Úszás: a Duna Aréna lesz az ISL-versenyek helyszíne egészen a döntőig

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.09.09. 16:30
null
A Duna Arénában lesz az ISL második évadának nagy része (Fotó: Nemzeti Sport)
Szerda délután tart élő sajtókonferenciát a Nemzetközi Úszóliga (ISL), amelyből kiderült, hogy a várhatóan október közepén induló új idény jelentős része Budapesten zajlik majd, a Duna Arénában. A döntő helyszíne minden bizonnyal Tokió lesz, de ez még nem hivatalos.

Az ISL szervezői több újítást is terveznek a liga második idényében, mint mondták: céljuk az, hogy a legmodernebb körülmények között, látványosan, a nézők számára szórakoztatóan tálalják a sorozatot, ahol az úszóelit jelentős része képviselteti magát.

Az október közepén induló második évadban a döntők előtti tíz forduló, és az elődöntők Budapesten, a Duna Arénában zajlanak majd. A tíz csapatból a legjobb nyolc kerül be az elődöntőbe, amelyet november 19. és 22. között bonyolítanak le. A döntő december utolsó hetében lesz, vélhetően Japánban, Tokióban.

A Nemzetközi Úszóliga 2019-ben jött létre, az első idény tavaly ősszel indult el, és december végéig tartott. A sorozatban több magyar versenyző is részt vett, nagy részük Hosszú Katinka csapatánál, az Ironnál – a háromszoros olimpiai bajnok úszónő maga is a versenyzők között volt. A tavalyi sorozat döntőjét Las Vegasban rendezték meg, és az Energy Standard csapat végzett az élen.

Nagyon izgatott vagyok, és a csapatom összes úszója is így van ezzel, hiszen Budapest ad otthont a sorozat jelentős részének. Jól fogjuk érezni magunkat együtt a teljes felkészülés alatt, és remélhetőleg a versenyeken is. Az Iron ezúttal is kemény lesz, ahogy mindig” – mondta az élő videókonferencia alatt Hosszú Katinka.

Az idei kiírásban a következő tíz csapat verseng: a címvédő Energy Standard mellett a Cali Condors, a London Roar, a NY Breakers, a Frog Kings, a Toronto Titans, az Aqua Centurions, az LA Currents, a DC Tridents, valamint Hosszú Katinka csapata, az Iron indul a sorozatban.

A csapatlisták alapján idén is számos úszó képviseli a magyar színeket: Hosszú, Milák és Verrasztó Dávid mellett Telegdy Ádám, Szabó Szebasztián, Jakabos Zsuzsanna és Kapás Boglárka is medencébe ugrik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik