Úszás: Hatalmas kihívás a következő esztendő – Sós Csaba

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2020.06.22. 12:46
null
Sós Csaba szerint 2021 nem lesz könnyű év szakmai szempontból (Fotó: Tumbász Hédi)
Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya is a helyszínen nézte végig a pénteki és szombati felmérőversenyt, ugyanakkor a jelen mellett természetesen már a jövőre is gondol.

 

– Néhány edző kitalálta, pénteken és szombaton pedig immár második alkalommal rendezték meg azt a felmérőversenyt, amely előtt, alatt és után is mosolyogtak a medence környékén az úszók – a kapitány szerint is szükség volt erre a házi megméretésre?
– Mindenképp – bólogatott Sós Csaba szövetségi kapitány. – Hetek óta tudják a sportolók, hogy lesz egy ilyen viadal, ami motiválta őket. Egy úszónak egyáltalán nem mindegy, hogyan készül: pusztán úszni faltól falig mindenféle visszajelzés nélkül nem éppen örömteli. A következő felmérő négy hét múlva lesz, majd ezt egy héttel követi a Négy nemzet bajnoksága.

– Utóbbi versenyt a helyzet szülte – kinek az ötlete volt?
– A Magyar Úszószövetségé, de az edzőbizottsági üléseken is beszéltünk róla a kollégákkal. Az osztrák, a német, a cseh és a magyar úszók részvételével július végén rendezzük meg ezt a versenyt a Széchy uszodában.

– A mögöttünk hagyott felmérőn mit látott a Duna Arénában?
– Változatos kép tárult elém: van, aki előrébb, s van, aki hátrébb tart a felkészülésben, de utóbbiak sincsenek elveszve. Persze ez a hangulat nem az, amiért a sportolóink odavannak, kicsit hasonlít arra a helyzetre, mint amikor egy edzésen időre úsznak, ennek ellenére mindenképpen jók ezek a felmérők, hiszen kicsit mégiscsak kizökkenti őket a megszokott menetrendből.

– A koronavírus-járvány közepette úgy fogalmazott, az edzőkön múlik majdhogynem minden, hiszen az ő feladatuk, hogy átvezessék a versenyzőket a nehéz időszakon, és hozzátette azt is, hogy éppen ezért nem aggódik a jövő miatt.
– Ezt tartom most is. Rendes alakulat ez, még azok is megadják a tiszteletet egymásnak, akik nem feltétlenül kedvelik olyan nagyon egymást. De hát két elektron között is van súrlódás... Segítik egymást a kollégák, a korábbi kijelentésemre pedig jó okom volt: amióta kapitány vagyok, egyértelműen azt tapasztalom, hogy ez egy szakmailag összetartó, hatalmas tudású kollektíva. Mindazonáltal jelen helyzetben azért kínlódnak az edzők is rendesen.

– Túl kell élni ezt az időszakot...
– Erre játszik mindenki. De hogy a mieinkben van kitartás, és hogy van türelmük, azt már szintén bizonyították elégszer a múltban.

– Nézzünk előre: decemberben Kaposváron rendezik meg az országos bajnokságot, mégpedig ötvenes medencében. Miért abban?
– Mert nem volt idén országos bajnokság, anélkül pedig ne múljon már el az év! És ha választani kell, az ötvenesre voksolunk, hiszen azért ezt a sportágat mégiscsak inkább nagymedencében űzik – minden új kezdeményezés ellenére. De van még egy érvem az ötvenes ob mellett, mégpedig az, hogy jövő márciusban, az újabb bajnokság után kihirdetem a tokiói csapat magját, vagyis két olyan verseny lesz, amelyeken szinteket úszhatnak a sportolók, s bekerülhetnek az olimpiai együttesbe.

– A jövő évi versenynaptár elég zsúfoltnak tűnik: az olimpia mellett rövid pályás világbajnokság, nagymedencés és rövid pályás kontinensviadal, világkupa-sorozat és még sok minden más szerepel benne.
– A legnagyobb bajunk nem ezzel az évvel van... Jövőre valóban nagyon sok lesz a verseny, az ember majd nem győzi kapkodni a fejét, de az egyértelmű, hogy az olimpia lesz az igazodási pont. Pénzügyileg és szakmailag is hatalmas kihívás a következő esztendő.

– Elképzelhetőnek tartja, hogy lesz olyan úszó, aki mindegyik versenyen elindul?
Amerikában a sok versenyzésre épül a rendszer, ebből a szempontból biztos, hogy a világ közelebb kerül a tengerentúliakhoz. A hazai rendezésű Európa-bajnokság kiemelt jelentőséggel bír, már csak azért is, mert például ott még szeretnénk váltókvótákat elcsípni, vagyis biztos, hogy ott teljes csapattal vonulunk fel – a többi versenyt meglátjuk. Még egyszer mondom, jelentős pénzügyi kihívás előtt is állunk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik