Úszás: két hónapja távozott, most visszatért Tusupékhoz Földházi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.14. 10:18
Visszatért az Iron Aquaticshoz, és újra Shane Tusuppal edz az ifjúsági Európa-bajnoki bronzérmes Földházi Dávid – számolt be róla a Bors.

A hír némileg meglepő lehet, Földházi ugyanis január elején úgy határozott, hogy otthagyja Hosszú Katinka és Tusup egyesületét, s a Dunaharaszti MTK-nál folytatja pályafutását.otthagyja Hosszú Katinka és Tusup egyesületét, s a Dunaharaszti MTK-nál folytatja pályafutását.

Ám mint a Bors írja, Földházi Dávid azóta visszatért az Iron Aquaticshoz, és Tusuppal készül – igaz, ennek kényszerű oka is volt, a Dunaharaszti MTK-tól ugyanis elküldték. Lőrincz György, Földházi edzője elmondta, fegyelmezési gondjai akadtak az úszóval.

„Amikor átszerződött hozzánk, örömmel fogadtam be, elvégre ifjúsági Eb-harmadik, kiváló hátúszó. Csakhogy kiderült, több szakmai kérdésben nem egyezik a felfogásunk, mi több, fegyelmezési gondjaim adódtak vele. A reggel hat órai edzéskezdésről háromszor is elmaradt, és azt kérte, inkább kilencre jönne. Márpedig egy sportoló ne szabjon feltételeket, hiszen azzal az edző-tanítvány viszonyt rombolja. Rá­untam a magyarázkodására, és kértem, keressen magának más felkészítő edzőt” – mondta el a Borsnak Lőrincz.

„A közelgő debreceni bajnokságon váltóban háton még számítok Földházira, sportjogilag ugyanis 2021-ig a Dunaharasztinak köteles szállítani a pontokat. Éjjeleken keresztül írtam csak neki az edzésterveket. Erre számomra tűrhetetlenül reagált, és ha ez így folyt volna tovább, elvehette volna fiatal sportolóim kedvét a tisztességes felkészüléstől.”

A Bors kereste Földházi Dávidot is, ám a fiatal úszót a lapzártáig nem sikerült elérni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik