Úszás: Bernekék több mint félmillió forintot gyűjtöttek a Centrumkórháznak

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.04.14. 09:39
null
Bernek Péterék az első jótékonysági licittel több mint félmillió forintot gyűjtöttek (Fotó: Derencsényi István/MÚSZ)
Lezárult a válogatott úszók jótékonysági projektje: Bernek Péterék ereklyéik licitre bocsátásából 573 ezer forintot gyűjtöttek a Dél-pesti Centrumkórház Hematológiai és Infektológiai Intézetének. Terveik szerint pedig újabb árverések jönnek, szintén a koronavírus-járvány elleni küzdelem támogatására.


„Olyan kórháznak szerettünk volna segíteni, amely közvetlenül részt vesz a koronavírus-járvány elleni küzdelemben. A végső választásban a menedzserünk is segített, és úgy érzem, a lehető legjobb helyre megy a pénz” –
mondta a Nemzeti Sport Online megkeresésére Bernek Péter, aki feleségével, Mutina Ágnessel állt a kezdeményezés élére.

„Felvettük a kapcsolatot a kórházzal, leleveleztük a folyamatot, az aukciós oldallal napi kapcsolatban voltunk, hogy gördülékenyen menjen minden, és ne a sportolóknak kelljen vele foglalkozniuk” – tájékoztatott a folyamatról Tóth György, a Career Sport Management vezetője.

„A kórházra közös megegyezés alapján esett a választás, hiszen a koronavírusos betegek kezelésének egyik központja. Ezzel a jótékonysági licittel szerettük volna kivenni a részünk a védekezésből azon túl, hogy otthon maradunk, valamint támogatni az egészségügyben dolgozókat. Szeretnénk kiemelten megköszönni a munkájukat, illetve a sportolóknak, hogy az ügy mellé álltak és a licitálóknak, hogy licitáltak.”

A jótékonysági akcióban 23 úszó vett részt, hozzájuk a Magyar Úszószövetség is csatlakozott egy a válogatott kerettagok által dedikált relikviával. Az így összegyűjtött több mint 570 ezer forintból a Centrumkórház maszkokat és egyéb védőfelszereléseket vásárol majd.

„Előzetesen úgy számoltam, három-négy százezer forint gyűlhet össze, ehhez képest meglett majdnem a hatszázezer is, ami nagyon jó érzés. Menet közben is folyamatosan jöttek a felajánlások. Eleinte Ágival még mi telefonáltunk, hogy kialakítsuk a magot, akikkel összejöhet a licit, de aztán már az úszótársak kerestek meg minket, hogy csatlakoznának” – tette hozzá Bernek.

A legnagyobb összegért a Sztankovics nővérek, Anna és Dóra felajánlása kelt el. Utóbbi egy egészen különleges ereklyét, a huszonháromszoros olimpiai bajnok amerikai legenda, Michael Phelps által dedikált edzőpólót bocsátott árverésre a nemes cél érdekében.

„Az a nehéz most, hogy az összes felajánlott tárgyat összegyűjtsük és eljuttassuk a nyerteseknek, de igyekszünk. Ehhez még türelmet szeretnék kérni. Ami biztos, hogy lesz egy második kör, ezúttal már nem úszókkal, hanem más sportolókkal, hírességekkel, annyi megkeresés és felajánlás érkezett. Szeretnénk még segíteni” – árulta el a rövidpályás világ- és Európa-bajnok úszó.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik