Mint ismert, Hosszú Katinka és Shane Tusup kapcsolata nehéz időszakon megy keresztül, és mint az úszónő az M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán kifejtette: dolgoznak a megoldáson. A Bors úgy értesült, hogy  a háromszoros olimpiai bajnok magyar úszónő munkáját jelenleg edzőpartnere, Dudás Dániel segíti.

Ez kényszerhelyzet. Nem úgy kell elképzelni, hogy edzéstervet készít, technikát javít Dani. Csupán időt mér, és egyéb dolgokban segíti Katinkát. Egymásra vannak utalva, a jelenlegi feszült helyzetben ez normális. Más kérdés, hogy hosszú távon nem működik, hiszen Dudás nem edző. A világ legjobbját pedig egy felkészült, képzett trénernek kell irányítania, ha fenn akarja tartani a motivációt és további sikereket akar elérni” – idézi neve elhallgatását kérő informátorát a Bors, megemlítve azt is, hogy a magyar úszószakma állítólag egyre idegesebb és dühösebb azért, hogy Hosszú Katinka még mindig edző nélkül készül.

Mint azt korábban megírtuk, a Nemzeti Sport információi szerint Hosszú Katinka egyeztet Szabó Tünde sportért felelős államtitkárral és Wladár Sándorral, a Magyar Úszószövetség elnökével is a folytatással kapcsolatban.

Azért is sürgető a trénerkérdés, mert a kiemelt edzőprogramban, amely havi egymilliós fizetéssel jár, eddig Shane Tusup szerepelt Katinka felkészítőjeként, s ezt a listát most kell megújítani.