úgy éreztem magam, mint egy háromórás edzés végén. Nem értettem azt sem, hogy az otthoni mozgás után miért van izomlázam, jeleztem is az edzőmnek, Nagy Péternek, hogy biztosan koronavírusos vagyok. Aztán a teszt bebizonyította, hogy tényleg! Egyébként semmiféle egyéb tünetem nincs, jól érzem magam” ­– mondta el a Nemzeti Sportnak Bohus Richárd.

A BVSC úszói egyébként magaslati edzőtáborban voltak még március első felében is, Erzurumban pedig Bohus szobatársa Bernek Péter. A rövid pályás világ- és Európa-bajnok versenyzőnek mindkét tesztje negatív lett, mégsem kezdi meg a felkészülést.

Jeleztem a Magyar Úszószövetségnek, hogy szeretnék állásfoglalást kérni egy járványügyi szakembertől, hiszen a klubtársaim közül ketten is pozitív teszttel rendelkeznek, ráadásul Bohus Ricsivel egy szobában laktam Erzurumban. Én jól vagyok, de egyelőre kivárok” – nyilatkozta az ügyben Bernek Péter, aki nem véletlenül óvatos, hiszen edzőjüket, Nagy Pétert is arról értesítették, hogy pozitív a tesztje. Sós Csaba szövetségi kapitány fia, Dániel is megfertőződött a koronavírussal. 

Mint megírtuk, Kapás Boglárka volt az első úszó, aki arról számolt be, hogy a felkészülés folytatásához kötelezően előírt két tesztje közül a második pozitív eredményt hozott. A világ- és Európa-bajnok sportoló elmondta azt is, tünetmentes, de természetesen betartja a házi karantént. A Kapással készült interjúnkat itt olvashatják!

Nem sokkal később Kozma Dominik is arról posztolt, hogy a második vizsgálat pozitív eredményt hozott az ő esetében is. 

„Úgy tűnik, hiába egy negatív teszt, ha a másodikra lesz csak kimutatható a vírus...” − írta a világ- és ötszörös Európa-bajnoki bronzérmes úszó az Instagramon.

Úgy tudjuk azonban, összesen 16 (felnőtt és és ifjúsági) válogatott úszó kapta el a koronavírust, és többen vannak olyanok, akiknek a második tesztje kétes eredményt hozott, így harmadik vizsgálatra van szükség.

A Kőbánya SC mellúszója, a decemberi rövid pályás Eb-n a 4x50 méteres vegyes váltóval ezüstérmes Horváth Dávid szintén az Instagramon írta meg, hogy az érintettek között van, de egyelőre ő is tünetmentes. 

A Magyar Úszószövetség közleményben tudatta, kedd estig kilenc pozitív esetről kapott információt, ők valamennyien külföldi edzőtáborokban jártak. A fertőzöttektől kapott információk alapján egyelőre egyikük sem igényel különleges orvosi ellátást. A MÚSZ közleménye itt olvasható. 

A magyar szövetség az elmúlt napokban öt uszodában tette lehetővé a válogatott sportolók számára, hogy folytassák a versenyszerű felkészülést. Ennek feltétele viszont az volt, hogy minden úszó legalább két negatív koronavírustesztet produkáljon, emellett pedig vállalja, hogy az uszodán kívül sehová sem mozdul ki otthonról. 

(Fotó: Instagram)
Horváth Dávid is az Instagramon osztotta meg