GYURTA DÁNIEL
Született: 1989. május 4., Budapest
Sportága: úszás
Klubjai: Darnyi Tamás SK, BVSC, Jövő SC, UTE
Edzői: Perjámosi Kata, Virth Balázs, Széles Sándor, Kovácshegyi Ferenc, Nagy József

Kiemelkedő eredményei: olimpiai bajnok (200 m mell, 2012), olimpiai 2. (200 m mell, 2004), 3x világbajnok (200 m mell; 2009, 2011, 2013), vb-3. (200 m mell, 2015), 2x Európa-bajnok (200 m mell; 2010, 2012), 2x Eb-3. (4x100 m vegyes váltó; 2012, 2014), 2x rövid pályás világbajnok (200 m mell; 2012, 2014), rövid pályás vb-2. (200 m mell, 2010), 6x rövid pályás Európa-bajnok (200 m mell; 2006, 2007, 2009, 2011, 2013; 100 m mell, 2013), 2x rövid pályás Eb-2. (100 m mell, 2009; 200 m mell, 2015)

– Ha belegondolok, hogy ott állt az athéni dobogó második fokán egy kisfiú, fején babérkoszorúval, most pedig itt ül velem szemben egy felnőtt férfi, aki az úszásban elért mindent, amit csak lehetett, jelenleg meg a sportdiplomáciában jeleskedik és azért dolgozik, hogy Budapestet Párizzsal és Londonnal emlegessék együtt… Sok minden történt ebben a tizenöt évben önnel. A civil élete, a munkája legalább olyan fárasztó, mint az edzések és a versenyek voltak?
– Leginkább azért fárasztó, mert nincs rendszer az életemben, nincs meg az a rendszeres napi rutin, ami úszóként jellemezte a mindennapjaimat. Előfordul, hogy hétfőn tudom meg, szerdán a tengerentúlra utazom, de az is gyakori, hogy este tízkor még dolgozom. És olyan is van, hogy korán kelek…

– Ha valamihez, ehhez hozzászokhatott úszóként.
– És ez az, amit a legkönnyebben elfelejt az ember. Nem riadok fel hajnalonként, hogy indulnom kell edzésre, akkor sem történt meg velem, amikor bejelentettem a visszavonulásomat. De korábban valóban volt egy beállt ritmus, amelyben mindennek megvolt a maga perce, órája, napszaka. Ez mostanra teljesen megváltozott.

– És az új életforma is ad önnek boldogságot, ugyanakkora örömöt jelent egy-egy siker, mint a medencében?
– Igen. Szeretnék olyasmit letenni az asztalra a munkámmal is, amit hozzám kötnek. Kint voltam júliusban a kvangdzsui világbajnokságon, hihetetlenül jó volt hallgatni a magyar himnuszt az uszodában. Amikor pedig Kapás Boglárka győzelme kapcsán engem emlegettek, megdobogtatta a szívemet. A hajráját, a versenye felépítését az enyémhez hasonlították, tényleg jó érzés, hogy nyomot hagytam ilyen téren is az úszósportban.

– Ne feledjük, hogy Kapás Boglárka edzője Virth Balázs, aki a Széles Sándor nevével fémjelzett műhely egyik tagja volt, vagyis az ön egyik trénere – e tekintetben kicsit másként élte meg Kapás aranyát?
– Magyar győzelmek között nem tudok különbséget tenni, mindegyiknek nagyon örültem. Ettől persze még tény, hogy Balázs miatt mégiscsak másként éltem meg Bogi aranyát. Én a Széles-műhelyben nevelkedtem, a felkészülésem rendszerét Sanyi bácsi találta ki és alkotta meg, így jó ideig Balázs talán kissé háttérbe szorult, ám az olimpiai győzelmemet követően, sőt, azt mondhatom, hogy a London előtti hónapoktól kezdve egyre nagyobb szerephez jutott. Onnantól az edzésvezetés és a felkészüléssel kapcsolatos teendők irányításának óraszámai Balázs és Kovácshegyi Ferenc felé billentek el. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a sikereimhez Sanyi bácsi ekkor már nem tett hozzá, mert ez nem lenne igaz, de az arányok változtak.

„A VÉGSŐKIG KITARTOTTAM SANYI BÁCSI MELLETT”

– És az idő múlásával egyre nehezebben volt kezelhető Széles Sándor szenvedélybetegsége.
– Sanyi bácsi okos, intelligens, művelt ember volt. Olyan ember, akinek volt egy gyengesége, amelyet az évek előre haladtával már tényleg nehezebben kezelt. Én is. Nem könnyű az élet egy szenvedélybeteg mellett, márpedig én hosszú éveken keresztül naponta hat-hét órát is eltöltöttem Sanyi bácsi mellett. Ha egyszer majd megírom az életrajzi könyvemet, mert meg fogom, abban ennél jóval részletesebben elmesélek mindent – abból majd kiderül a teljes igazság, benne lesz pályafutásom minden mélypontja, nehézsége és buktatója, persze a szép történetek, a sikerek mellett. Ezúttal legyen elég annyi: higgye el mindenki, nagyon nehéz évek voltak az utolsó közös esztendők, és tiszta a lelkiismeretem, hiszen én a végsőkig kitartottam Sanyi bácsi mellett.

– Így volt az athéni olimpiát követő három évben is, pedig akkor a mennyből a pokolba jutott.
– Mindig elmondom: azok az évek kellettek nekem ahhoz, hogy végül teljes legyen a pályafutásom. Persze, utólag kimondani már sokkal könnyebb, megélni azt, hogy az olimpiai ezüstérem után rögtön jön a pofon, nem volt leányálom. Athénban azt éreztem, enyém a világ, ott volt a nyakamban az ezüst, engem ünnepelt mindenki – persze hogy elhittem, innentől minden könnyen jön majd.

– Jött is, de más téren. Mai fejjel is elvállalta volna a Barátok közt egyik szerepét? Bár a sorozatban valójában nem szerepet játszott, Gyurta Dánielként tűnt fel a képernyőn.
– Olyan sok szeretetet, figyelmet kaptam az emberektől, hogy úgy éreztem, viszonoznom kell. Nem bántam meg, hogy szerepeltem a sorozatban – teljesen más világ volt, kipróbáltam azt is.

– Nem izgult a kamerák előtt?
– Egyáltalán nem.

– Ahogyan a legnehezebb csaták előtt sem volt jellemző önre.
– Mindig azért dolgoztam, hogy az év legfontosabb két, pontosabban kicsivel több mint két percében a legjobb legyek. Ehhez mentálisan is erősnek kellett lennem. Nagyon szerettem a döntők előtt ott ülni a last call roomban, ott már tényleg igazi hadviselés folyt, a siker részben azon múlt, ki hogyan bírta a feszültséget – hihetetlenül élveztem azokat a pillanatokat!

– Az athéni olimpiát követő éveket jóval kevésbé…
– Akkor valóban nagyot zuhantam, mindenféle értelemben. Kétszáz méter mellen én, a szám olimpiai ezüstérmese a nyolcvanötödik helyre csúsztam vissza a világranglistán, a magyar bajnokságon még a dobogóra sem fértem fel... Majd következett a 2006-os margitszigeti Európa-bajnokság, amelyen nem jutottam be a döntőbe. Persze, ma már ennek kapcsán is azt mondom, hogy meg kellett élnem ezeket a mélységeket, de ott és akkor néha kilátástalannak tűnt sok minden.

– Ott és akkor összekapaszkodtak Széles Sándorral.
– Így történt. Mindkettőnkre jellemző volt, hogy sohasem a másikban és másokban kerestük a hibát, hanem magunkban. Igen, sokan szét akartak minket választani, de ragaszkodtunk egymáshoz.

A 200 méteres mellúszást Gyurta Dániel világcsúccsal nyerte meg (Fotó: Szabó Miklós)
A 2004-es athéni ezüstöt 2012-ben Londonban követte olimpiai arany (Fotó: Szabó Miklós)

„HA HAMARABB MEGHOZOM A DÖNTÉST”

– Ki vagy mi segített még?
– Például Vajda Attila – ő Pekingben kenu egyesben aranyérmet szerzett, de még az olimpia előtt volt egy hosszú beszélgetésünk, s többek között azt mondta: felejtsd el, hogy olimpiai ezüstérmes vagy. Ez itt most nem számít. Úgy állj neki minden felkészülésnek, hogy a nulláról indulsz, és így állj fel a rajtkőre a versenyen. Az legyen a fejedben, hogy te még nem értél el semmit – akard ugyanolyan éhesen a sikert, mint Athén előtt!

– Kemény szavak.
– Igen, már-már túlzóak, mégis segítettek. Erre volt szükségem. Ma már tudom, hogy 2013-ban Barcelonában is segítettek, hiszen akkor nem úgy álltam fel a rajtkőre, hogy olimpiai bajnok vagyok, hanem úgy, hogy most világbajnok akarok lenni. Nem a harmadik vb-címemet akarom, hanem ezt, a barcelonait.

– Két évvel később viszont mintha nem így állt volna rajthoz a kazanyi vébén.
– Ott már nagyon akartam a negyedik vb-aranyat. Életem legjobb formájában éreztem magam, de a verseny előtt az egyik edzésen túlságosan maximalista voltam, ma már tudom, hogy emiatt csúszott el a formába hozás – ott, azon az edzésen elúszott az arany, és lett belőle bronzérem.

– Ebben az időszakban már jóval kevesebb interjút adott, válogatott a felkérések között. Az Athén utáni „itt vagyok, mindent adok” időszakot ezzel éppen ellentétes esztendők követték. Miért?
– Sokáig bántott, ha kiforgatták a szavaimat, kétkedők, rosszakarók pedig mindig vannak, ezt meg kellett tanulnom. Az évek során visszafogtam a szerepléseimet, és meg is tanultam kezelni a támadásokat. Például azon már csak mosolyogni tudtam, hogy akadt újságíró, aki a londoni olimpiai győzelmemet követően – ahol azért minden szerénység mellett említsük meg, hogy világrekorddal nyertem kétszáz mellen – azt írta, ha kétszázöt méterig tart a táv, nem én nyerek. Volt, aki belém kötött amiatt, hogy a londoni arany után azt mondtam, tizenötmillió magyart kellett végigvinni a hátamon – nemigen figyeltem és figyelek az ilyen jellegű megjegyzésekre, mindenkinek nem lehet megfelelni.

Nagy Józseftől szakmailag, emberileg is rengeteget kapott

– Voltak, akik annak kapcsán is rosszallásukat fejezték ki, hogy elhagyta edzőjét, Széles Sándort. Olyan is volt, aki egyenesen úgy fogalmazott, hogy cserben hagyta a mesterét.
– Sokan és sokszor próbálták nekem bizonygatni, milyen ember is volt Széles Sándor, mondtak róla jót és rosszat egyaránt, én ilyenkor mindig csak azt feleltem, ha valakinek nem kell elmesélni, milyen volt Sanyi bácsi, az én vagyok. Ha valaki igazán ismerte, én igen. Sanyi bácsi zseniális ember volt, rengeteg esélyt kapott, de volt egy pont, amely után nem maradt más választásom.

– Tehát nem bánta meg a váltást? Még akkor sem, ha Nagy Józseffel nem jöttek már az eredmények?
– Nagy József volt az az edző a pályafutásom során, aki talán a legtöbbet adta nekem emberileg. Visszatekintve kicsit bánom, hogy nem váltottam hamarabb. Remek szakember, kiválóan ért a mellúszáshoz, talán ha bátrabb vagyok, ha hamarabb meghozom a döntést, másként alakul a pályafutásom legvége… De nem panaszkodom, elfogadtam már, hogy ennek biztosan így kellett történnie.

– Ha Nagy József ilyen kiváló szakember, miért nem dolgozik a magyar úszósportban?
– Józsi megosztó ember – van, akik ölelgeti, más elutasítja. A 2017-es világbajnokságon svéd, amerikai, ausztrál, kínai szakemberek mentek oda hozzá és kérdezgették, mert kíváncsiak voltak arra, mit is csinál. De az is igaz, hogy amikor hazajött Magyarországra, egyetlen ember kereste meg, hogy szeretne vele dolgozni, és az én voltam. Amikor visszavonultam, úgy gondoltam, lesz munkája, hiszen nyilvánvalóan zseniális edzőről van szó, aki nem egy, nem két klasszist nevelt ki, vagy járult hozzá a felkészüléséhez, eredményeihez. Nem így történt…

– Vajon miért?
– Nehéz esetként van itthon elkönyvelve, én úgy láttam és látom, hogy nem nyitnak felé a magyar edzők. Talán ennek is betudható, hogy mostanság nemigen vannak jó mellúszóink. Elmesélek egy történetet név nélkül, sokan úgyis tudni fogják, kikről van szó. Amikor mi elkezdtünk közösen dolgozni, Józsi felvetette egy kollégánál, hogy egy-egy edzésen, edzőtáborban szívesen segítene – ússzon mellettem a tanítványa, úgy tudna a technikáján javítani. Hangsúlyozni szeretném: Nagy József nem elvenni szerette volna egy magyar edző sportolóját, pusztán segíteni akart. De amikor belépett az uszodába, a szóban forgó másik tréner már a medence partjáról üvöltött oda neki, hogy ide be se jöjjön, nincs rá szükség… Pedig elképzelhető, sőt, biztos vagyok benne, hogy Józsi tudott volna olyasmit mondani, tenni, hogy az a másik versenyző jobb lehetett volna. Sajnos Magyarországon az a szemlélet uralkodik, úgy, hogy egy másik edző munkája is benne van a fejlődésben, ne legyen jobb egy versenyző, mert az nem teljes egészében az én munkám…

„A JÓT, A JOBBAT NEKÜNK IS MEG KELL LÁTNUNK”

– Máshol így működik?
– Amerikában látunk rá példát. Ezzel nem azt mondom, hogy az amerikai úszósport rendszere jobb, mint a magyar, mert ez nem lenne igaz, sőt, ki merem jelenteni, hogy a magyar rendszer lényegesen jobb, de vannak olyan részek, amelyekben le vagyunk maradva – a jót, a jobbat nekünk is meg kell látnunk máshol. Mert ha például egy amerikai vegyes úszónak lyukas száma a mell, a mestere elküldi egy specialistához, olyan edzőhöz, aki ért ehhez az úszásnemhez. Mert a cél az, hogy fejlődjön az úszó. Itthon tudunk, látunk, hallunk ilyenről?

A SPORTBAN, A SPORTÉRT
Gyurta Dániel miniszteri főtanácsadóként dolgozik a Külkereskedelmi és Külügyminisztériumban, emellett Fürjes Balázs, Budapest és a főváros agglomerációjának fejlesztéséért felelős államtitkár mellett is tevékenykedik – Magyarország 2030-ig tartó sportstratégiai tervén fáradozik, sportesemények hazánkba hozatalával építik Magyarország és Budapest „brandjét”.
Tagja a Magyar Úszószövetség elnökségének, a sportolói bizottság vezetője.
A legtöbb munkát pedig az adja, hogy teljes jogú tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak.

– Ön próbálkozott hasonlóval…
– Amikor elmentem Törös Károlyhoz, hirtelen felhördült az egész magyar úszósport: mit akarok én Törös Károlytól? És az emberek nem azt nézték, hogy fejlődni, javulni akarok! Persze, kiváló edzőim voltam, de mert ők mindennap látták a mozgásomat, hozzászokott a szemük, így nem vettek észre olyan hibákat, amelyeket az az edző, aki ritkábban látott, igen. Egész egyszerűen azért, mert más aspektusból figyelt. És ha ezen a szinten valaki csak egy tizedet javít, már aranyérmet érhet – nélküle viszont lehet, hogy csak az ötödik hely jön össze… Itthon sajnos nem az összképet nézzük, mindenki őrzi a saját kis tortaszeletét, és sokszor ellenségesen kezelik egymást az edzők. Persze tudom, minden összefügg mindennel, az állami támogatások és a különféle juttatások amellett, hogy sokban segítik a sportot, az úszók megélhetését is, biztosan erősítik a szakmai féltékenységet. A sport támogatása miatt tényleg nem panaszkodhatunk, hiszen a magyar sport olyan helyzetben van az olimpia előtt, mint még soha. De ezzel élni kell, és nem visszaélni.

– Egy jó edzőhöz viszont kell egy jó tanítvány is a sikerekhez: Gyurta Dániel ebből a szempontból mennyire volt nehéz eset?
– Szerintem nem voltam az. Akkor volt velem nehéz, ha valami nem sikerült egy edzésen, mert nem hagytam annyiban – borzasztóan nagy akarással, már-már túlságosan is akarva hajtottam magam tovább. Ilyenkor gyakran mondták az edzőim, hogy hagyjam abba, majd másnap folytatjuk, én nehezen engedtem el az ilyen helyzeteket. Már beszéltem arról, hogy a kazanyi világbajnokság előtt nem sokkal is ez történt velem, akkor is azt éreztem, még többet kell dolgoznom azon az edzésen, de már nem kellett volna…

– Az ellenkezője sohasem fordult elő? Sohasem lógott az edzésekről?
– Nem volt ilyen. Már kisgyerekként is tudtam, hogy a hétvégi versenyen nem olyan döntőt rendeznek majd, amelyikben azok csapnak össze, akiknek nem volt kedvük reggelente korán felkelni, vagy éppen fájt a fülük a héten, vagy mondjuk érettségiztek. Ott a nyolc legjobb küzdött meg egymással, és a döntő végén mindenki neve mellé odakerült egy idő és egy helyezés. Aztán tőled vagy azt kérdezték meg, hogyan csináltad meg a csodát, vagy arra kértek, meséld el, miért vallottál kudarcot.

– Szerencsére önnek inkább az előbbiben volt része.
– Borzasztó mélységeket is megéltem a pályafutásom során, de ha a nagy egészet nézem, így van. Így volt. Szerencsére.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. szeptember 14-i lapszámában jelent meg.)

ELŐTTE, MELLETTE, UTÁNA
RÓZSA NORBERT
„Az az ember és versenyző, aki a pályafutásomat, sőt az életemet meghatározta. Kiskoromban az ő versenyeit néztem, és életem egyik meghatározó pillanata volt, amikor 1999-ben a Komjádi uszodában odamentem hozzá. Akkor kerültem ebbe az uszodába, és a lépcsőn felfelé menet vettem észre, hogy Rózsa Norbert is ott van a medence partján. Odamentem hozzá, ő meg kedvesen fogadott. Aztán 2009-ben a római világbajnokságon ugyanúgy győztem, mint ő: a Forro Italicón, a hatos pályán úszva, és ugyanúgy kétszáz méter mellen. Csak ő hat századdal nyert, én meg eggyel…”

KITADZSIMA KOSZUKE
„A fényképe éveken keresztül ott lógott a szobám falán, minden reggel úgy keltem fel, minden este úgy feküdtem le, hogy őt néztem, és az járt a fejemben, hogy őt akarom legyőzni. A három világbajnoki aranyérmem közül ezért is különösen kedves a közbülső, a sanghaji, mert ott vált valóra az álmom. Kitadzsima a négyes pályán úszott, én az ötösön – emlékszem, belenéztem a call roomban a szemébe, és azt éreztem, le lehet győzni a japánt. Le is győztem a döntőben, mert hittem benne.”


MILÁK KRISTÓF
„Több szempontból is közel áll hozzám, de leginkább azért, mert nagyon jó ember. Régóta figyelem, jóban is vagyunk, örülök, hogy már világbajnoknak mondhatja magát. Mivel ő az athéni Gyurta Dánielnél négy évvel idősebb, bízom benne, hogy neki nem kell átmennie azon, amin nekem át kellett. A jövő, de már a jelen meghatározó úszója, nagy tehetség, aki nem csak pillangón lehet világklasszis, biztos vagyok benne, hogy más úszásnemben is ott lesz a legjobbak között. Én megtanultam a leckét, Kristófnak is ezt tanácsolom: sohase nézz visszafelé, csak előre!”