Úszás, junior-vb: búcsúként újabb Milák-diadal, brutális idő

Bár az esemény végén az amerikai csodagyereket, Michael Andrew-t szólították a pódiumra, miután az 50-es számokban elért érmei és rekordjai alapján ő gyűjtötte a legtöbb pontot, a semleges úszóportálok szerint Milák Kristóf volt a világbajnokság legjobb férfiversenyzője. Az éremszám alapján egyértelműen: négy aranyból és egy bronzból áll az itteni kollekció, de ami ennél is fontosabb, a záró napon elért 1:53.87-es ideje az egész vb legjobb férfieredménye a FINA-pontok alapján. Jó, ez így elég elvont, hovatovább számmisztikus, maradjunk inkább annyiban, hogy a budapesti világbajnokságon ezzel simán bronzérmes lett volna Chad le Clos (1:53.33) és Cseh László (1:53.72) mögött, merthogy a többiek nem tudtak 1:54-en belül jönni.

Milák Kristófnak ez már másodszor sikerült a szezonban: a netanyai junior Eb-n még ennél is jobb idővel nyert (1:53.79), más kérdés, hogy a FINA kissé követhetetlen világcsúcs-hitelesítési procedúrája miatt itt ezt a produkcióját is junior-világrekordként ünnepelték (ugyanez volt 100-on, ott ugyebár a budapesti, ezüstérmet érő idejét nem vették figyelembe, mondván, még nincs hitelesítve).

Na most ehhez képest Kristófunk némi morgolódással indított, miközben a cuccait szedegette a ruháskosárból. „Jobbat szerettem volna. Mennyire kezdtem? 53.3? Na, hát ugyanaz, mint Netanyában. A második száz meg perc körül. Több kellett volna. Talán ha valaki tud velem jönni, és legalább kicsit nyomás alatt tart.”

Áh, arra esély sem volt. Ötven méter után 1.3 másodperccel vezetett. A folytatásban meg egyre nőtt a különbség. A király elöl, az udvartartás egyre kevésbé diszkrét távolságból. Még csak nem is a lábvizén, ahhoz legalább a bokájánál kellett volna lenniük. A végére 3.2 másodpercet kapott az ezüstérmes japán, Szakamoto Juja. Ahogy régen mondták volna, Kristóf már zuhanyzott, amikor a vége beért.

Persze nem. És fő a szerénység. Milák úrfi nem döngeti a mellét, nem dobálózik nagy szavakkal. Volt egy mondata, amiben valami olyasmit magyarázott, hogy „arra azért nem lehetett számítani, hogy a nyáron minden ellenfelemet szét… szóval, hogy mindenkit megelőzök.” Már-már kimondta, hogy széttépem, de rálépett a fékre. Hogy az nem hangozna szépen. Tán túlzottan nagyképűnek tűnne.

Persze, kicsivel később azért csak kibökte, legalább 1:53.3 környékén szeretett volna jönni. Hogy ugyanolyan időt ússzon, mint amivel Le Clos nyerte meg a felnőtteknél a világbajnoki aranyat. Ez finom kis üzenet lett volna. Hadd tegyem hozzá: aki július elején junior Eb-n 1:53-at repeszt, majd két hét múlva egy felnőtt vb-n ezüstérmet szerez százon (és menthetetlenül másodikként zárja az évet a világranglistán), annak az augusztus végi, egy hatnapos esemény utolsó napján, több elég kemény úszás után elért 1:53.87-je nyugodtan tekinthető egy meglehetősen brutális üzenetnek.

Ez egyszeri nyári csúcsformára hegyezve 1:52 vége, ha nem közepe, de persze ilyen kalkuláció nem létezik, ez játék a betűkkel, vagy inkább a számokkal. Itt az számít, amit az óra mutat, az alapján jár helyezés, érem, taps. Milák Kristófnak momentán van egy felnőtt vb-ezüstje, négy junior vb-aranya és egy bronza, három junior Eb-aranya és három ezüstje – továbbá a felnőtt világranglistán második százon és harmadik kétszáz pillangón. Miheztartás végett: ez csak a 2017-es mérlege. Februárban volt 17 éves.

Mondanám tovább, de… Inkább mondja ő. „Most pár hét pihi, majd szeptember közepétől folytatjuk a melót. Messze vagyok a csúcstól, sokat kell dolgozni azért, hogy egyszer odaérjek, és aztán még többet, hogy ott is tudjak maradni.”

A következő tíz évben alighanem Késely Ajna nevével is találkozunk azokban a beszámolókban, amelyekben Kristóf neve is előfordul néhányszor. Éppenséggel neki sem ment rosszul: egy arany, három ezüst, a záró napon 200-on lett második, fantasztikus verseny végén. Elképesztő csatát vívott a kanadaiak nagy esélyesével, az olimpián váltóban már kétszer is bronzérmes Taylor Ruckkal. Az Ajnánál úgy két fejjel nagyobb északi végül tényleg azzal nyert, hogy saccra húsz centivel hosszabb a karja – így 0.02-vel, azaz két századdal előbb érte el a falat, mint az amúgy végig vezető leányzónk.

„Ez nekem most olyan, mint egy aranyérem – mondta vízcseppnyit sem lelombozódva. – Ez életem legjobbja… Csak ne fájna ennyire, különösen a lábam. Ez kőkemény volt.”

Közben feltűnt a színen Güttler Károly. „Ajna, ez olyan, mint egy aranyérem – mintha ezt már hallottuk volna fél perccel korábban… – Ne haragudj, egy négyszáz másnapján egy másodpercet javítani élete legjobbján, kétszázon, az egyszerűen fenomenális.”

Az.

És akkor… Valamit említsünk meg finoman. Anélkül, hogy most elkezdenénk konteókat gyártani, mert végül is a nemzetközi úszóvilág tényleg egy kivételesen normális közeg.

Szóval legalábbis jó kérdés, ugyan miért van szükség egy világbajnokság záró napján még kétszer vízbe szálló úszót reggel hét órakor vér- és vizeletvizsgálatra rendelni a szállodájában? Merthogy Ajnát a doppingellenőrök ébresztették. Úgy, hogy a vb-n már kétszer vizsgálták. Ehhez képest három órával azelőtt, hogy a rajtkőre állt, még a vénáját döfködték.

Persze, ez élsport, azaz ha jönnek, akkor nincs apelláta. Meg az is szemrebbenés nélkül tűrendő, ha a 200 gyors után másodikként megint csak elküldik doppingvizsgálatra. A kanadai aranyérmest nem. Ő reggel is nyugodtan készülődött, felkelés, fürdőszoba, majd gyümölcs, müzli, miközben a szomszédos szállodában Ajna… Mindegy, szóval ennek fényében is lehet nézni azt a 0.02-es különbséget.

Késely kisasszony még így is bőven vidámabb volt, mint Németh Nándi a száz gyorson akasztott ezüstje után. Holott megcsinálta, amit edzője, Plagányi Zsolt megálmodott még az év elején, hogy Indianapolisban, a saját medencéjükben győzik le az amerikai sprintereket. Abban nem is volt hiba. Az orosz Girjev viszont tényleg szépen felszívta magát a vb-re. Ő volt az, aki 200-on is megelőzte Nándit.

És most is „ellépett” tőle a második ötvenen (48.33 vs. 48.95). Ezek után az ifjú Németh nagyjából úgy festett a medencetérből kijőve, mint akit most ítéltek tíz év fegyházra egy koncepciós perben. Vagy mint aki második lett egy vb-döntőben, amit meg akart nyerni. „Nem tudom, mi volt velem a második ötvenen. Azt tudtam, hogy le fog fordulni, ezért is akartam elmenni jobban az elején… De sem ez nem ment úgy, sem a második fele. Valahogy nem gyorsultam.”

Edzője próbálta nyugtatni. „Most jött ki a hullámvölgy a váltó után. Van ilyen. Lehet, hogy holnap sokkal jobbat jönnél. De ez így is teljesen jó.”

A fiatalúr lassan megbarátkozik ezzel a levezetéssel. Ahhoz képest, hogy két napja a váltó után végül 2500 métert kellett levezessen, hogy normális állapotba kerüljön a szervezete a 200+50 méter versenyzés után… Meg hogy a kizárt mixed váltóba is belepakolt egy 48.05-ös százat…

Amikor visszajön az eredményhirdetés után, már mosoly ül az arcán. Azért mégiscsak két arany és két ezüst a mérlege. És mindenki tisztában van azzal, miként született meg az a két világbajnoki cím a váltókban, miként hozta be elsőként a csapatot utolsó emberként, hátrányból indulva.

„Végül is örülök. Nyilván, ha nincs a felnőtt világbajnokság, és utána a betegség, akkor ide még felkészültebben tudtam volna jönni. De azt a bronzot nem cserélném el semmire. Sajnálom, hogy ma nem jött össze, majd legközelebb. Most kis pihenő, szerintem túl sokszor az ágyamból sem fogok kikelni, aztán jöhet a felkészülés a rövid pályás Eb-re. Van mit gyakorolni, mert a fordulóim még sehol nincsenek.”

Aztán megvárja, míg egri klubtársa, Lakatos Dávid végez 1500-on – sajnos, itt nincs meg az érem (negyedik lesz, Kalmár Ákos nyolcadik), de így is pazar, amit például a hevesiek nyújtottak ezen a vb-n.

És itt gyorsan egy megjegyzés a korábban, az egriek parádés felkészültségéről írt mondat kapcsán – a klub vezetőedzője Kovács Ottó, aki hosszú évek kőkemény munkájával érte el, hogy mára ők számítanak az egyik, ha nem a legeredményesebb klubnak: itt, Indianapolisban a Holló, Lakatos, Németh trió elég vastagon kivette a részét az éremhalmozásból.

Amelynek hála legjobb európaiként a negyedikek lettünk az éremtáblán, és ha a „bruttót” nézzük, azt látjuk, hogy a 42 versenyzővel csatába induló amerikaiak mögött a japánokkal együtt a mi 14 fős gárdánké a legtöbb medália (16), azaz az előző két vb-hez (2013: 0–3–0, 2015: 0–1–0, most 5–8–3) meglehetősen látványos az előrelépés.

Vagy ha úgy tetszik, díszlépésben telhetnek az előttünk álló esztendők is.