Sós: „Ez az a Katinka, aki korábban volt – visszakaptuk!”

KOVÁCS ERIKA (Glasgow)KOVÁCS ERIKA (Glasgow)
Vágólapra másolva!
2018.08.11. 11:11
Nincs itt a világvége, az úszók szövetségi kapitánya, Sós Csaba is látja a hiányosságokat, emellett tiszta szívből örül annak, hogy a magyar úszósport visszakapta a régi Hosszú Katinkát.
Sós Csaba nagyon bizakodó Hosszú Katinka kapcsán (Fotó: Török Attila, archív)
Sós Csaba nagyon bizakodó Hosszú Katinka kapcsán (Fotó: Török Attila, archív)
Sós Csaba nagyon bizakodó Hosszú Katinka kapcsán (Fotó: Török Attila, archív)
Sós Csaba nagyon bizakodó Hosszú Katinka kapcsán (Fotó: Török Attila, archív)
Sós Csaba nagyon bizakodó Hosszú Katinka kapcsán (Fotó: Török Attila, archív)

– Születtek szép sikerek Glasgow-ban, de pici hiányérzete lehet az embernek, korábban ugyanis gyakran hangoztatta, hogy egy ország úszósportjának erejét a váltók mutatják meg, e tekintetben meg nemigen jöttek az eredmények ezen az Európa-bajnokságon.
– A véleményem nem változott – válaszolta Sós Csaba szövetségi kapitány. – Azt azért hozzátenném, hogy a kilenc számból ötben döntőt úsztunk, kettőben pedig el sem indultunk. Két váltónk végzett a negyedik helyen, nem olyan csapnivaló szereplés ez, de való igaz, én is többet reméltem, csak ahogy tavaly minden bejött, úgy Glasgow-ban nem. Azt mondtam a verseny előtt, hogy legalább tíz érmet remélek, hogy ebből kilenc lett, például azért is, mert a 4x100-as gyorsváltónkat a dobogóra vártam.

Kicsit olyan érzése volt az embernek, hogy többen nincsenek formában a mieink közül. Ezt hogy látja?
– Pontosan úgy, ahogyan ön: nem kell mellébeszélni, Glasgow-ban ketten úsztak csúcsformában, Késely Ajna és Burián Kata, a többiek nem. Németh Nándor a végére belejött, de a jó formáját az éles szituációk hozták elő. Az esetében bebizonyosodott, hogy gyorsúszósprinterként rengeteg hasonló ütközeten kell átverekednie magát, amíg magabiztosan mozog ebben a közegben – a tehetsége megvan hozzá.

Akkor fordítsunk: az viszont biztató, hogy egy nem csúcsformában lévő Milák Kristóf ilyet tud kétszáz pillangón, nem?
– Persze, hogy az! Továbbra is mondom, hogy Kristóf világcsúcsra képes, de neki sem volt egyszerű éve, érettségizett, az ifjúsági Európa-bajnokságon rengeteg számot vállalt, ráadásként fiatal, annak minden vetületével együtt. Viszont muszáj lesz pihennie is, mert akármennyire is kiscsikó még, mindent ő sem bír.

A fiatalokról ugorjunk át az idősebbekre, hiszen volt egy úszó, akinek az Eb közepén mutatott teljesítménye miatt kicsikét megijedt. Mi nem mertük mondani, hogy biztosak vagyunk Verrasztó Dávid sikerében, mégiscsak ön a kapitány, de most már elárulja, mitől tartott?
– Dávid nem úgy készült, ahogyan korábban, és kétszáz vegyesen nem tetszett az úszása. Van rajta néhány pluszkiló, tényleg rosszat sejtettem, féltettem az ütközettől, de olyan rutinja van, hogy leverte a kihívóit. Emberfeletti teljesítmény volt a győzelme, ő már vérprofi, nagyon tudja, hogyan kell úszni a versenyeken: ami a fiatalokból hiányzik, az benne ott van, de hát ott van már a placcon tizenöt éve... Azt azért tudni kell, hogy ez nem tartható. Glasgow-ban megnyerte a négyszáz vegyest, ezt köszönjük is szépen neki, de nem kertelek, ez így nem fog menni. Neki még hiányzik az olimpiai érem a kollekciójából, másként kell nekivágnia Tokiónak, de másként is fog.

Akárcsak Hosszú Katinka.
– Jaj, ez az a Katinka, aki korábban volt: egy szeretetre méltó lány, akit az Eb alatt összevissza puszilgattam, sokat beszélgettünk, állandóan cukkolt, nem is tudom, ilyen mikor fordult elő utoljára... Nem is hiszem el, hogy visszakaptuk őt...! Szerintem megtalálja a helyes utat, csak most már ez a fél év tényleg múljon el... Hiszek Katinkában, ő már volt a csúcson, és vissza akar oda térni – külön öröm, hogy Petrov Árpád személyében hazajött dolgozni egy ilyen tudású edző. Szóval én feltétlenül bizakodó vagyok.

Az Eb alatti beszélgetésünk során elmondta, ugyan több éremmel számolt, egy arannyal viszont nem. Nem bízott Kapás Boglárkában?

– Legyünk óvatosak! Tizenhat évvel ezelőtt másfél másodperccel jobb idővel nyertek versenyt kétszáz pillangón, ezt muszáj rögzíteni, hiszen ez mérhető sportág, ha nem vagyunk őszinték, abból a későbbiekben nagy fejreállások jöhetnek... Igen, ezt a glasgow-i Európa-bajnokságot ezúttal meg lehetett nyerni 2:07-es idővel, de az ilyen lehetőségek nemigen szoktak ismétlődni. Valóban nem számoltam ezzel a sikerrel, legfeljebb érmet reméltem, aranyat semmiképpen sem. Mindazonáltal lehet esélye Boginak ebben a számban is, ha szépen felépíti magát.

Egyikük itt volt, másikuk nem – két fiú hiányzott a csapatból...
– Ó, ha Bernek Péter nem betegszik meg, sok minden más lett volna, például a váltóbeli taktikázásaink is. Ami pedig Cseh Lacit illeti: egyszer minden sorozat megszakad, fájó, hogy ez éppen most történt meg, de Laci példát mutat a fiataloknak, mi pedig ennek örülünk.

Vagyis akkor hogy szól a tömör kapitányi összegzés az Európa-bajnokság után?
– Többet vártam. Azt mondtam, legalább tíz érmet remélek, de magamban tizenkettővel-tizennéggyel kalkuláltam, és ez most, az Eb végén sem tűnik irreálisnak. Van ilyen... Menni kell tovább, de sokkal precízebben kell dolgozni. Még egyszer mondom: két úszónk volt csúcsformában Glasgow-ban – indok mindig van, az idősebbeknél pláne, a fiataloknál a tanulás, az érettségi, de nincs mese, dolgozni kell, ez egy világbajnokságon kevés lesz.

ÚSZÓ EB 2018, GLASGOW – ÉREMTÁBLA A MEDENCÉS SZÁMOK UTÁN


aranyezüstbronz
1. Oroszország 10 10 6
2. Nagy-Britannia 9 7 8
3. Olaszország 6 5 11
4. Magyarország 43
2
5. Franciaország 4 1 2
6. Svédország
4

7. Ukrajna3
1

8. Németország
2
2
4
9. Svájc
1

1
10. Hollandia
4
1
11. Dánia

3
1
12. Litvánia

2
13. Görögország
1
1
. Lengyelország

1
1
. Spanyolország
11
16. Norvégia

1

. Románia1
18. Belgium

1
. Finnország

1
. Írország
1
. Szlovénia
1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik