Úszás: Folyamatosan hozzák a csúcsformát a legjobbak – Sós Csaba

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.12.20. 07:11
Az úszóválogatott szövetségi kapitánya szerint manapság a legjobb úszok folyamatosan hozzák a csúcsformát a korábbi évi egyszerivel szemben – írta csütörtöki számában a Magyar Idők.

Sós Csaba a lapnak adott interjújában azt mondta, hogy régebben évente volt egy csúcsforma, aztán nyolcvan százalékos formában hozták magukat még egyszer az úszók, vagy legfeljebb kétszer, mert a klubnak fontos volt, hogy az úgynevezett cikluszáró versenyeken a pontok megszerzése érdekében „villantsanak a sztárok”.

„Manapság viszont folyamatosan hozzák a 90-95 százalékos formát” – fogalmazott.

Sós Csaba elmondta, hogy egyre több az erőpróba, most már minden évben van rövid pályás világverseny, valamint az olimpia évében lesz Európa-bajnokság, és lesz még egy rövid pályás világbajnokság is Abu-Dzabiban. Rámutatott arra, hogy ez egy évben három a korábbi évekhez képest, és ehhez jönnek a világkupák, amelyeken értelemszerűen a legjobb úszóink szívesen úsznak, mert pénzt tudnak keresni.

A szövetségi kapitány szerint az edzésmódszerek a folyamatos készenléti állapotnak megfelelően változtak, „még ha az emberi test nem is”.

Arra a kérdésre válaszolva, elfogadható-e, hogy a „fél” válogatott keret nem ment el a hangcsoui világbajnokságra, azt mondta: nem ez volt az év fő versenye, és a pénz áll a jelenség hátterében. A Gerevich-ösztöndíj összegének kiszámításánál nagyon alacsony szorzóval szerepel, nem jár érte kimagasló állami jutalom – magyarázta Sós Csaba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik