„Az elmúlt tizennégy napban a koronavírussal küzdöttem, és el kell, hogy mondjam, ez életem legrosszabb betegsége – még annak ellenére is, hogy erős szervezetem van, egészséges tüdőm, hiszen nem dohányzom és sportolok. Egészségesen élek és fiatal vagyok” – írta hivatalos Twitter-oldalán az olimpiai bajnok úszó.

 


 

„Habár a legfőbb tünetek már enyhültek, így is folyamatosan fáradt vagyok, akár egy egyszerű sétától és rendszeresen köhögök” – fogalmazott Van der Burgh.

 


 

„Mivel egyelőre úgy néz ki, hogy a nyári játékokat megtartják, a sportolók tovább készülnek, kitéve magukat a veszélynek. Azok, akik szerződés alatt állnak, megpróbálnak minél gyorsabban visszatérni a pályára, ők nagy eséllyel meg fognak sérülni” – folytatta az egykori úszó.

„Kérlek benneteket, vigyázzatok magatokra! Az egészség az első!” – tette hozzá Cameron van der Burgh.