Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára az eseményen elmondta, erre a létesítményre nagyon sok évet vártak a nyíregyháziak, a város nagy értéket fog kapni.

Nemcsak az úszók, a vízilabdázók és a szinkronúszók, hanem valamennyi vizes sportág helyet és otthont fog találni az új uszodában – fogalmazott.

Szavai szerint az ötven méteres, tíz pályás és 220 centiméter mély nagymedence mellett megépül egy huszonöt méteres medence is: utóbbi a rövid pályás felkészülést és az úszásoktatást teszi lehetővé, de versenyeket egyaránt rendezhetnek benne.

Az uszoda néhány hét múlva készül el teljesen, ténylegesen azonban legalább két évtizedet vártak erre a fejlesztésre az emberek Nyíregyházán – fogalmazott Kovács Ferenc, a város Fidesz-KDNP-s polgármestere. A helyhatósági vezető megköszönte az építkezésben résztvevők munkáját, majd arról beszélt, megnyitását követően remélhetőleg az uszoda is ugyanolyan sikeres lesz, mint a tavaly átadott városi jégpálya.

Szabó Tünde és Kovács Ferenc jelenlétében indult el a medencék feltöltése, ezzel megkezdődött a vízgépészeti rendszerek tesztelése az épületben.

A sportlétesítmény építésére az Aqua SE pályázott, a beruházáshoz a területet a megyeszékhely biztosította. A nagyobbrészt TAO-támogatásból, mintegy hárommilliárd forintból felépülő tanuszodához a 750 millió forintos önrészt a magyar kormány finanszírozza.

A használatba vételt követően a létesítmény önkormányzati tulajdonba kerül. A több mint 4300 négyzetméter nettó alapterületű uszodában a medencék mellett helyet kapnak a bírói, edzői, sportolói és közönségöltözők, a hozzájuk tartozó vizesblokkok és a versenyiroda, valamint egy 250 férőhelyes lelátó is.