Úszás: Hosszú és Sjöström lebokszolja egymás között a vk-elsőséget

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.03. 17:01
Csütörtöktől szombatig az úszósport krémje áll rajtkőre a rövid pályás világkupa-sorozat budapesti állomásán, a Duna Arénában. Természetesen köztük lesz a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka, valamint nagy riválisa, Sarah Sjöström is, aki tavaly elnyerte előle az összetett győzelmet. A két kiválóság ha kell, akkor idén bokszmeccsen dönt az elsőségről. 

„Nagyon örülök, hogy ismét versenyezhetek a Duna Arénában magyar közönség előtt – mondta az igen jó hangulatú sajtótájékoztatón Hosszú Katinka.A 2017-es világbajnokság volt életem legjobb hangulatú versenye, de egyben nagyon nehéz is volt, talán a legnehezebb az életemben. Egyrészt a nyomás miatt, hiszen meg akartam mutatni, illetve megköszönni a magyar közönségnek, hogy ennyire támogat.”

A világkupáról elmondta, hogy nagyon élvezi, azért csinálja, mert imád úszni.

„Nem igazán az számít, hogy hányszor leszek első és hányszor sikerül világcsúcsot úsznom, hanem nagyon jó hangulatban telnek a versenyek és laza az egész. Így biztos vagyok benne, hogy jól fogom érezni magam a következő három napban. Eddig háromszázkilencvenkilenc világkupa-érmet gyűjtöttem, direkt így számoltuk ki, hogy a négyszázadikat Budapesten szerezhessem meg. Viccet félretéve, természetesen ez a véletlen műve, de bízom benne, hogy minél hamarabb meglesz a négyszázadik.”

Hosszú Katinka korábban egymás után ötször nyerte meg a rövid pályás világkupa-sorozat összetett versenyét, tavaly azonban a cím tulajdonosa a svéd Sarah Sjöström lett.

„Tavaly valóban sikerült megnyernem a világkupa-sorozatot, nem utolsósorban annak köszönhetően, hogy a megváltozott szabályok szerint csak a négy legjobb versenyszám eredményét számították be az összetett pontversenybe. Ez nekem szerencsés fordulat volt, hiszen négy-öt számban nagyon jó vagyok, ellentétben Katinkával, aki szintén nagyon jó négy-öt számban, de emellett ötszáz másikban is elindulhat…”

A két klasszis úszó a sajtótájékoztatón megbeszélte, ha kell, akkor az idén bokszmeccsen döntik el az elsőséget. Sjöström ugyanis hozzátette, bár a sok utazás és a versenyzés embert próbáló feladat, az idén is végig akarja járni az állomásokat, amelyek közül Budapest különösen közel áll a szívéhez.

„Egészen különleges élmény volt a budapesti világbajnokság, ilyen közönség előtt korábban még sosem versenyeztem. A fantasztikus hangulat nekem is erőt adott a versenyzéshez, ennek is köszönhető, hogy két világcsúcsot is úsztam ötven, illetve száz gyorson, valamint több érmet is gyűjtöttem. Nagyon vártam, hogy visszatérhessek Budapestre, kíváncsian várom, hogy a világkupán milyen lesz a hangulat.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik