Úszás: Hosszú Katinka szerint a név kötelez – NS-siker a Duna Arénában

K.E., N-P. T.K.E., N-P. T.
Vágólapra másolva!
2020.01.29. 16:43
A Nemzeti Sport csapata nyerte meg a Duna Arénában a Hosszú Katinka által szervezett 2. Iron-Univer Sajtókupa 4x25 méteres váltóját.

A hívott szám pillanatnyilag nem kapcsolható” – ez volt a kezdet, s itt picit megijedtünk, mert még egy úszó hiányzott a Nemzeti Sport csapatából, a többiek ekkor már mind abban a hosszú sorban álltak, amely arra várakozott, hogy bebocsátást nyerjen a Duna Arénába, a Hosszú Katinka által szervezett 2. Iron-Univer Sajtókupára.

A 4x25 méteres váltó győztese a Nemzeti Sport csapata!” – s ez volt a vége ennek a délelőtti programnak, ami pedig közte történt: bemelegítés Hosszú Katinkával, egyéni döntők (itt is akadt ám NS-siker, hiszen Somlóvári Dávid bronzérmes lett a férfiak 50 méteres gyorsúszásában), a taktika és az úszási sorrend megbeszélése, egymás buzdítása, aztán a szurkolás.

És persze a győztesek jól megérdemelt közös fotója a háromszoros olimpiai bajnokkal, no meg a dobogó felső foka, amelyen az NS képviseletében Izsányi Szabolcs, Kohán Gergely, Nagy Zsolt és Somlóvári Dávid ünnepelhetett.

A győztes váltó: Nagy Zsolt, Izsányi Szabolcs, Kohán Gergely és Somlóvári Dávid (Fotó: Dömötör Csaba)
A győztes váltó: Nagy Zsolt, Izsányi Szabolcs, Kohán Gergely és Somlóvári Dávid (Fotó: Dömötör Csaba)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik