Ruta Meilutyte 2013-ban világbajnok lett Barcelonában – hat évvel később visszavonult (Fotó: AFP)

 

„Készen állok arra, hogy új fejezetet kezdjek az életemben. Köszönöm mindenkinek, aki támogatott eddigi utamon. Folytatni akarom a tanulmányaimat, megismerni jobban önmagam és a világot” – írta közleményében Ruta Meilutyte szerdán délelőtt.

A litván úszó 15 évesen lett olimpiai bajnok Londonban, majd egy évvel később Barcelonában világbajnok, szintén 100 méter mellen. Összességében hétszeres Európa-bajnok és négyszeres világbajnok, a 2016-os riói olimpiáról azonban érem nélkül távozott. Később bevallotta, hogy depresszióval küzd.

Az eredmények elmaradása mellett a doppingellenőrökkel is meggyűlt baja: május elején eljárást indítottak ellene, mivel a holléti nyilvántartást nem töltötte ki megfelelően. A doppingellenőrök három különböző, előre be nem jelentett időpontban sem tudtak mintát venni tőle, amiért magyarázattal tartozik a nemzetközi szövetségnek (FINA). A BBC azt írta, akár 12-24 hónapra is eltilthatják, ami azt is jelentette volna, hogy nem vehet részt a tokiói olimpián.

A FINA döntése még nem ismert, de az már biztos, hogy Meilutyte kihagyja a 2020-as olimpiát, mivel bejelentette visszavonulását.