Nyílt vízi úszó ob: Olasz Anna 5 kilométeren aranyérmes

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.06.21. 14:11
Olasz Anna vasárnap megnyerte Balatonfüreden a nyílt vízi úszók 5 kilométeres országos bajnokságát.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az ob-n versenyen kívül több, a szombati vk-n szereplő külföldi úszó is elindult, így Olasz Anna nem egyedül haladt az élen.

A 21 éves magyar sportoló ugyanis az ob-t óriási fölénnyel, csaknem három és fél perces előnnyel nyerte meg a második Szilágyi Nikolett előtt, a célba ugyanakkor a világkupagyőztes brazil Ana Marcela Cunha ért először, miután szinte végig Olasz lábánál úszott, és a végén lehajrázta.

Olasz Annát elmondása szerint nem zavarta, hogy a brazil végig lábvizezett mögötte, mert csak arra figyelt, hogy saját ritmusában ússzon végig. A férfiak versenye sokkal kiélezettebb csatát hozott: Székelyi Dániel kevesebb mint négy tizedmásodperccel nyert Papp Márk előtt.

Ebben a számban szintén több külföldi indult, és a célba elsőként az amerikai Charles Paterson ért be, 1.36 másodperccel megelőzve Székelyit.

NYÍLT VÍZI ÚSZÓ EB, 5 KM
Férfiak
1. Székelyi Dániel (Budafóka) 52:03.36 perc
2. Papp Márk (Debrecen) 52:03.70
3. Kiss Attila (Miskolc) 52:11.54

Nők
1. Olasz Anna (Szeged) 55:49.79 perc
2. Szilágyi Nikolett (Debrecen) 59:18.28
3. Orosz Viktória (Kőbánya SC) 1:01:16.51 óra

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik