Rövid pályás úszó vk: Sjöström vezet Hosszú előtt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.14. 11:55
A három állomás alkotta európai szakasz zárultával a svéd Sarah Sjöström vezet az ötszörös győztes Hosszú Katinka előtt az úszók rövid pályás világkupájának összetett pontversenyében.

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA hétfői hírlevelének adatai szerint Sjöström a moszkvai, a berlini és az eindhoveni viadalokat követően kilencvenpontos előnnyel várhatja a folytatást a 25 méteres medencében zajló pénzdíjas sorozatban, amelynek következő versenye – az ázsiai szakasz nyitányaként – Hongkongban lesz szeptember 30-án és október 1-jén.

A svéd úszó a vezető pozíciót főképpen annak köszönheti, hogy a múlt heti, hollandiai megméretésen 100 és 200 méter gyorson is világcsúcsot ért el. Ráadásul – mivel a világrekordot külön is honorálja a FINA, darabját 10 ezer dollárral – a pénzgyűjtésben is jobban áll Sjöström, aki 104 500 dollárral első a 61 ezer dollárnál tartó Hosszú előtt.

A hétszeres nagymedencés világbajnok magyar Berlinben szintén világcsúcsot állított fel, 100 méter vegyesen saját 56.67-es idejét módosítva 56.51 másodpercre. Eindhovenben ugyanakkor egyik rekordját (400 méter vegyes elragadták tőle: a spanyol Mireia Belmonte 4:18.94 perc alatt ért célba a mögötte második Hosszú előtt, aki az előző „leget” 4:19.46 perccel tartotta 2015. december 2. óta.

A női pontverseny élcsoportja:
1. Sarah Sjöström 266 pont
2. Hosszú Katinka 176
3. Ranomi Kromodwidjojo (holland) és Mireia Belmonte (spanyol) 122-122
Sorrend a pénzdíjak alapján:
1. Sjöström 104 500 dollár
2. Hosszú 61 000
3. Kromowidjojo 50 950
4. Belmonte 40 000

A férfiaknál a 159 pontos dél-afrikai Chad le Clos vezet két orosz, az egyformán 93 pontos Kirill Prigoda és az összetett pontverseny tavalyi nyertese, Vlagyimir Morozov előtt. Ez a sorrend a pénzdíjak tekintetében is: Le Clos eddigi keresménye 63 800, Prigodáé 44 250, Morozové pedig 40 900 dollár.

A vk további programja:
szeptember 30. – október 1.: Hongkong
október 4–5.: Doha
november 10–11.: Peking
november 14–15.: Tokió
november 18–19.: Szingapúr

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik