Úszás: Hosszú Katinka újabb aranyérmet nyert Szingapúrban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.16. 13:32
Hosszú Katinka magabiztosan nyerte meg a 400 méter vegyest pénteken az úszó világkupa-sorozat utolsó, szingapúri rövid pályás állomásának második napján.

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA honlapja szerint a háromszoros olimpiai bajnok 4:24.02 perces eredménnyel utasította maga mögé a mezőnyt, amelyben Kapás Boglárka 4:38.03 perccel a második helyen végzett.

Hosszú még a 100 m hát döntőjében volt érdekelt, ott végül 56.66 másodperccel negyedik lett.

Harmadik magyar indulóként Verrasztó Dávid 1500 m gyorson a hatodikként (15:17.53 perc), míg 200 m pillangón a hetedikként (1:55.83) ért célba.

A szingapúri viadal csütörtöki nyitó napján Hosszú 200 m pillangón győzött, míg 100 m vegyesen második lett. Kapás utóbbi versenyszámban az ötödik helyen zárt, 400 m gyorson viszont másodikként csapott célba. A férfiaknál Verrasztó Dávid ugyanebben a számban hatodik lett.

A világkupa-sorozat első szakaszát nagymedencében, Kazanyban, majd Dohában rendezték, a második etap rövid pályán Eindhovenben kezdődött és Budapesten zárult. A harmadik, zárószakasz – ugyancsak 25 méteres medencében – helyszínei Ázsiában, sorrendben: Peking, Tokió és Szingapúr.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik