Milák Kristóf azt mondja, a 200 pillangó döntőjének reggelén már tudta, érezte, hogy az ő napja lesz (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

 

– Felkészült arra, hogy mi vár önre most otthon? Napi nyolc interjúigény, címlapfotózás, főzőverseny – akár résztvevő, akár zsűri –, megyei szépségverseny, joghurtreklám...
– Ne vicceljen, már 2017-ben, az ezüstérmem után azt gondoltam, ennél biztos nem lehet nagyobb őrület. Hát ha azt alig bírtam kezelni, akkor mondhatom, én már itt elvéreztem. Augusztus első felében félrevonulok a világtól, mert muszáj lesz totál kikapcsolnom, mégiscsak olimpia lesz jövőre.

– A győzelme utáni napokban számtalanszor megkapta ugyanazt a kérdést, vagyis hogy milyen érzés Phelps világcsúcsát megdönteni. Egy idő után már csak mosolygott, hogy akkor tényleg újra mondjam el megint ugyanazt?
– Tudom, ezt is meg kell szoknom, hogy fapofával nyomjam azt a jól hangzó négy-öt mondatot. Ebbe is bele kell jönnöm, mert én alapvetően mindig az őszinte választ keresem, ahogy most, az utolsó sajtóbeszélgetésen sem tudtam kapásból valami nagyon jópofát nyomni arra, hogy a személyes üzenetek közül melyik volt a legkedvesebb. Mindegyik kedves volt, mindegyik szólt valamiről, egyiket sem akartam kiemelni, mert én így gondolom, még ha egy rutinosabb nyilatkozó nyilván dobna erre is egy jópofa panelt. Phelpsét nem emelhettem ki, hiszen nem nekem üzent direktben, hanem nyilatkozott rólam, ami nem ugyanaz – miközben persze óriási megtiszteltetés, hogy azt mondta, amit, ebben az évszázadban nem lesz hozzá hasonló sportoló, azaz nyilván jót tesz az ember büszkeségének.

– Sokakat meghökkentett azzal is, hogy kijelentette, egy percig sem volt Michael Phelps a példaképe, sokkal inkább Hosszú Katinka az.
– Egymás mellett készülünk Katinkával, és amikor tizenkilenc évesen látod, hogy egy úszónő ennyi siker után még mindig milyen elképesztő elszántsággal edz, hogy milyen őrületes a munkabírása, akkor nem kell más inspirációt keresni. És nem abban példakép, hogy folyamatosan nyeri a nagy versenyeket, hanem ahogy a szürke hétköznapokhoz közelít. Hogy az átlagos reggeleken is százszázalékos erőbedobással tudja csinálni. Minden héten, mindennap. Ha ott vagy a közelében folyamatosan, ez azért nagyon nagy hatást tud gyakorolni a másikra.

A LEGERŐSEBB REKORD

Tíz világcsúcs született a kvangdzsui világbajnokságon – a vb-k végén mindig készül egy rangsor, amely azt veszi alapul, hogy a medencében született időeredmények milyen erősek voltak, s ezt mindig az aktuális világrekordhoz képest teszi meg. Ebből egyértelműnek tűnik, hogy a kvangdzsui rekordok közül Milák Kristófé a legerősebb, a sorban a második az amerikai Caeleb Dressel száz pillangón elért csúcsa (49.50), míg a harmadik a mindössze 17 éves Smith Regan 200 háton villantott ideje (2:03.35).

– Ez az 1:50.73 most ott ragyog a menny-bolton, szeptembertől viszont újraindul a verkli, és ami ma fantasztikus eredmény, az holnaptól viszonyítási pont.
– Mondtam is az edzőmnek, Selmeci Attilának, nehogy ehhez igazítsa az edzésterveket, mert akkor az életben nem fogom tudni teljesíteni a szinteket. Elég lesz mondjuk 1:52 környékére. Ami nem azt jelenti, hogy nem akarom tovább javítani a csúcsot, hiszen érzem, hogy rengeteg van még bennem. Azért is lepett meg ez az idő, mert egyáltalán nem gondolom úgy, hogy az edzésmunkám százszázalékos volt például. Sokkal több volt az olyan alkalom, amikor baromi elégedetlenül jöttem ki a vízből, mert azt éreztem, nem úgy toltam, ahogy elvártam magamtól. Alig akadt olyan nap, amely úgy ért véget, hogy azt mondtam, na igen, ez most jól ment. Mint ahogy a 200 pillangó döntőjét sem nevezném tökéletes versenynek. Az egyik fordulómat hajlított karral csináltam, és még a harmadik ötven is lehet bőven jobb.

– Kérdezték azt is, miért éppen most, tíz év után sikerült a két Phelps-féle pillangócsúcsot megdönteniük Caeleb Dressellel.
– Sem Dressel, sem én nem unatkoztunk az elmúlt tíz évben, kőkeményen készültünk, hogy amikor eljön a mi időnk, igazán nagyot dobjunk. Abban azonban nem látok törvényszerűséget, hogy most három napon belül megdőlt ez a két rekord. A százat én korábbra vártam tőle, magamtól pedig későbbre a kétszázat. És hogy nagyon őszinte legyek, akkor is valami 1:51.4-es időt. Ezzel az 1:50.73-mal elég csúnyán megszívattam magam, még több mindennek össze kell állnia, hogy újra egyéni csúcsot ússzak...

– Például?
– Hogy megint legyen egy olyan nap, amilyen az a szerdai volt. Az az úszás azért lett annyira jó minden apróbb hiba ellenére, mert amikor felkeltem, éreztem, hogy ma valami nagy dolog történik. Repültek az órák, a játékszobában, az ebédlőben, és egyetlen másodpercre sem talált meg az, hogy bármilyen nyomás lenne rajtam, hogy ma nekem mindenáron teljesítenem kell este. De hogy konkrétan ez miért lett ilyen, arról fogalmam sincs. Egy megfoghatatlan, igazából elmondhatatlan érzés vitt magával.

– Ugyanakkor nem akarnék sebeket feltépni a száz pillangóval...
– Nincs mit feltépni. Kiadtam magamból az összes feszültséget azóta, beszélhetünk róla simán.

– Jó, mert a döntő után sok mindent lehetett csinálni, csak egyvalamit nem: önnel beszélni. Még az edzőjének sem sikerült.
– Ez is én vagyok... Tudom, hogy ezen dolgoznom kell, de mit tegyek, én az ilyen helyzeteket így élem meg, így reagálom le. Akartam valamit, iszonyatosan, nem sikerült, mégpedig nagyon nem, én ilyenkor bezárok, és valami elemi erővel elkezdem ütni magamat belülről. Ez leköt, nem tudok és nem is akarok ilyenkor a külvilágra reagálni, mert magammal kell lerendeznem az egészet.

– Értékelendő a céltudatosság, a maximalizmus, de azért azt nem gondolhatta komolyan, hogy Dresselt megelőzi százon. Ez neki hazai pálya, itt egyenlő esélyek mondjuk 150 pillangón lennének, csakhogy azt momentán nem rendezik meg.
– Ez nem erről szólt, hogy én meg akartam előzni.

– Akkor? Ha harmadik, akkor mosolyog?
– Ugyan, még csak nem is ez volt a lényeg. Ez a nap teljes ellentéte volt a kétszáz pillangódöntő napjának. A felkelés után teljesen más volt minden, azt éreztem, semmi sem jó.

– Nem a kétszáz utáni őrület omlott rá erre az egészre?
– Egyáltalán nem. Az előfutam és a középdöntő jól sikerült, abszolút rendben volt minden a fejemben, jól ment az úszás. A döntő napján meg valami elhangolódott. Mondanám, hogy bal lábbal keltem fel, ami úgy nagyjából fedi is az egészet, csak nyilván rosszul hangzik egy versenyző szájából. Semmi sem jött abból az érzésből, ami megvolt a kétszáz pillangó napján, és ez nagyjából meg is határozott mindent. Tanulságos volt, lesz egy évem arra, hogy tudjam, mit kell igazítani ahhoz, hogy a százra is fel legyek készülve normálisan, bár tisztában vagyok azzal is, nem könnyű összehangolni a kétszázzal. Nem akarom, hogy ez még egyszer megismétlődjék, hiszen sikerült tökéletesen lemásolni a glasgow-i Európa-bajnokságot, azaz a kétszáz aranya után jött egy negyedik hely százon.

– Viszont többször is finoman elejtette, hogy most kezd egy kicsit besokallni a pillangótól, és hogy más számokban is kipróbálná magát.
– Nem akarok belesavanyodni a kétszáz pillangóba. Továbbra is ez a fő számom, és most úgy gondolom, hogy az olimpián elsősorban ez és a száz lesz a célkeresztben, de az biztos, hogy a csapat, a váltók miatt a száz és a kétszáz gyorsra is szeretnék készülni, a négyszáz gyorsra pedig már most is volt szintidőm, csak a kétszáz pillangó miatt elengedtük, és ez úgy fest, be is jött. De az például biztos, hogy az őszi-téli rövid pályás szezonban elsősorban a gyorsra fogok koncentrálni, valamint visszatérek a gyökerekhez, hiszen mégiscsak hátúszóként kezdtem, illetve talán a vegyesbe is belekóstolok. Muszáj valami változatosság, miközben az is egyértelmű, hogy szétaprózni sem szabad magam.

– Így a vébé végén azért kijelenthető, hogy jól érzi magát a bőrében?
– Bár a száz pillangó nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de alapvetően a kétszáz aranyáért jöttem, ami megvan, a világcsúcsra – pláne ilyen nagy rekordra – pedig egyáltalán nem számítottam, azaz többet viszek magammal haza, mint amit terveztem. Úgyhogy mindent egybevetve igen, jól érzem magam a bőrömben. Nagyon is!

A Nemzeti Sportot az eseményről tudósította: Roska Emese Boglárka, Csurka Gergely, Derencsényi István (Kvangdzsu), Kovács Erika (Budapest)