Úszás: korábbi világcsúcstartó vádolja edzőjét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.08. 21:48
null
Ariana Kukors a 2009-es vb-n 200 vegyesen nyert aranyéremmel (Fotó: AFP)
Az amerikai tornaszövetséget alapjaiban megrengető zaklatási botrány után az úszósportot is elérte egy hasonló ügy, mivel Ariana Kukors korábbi világcsúcstartó bejelentette, hogy egykori edzője, Sean Hutchison 13 éves kora óta zaklatta őt.

 

 

A 2009-ben Rómában világbajnok – a fináléban világcsúccsal a harmadik Hosszú Katinkát is legyőző – Kukors elmondta, a tornászok ügyét követően döntött úgy, hogy ő is előáll a történetével. A 28 éves volt úszó 2013-ban hagyott fel a versenysporttal.

A nyomozóhatóságok már átvizsgálták a 46 éves Hutchison otthonát és adathordozókat foglaltak le, amelyeken sajtóhírek szerint Kukorsról is tartott meztelen fotókat.

Hutchisonnak 2010-ben kellett lemondania a válogatottban betöltött szerepéről, akkori sajtóhírek szerint azért, mert megsértette a szövetség etikai kódexét, és szexuális viszonyt folytatott az egyik sportolóval, méghozzá Kukorsszal. Ezt akkor az edzőn kívül még a versenyző is tagadta.

Az amerikai tornaszövetségnek nemrég az összes igazgatója lemondott a zaklatási botrány miatt. Lawrence G. Nassar, az amerikai tornászválogatott korábbi orvosa két héttel ezelőtt gyakorlatilag életfogytig tartó börtönbüntetést kapott, mivel 1998 és 2015 között – a legfrissebb adatok szerint – 265 tinédzsert, illetve fiatal nőt, köztük olimpiai érmeseket molesztált. Az áldozatok közül sokan a tornaszövetség felelősségét is felvetették az ügyben, mert szerintük a szervezet nem tett meg minden tőle telhetőt a panaszok kivizsgálására, illetve a visszaélések megakadályozására.

 

Az ítélet 175 év börtön; véget ért a sportvilág legmocskosabb ügye

A szerdai nappal véget ért a sportvilág alighanem legtöbb áldozatot követelő szexuális zaklatási ügye: 40 és 175 év közötti letöltendő börtönbüntetésre ítélték Larry Nassart, az amerikai női tornászválogatott és a Michigan State University volt sportorvosát. Nassar legalább 158 nőt - döntő többségben fiatalkorút és kiskorút - molesztált, és könnyen elképzelhető, hogy fiú áldozatokat is szedett.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik