Mi még tizedmásodpercekben számoltunk – Novák Ilona emlékére

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2019.03.15. 19:10
null
Popper Imréné Novák Ilona (1925–2019)
Életének 94. évében elhunyt Popper Imréné Novák Ilona olimpiai bajnok úszó. Haláláról a család tájékoztatta a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubját.

Tizenöt esztendősen már magyar bajnok volt, akkor, 1940-ben, amikor még nem a tinédzserek sportja volt az úszás. Üstökösként tűnt fel, és állócsillag lett – méltatták később, s valóban: 35 bajnoki címe mellett húsz magyar csúcsot állított fel, négyszer volt főiskolai világbajnok, kétszer világrekorder váltó tagja. Másodszor örökké emlékezetesen, Helsinkiben, az olimpián, húga, Éva valamint Temes Judit és Szőke Kató társaságában – a 4:24.4 perces idő természetesen aranyérmet jelentett 4x100 méter gyorson. Jellemző, hogy a játékokon csak nekik sikerült a világ legjobb idejével nyerni…

Az úszás kitöltötte életét, amíg egészsége engedte, naponta leúszta a maga negyven percét, a legnagyobb fájdalma volt, hogy másfél évtizeddel ezelőtti balesete után már nem tehette.
Igyekezett tapasztalatait továbbadni, volt a szövetség alelnöke, a válogatott kapitánya, s munkálkodott az európai szövetség vezérkarában is. A Testnevelési Főiskolát (TF) elvégezve tanított, előbb általános iskolában, majd az ELTE-n, az egyetem tanszékéről ment nyugdíjba.

Ha versenyzői pályafutása került szóba, rendre emlékeztetett rá, hogy az edzésterveit férje, Popper Imre írta, ám ebből sohasem volt gondja más mesterekkel a medence partján. Egyébként nem volt hajlandó összehasonlítani az egykori és napjaink eredményeit: „Mi még tizedmásodpercekben számoltunk, ma már századok dönthetnek, legyen elég ennyi” – mondta. Arra viszont büszke volt, hogy 1973-ban húgával együtt lettek az úszás Hírességek Csarnokának tagjai Fort Lauderdale-ben, itthon 2015-ben érte ez a megtiszteltetés – persze halhatatlansága nem a különféle testületek döntéseitől függ.

Nyugodjék békében!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik