A magyar páros a nyolcadik helyen zárta a rövid programot (Fotó: Dömötör Csaba)
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

Pénteken kezdődött a műúszók budapesti világkupa-szuperdöntője – a Duna Arénában azok a sportolók mérethetik meg magukat, akik a nyolcállomásos vk-sorozatban legalább négy viadalon elindultak, és ott eredményesen szerepeltek.

 VÉLEMÉNYEK
Ona CARBONELL, az egyéni rövid program győztese: „Az utolsó elem végrehajtása nem volt tökéletes, annak pontosságán mindenképpen javítanom kell. Teljesen új programmal érkeztem Budapestre, a szuperdöntőt a világbajnokság főpróbájának szánom. Igyekeztem valami különlegeset behozni a műúszásba. Ehhez tartozik a zeneválasztásom is, ami szintén nem megszokott. Az általam leginkább inspiráló személyiségnek tartott Nelson Mandelának arra a beszédre úszni, amelyben a sport összetartó erejéről van szó, és arról, hogy a sport meg tudja változtatni a világot, egyszerűen hihetetlen érzés. A világbajnokságon az utolsó elemet is pontosan szeretném majd végrehajtani. Az elsődleges célom a világbajnokságig, hogy a két teljesen új programomat, az egyéni rövid és az egyéni szabadprogramot a lehető legtökéletesebbre fejlesszem.”
Alekszandr MALCEV, a vegyes páros rövid program győztese: „A felkészülési időszakban az volt a célunk, hogy csiszoljuk a technikánkat a program minden részében és sokat dolgoztunk a művészi hatás fokozásán. Ebben az évben igen sok versenyen indultunk, a szuperdöntő már az ötödik a sorozatban. Ez a verseny remek felkészülés volt a júliusi dél-koreai világbajnokságra, és egyben lehetőség is arra, hogy a tökéletességig fejlesszük a kűrt. Amikor hazamegyünk, lesz három hetünk, hogy az új gyakorlaton dolgozzunk.”

A 12 ország részvételével zajló szuperdöntő nyitó napján a rövid programokat rendezték, amelyekben érvényesült a papírforma. Egyéniben a spanyol olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok Ona Carbonell különleges programmal győzött, kűrje zenei aláfestését Nelson Mandela egyik beszéde adta.

Párosban – az oroszok távollétében – az ukránok adtak ízelítőt az orosz iskolából, a Marta Fiedina, Anasztaszija Szavcsuk duó lehengerlően dinamikus kűrjét kiemelkedően magas, 92.0205 ponttal díjazták a bírók.

„Már a verseny előtt elterveztük, hogy jól fog sikerülni a programunk, szerencsére így is lett: minden elemet időre és szinkronban tudtunk végrehajtani. Keményen dolgozunk, és minden versenyen igyekszünk a legjobbunkat nyújtani. Ezúttal ezt valóban megvalósítottuk: nagyon örülünk a pontszámunknak, amely a legmagasabb, amelyet valaha kaptunk” – értékelt boldogan Anasztaszija Szavcsuk.  

A Natalja Taraszova irányította magyar válogatottból elsőként a Dávid Janka, Gács Boglárka kettős mutatkozott be a hazai közönségnek. Az ígéretesnek tartott duó 75.3679 ponttal a nyolcadik helyen zárta a rövid programot.

„Úgy éreztük, jól sikerült a programunk és összességében a szövetségi kapitány is elégedett volt a produkciónkkal, de azért kiemelte, hogy kétszer is elcsúsztunk egy kicsit egymástól. A párosban arra kell különösen figyelni, hogy magasak legyenek az elemek, a forgások egyszerre menjenek, és egymáshoz a lehető legközelebb dolgozzunk a vízben. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, a sok munka mellett idő is kell, márpedig a duónk csak a szezon elején alakult” – mondta egybecsengőn Dávid Janka és Gács Boglárka, hozzátéve: kaptak már magasabb pontszámot is hasonló teljesítményre, ugyanakkor nem elégedetlenek az eredménnyel.

Egyéniben Ona Carbonell különleges programmal győzött (Fotó: FINA)

Orosz versenyzők a szuperdöntő első napján egyetlen versenyszámban ugrottak vízbe, amelyben természetesen győztek, a vegyes párosok rövid programját 90 feletti pontszámmal nyerte a Manja Gurbanbergyijeva, Alekszandr Malcev duó.

A csapatversenyt – a pároshoz hasonlóan – Ukrajna uralta, a klasszis műúszókból álló együttes ugyancsak 92 pont feletti teljesítménnyel lett aranyérmes. Natalja Taraszova rendkívül fiatal együttese 76.8850 pontot kapott a gyakorlatára, és az öttagú mezőny ötödik helyén zárt.

„Nagyon szeretnénk elérni a nyolcan pontos határt, aminek nagyon tudnánk örülni, de legalább ilyen fontos célunk, hogy minden kűrt tökéletesen tudjunk végrehajtani” – fogalmazta meg a tervet a magyar csapat tagja, Apáthy Anna.

A világkupa-szuperdöntő szombaton a szabadprogramokkal folytatódik.

Az eseményt ingyenesen, élőben a sport.mindigo.hu oldalon lehet követni, míg a szervezők mindenkit várnak a Duna Arénában szombaton és vasárnap is. A belépés ingyenes.

MŰÚSZÁS, VILÁGKUPA-SZUPERDÖNTŐ, BUDAPEST
Egyéni. Rövid program:
1. Ona Carbonell (spanyol) 90.8142, 2. Fiedina (urkán) 90.6254, 3. Simoneau (kanadai) 83.5809.
Páros. Rövid program: 1. Marta Fiedina, Anasztaszija Szavcsuk (ukrán) 92.0205, 2. Cerruti, Ferro (olasz) 89.0333, 3. Holzner, Simoneau (kanadai) 87.6666, ...8. Dávid Janka, Gács Boglárka (magyar) 75.3679
Vegyes páros. Rövid program: 1. Manja Gurbanbergyijeva, Alekszandr Malcev (orosz) 90.7902, 2. Abe, Adacsi (japán) 87.3446, 3. García, Ribes (spanyol) 84.6330.
Csapat. Rövid program: 1. Ukrajna 92.8734, 2. Spanyolország 89.7990, 3. Kanada 87.8845, ...5. Magyarország 76.8850