Úszás: értetlenül áll a FINA döntése előtt a magyar szövetség

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.01. 09:53
A Magyar Úszószövetség (MÚSZ) értetlenül áll a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) döntése előtt, amely jelentősen megváltoztatta a szabályokat a 2017-es úszó világkupa-sorozatra. A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka is élesen kritizálta korábban az új rendszert.

Az idén kilenc állomásos vk-t érintő legfontosabb módosítás az, hogy egy versenyző egy viadalon maximum négy egyéni számban indulhat.

A MÚSZ állásfoglalása szerint a változtatások korlátozzák a versenyt, szűkítik az élsportolók versenylehetőségeit, és a világ legjobb úszónője számára is hátrányt jelentenek.

„Ebben a helyzetben a Magyar Úszószövetség a FINA-nál kezdeményezi ezen új szabályok felülvizsgálatát, amelyhez kéri a FINA alelnökének, Gyárfás Tamásnak megértő támogatását is” – áll a közleményben.

A korábbi években előfordult, hogy Hosszú egy versenyen tíz, vagy annál több számban is résztvevő volt.

„Gratulálok, FINA, így sikerült biztosítani, hogy nem úszhatok és nyerhetek annyit az idén… De mást nem” – közölte Facebook-oldalán Hosszú Katinka, aki 2012 óta minden évben megnyerte az összetett pontversenyt, csak tavaly 386 ezer dollárt (106 millió forint) keresett, és 73 aranyérmet gyűjtött.

A FINA ügyvezető igazgatója, Cornel Marculescu szerdán kijelentette, Gyárfás Tamásnak nincs köze a lebonyolítási rendszerben történt módosításokhoz. Hozzátette, a döntés a FINA Úszó Technikai Bizottságának javaslatára született meg, és egy év tapasztalatai alapján vonják le a végső következtetéseket, hogy az újítás beválik-e.

Az úszók idei vk-sorozata, melyet 25 méteres medencében rendeznek, augusztus 2-án kezdődik Moszkvában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik