Kapás Boglárka: Elsírtam magam...

Vágólapra másolva!
2020.03.31. 18:00
null
Kapás Boglárka két hétig biztosan nem mehet az uszoda környékére sem (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Mint ismeretes, Kapás Boglárka második koronavírustesztje pozitív lett: a világ- és Európa-bajnok pillangózóra legalább két hét szigorú karantén vár. Az úszó a keddi bejelentését követően interjút adott a Nemzeti Sportnak. 

 

– Valóban a második tesztje lett pozitív?
– Március tizenharmadikán jöttünk haza a thaiföldi edzőtáborból – eredetileg is ez volt a terv, vagyis nekünk nem kellett hamarabb utaznunk, de már akkor arról beszélt mindenki, hogy nem sokáig használhatjuk az uszodákat – válaszolta a Nemzeti Sport kérdésére Kapás Boglárka. – Így is történt, hiszen egyetlen napot edzettünk még a vízben. A Magyar Úszószövetség próbált megoldást találni, így került sor a múlt héten a két vizsgálatara.

– Megijedt, amikor megtudta az eredményt?
– Elsírtam magam… Hétfőn reggel tudtam meg, hogy pozitív lett a tesztem, és miután mindenhonnan és mindenhol a járványról hall az ember, persze, hogy nagyon megijed! Még akkor is, ha nincs semmiféle tünete, merthogy nekem sincs. Ám a nap végére összeszedtem magam, igaz, ehhez kellett, hogy beszéljek a hozzám közelállókkal, akik mind felvidítottak

– Miért döntött úgy, hogy egy videóban közli mindezt a közösségi médiában?
– Kedd reggelre már biztos voltam abban, hogy a lehető legszemélyesebb úton szeretném ezt elmondani, rávilágítva arra, amiről a szakemberek hetek óta beszélnek: tényleg otthon kell maradni, hiszen bárhol elkaphatjuk a vírust, mert az nem feltétlenül okoz tüneteket – fertőzött vagyok én is.

– Beszélt már az edzőjével, Virth Balázzsal?
– Az első között hívtam. És persze ő is megnyugtatott. Például azzal, nem baj, hogy elkaptam a vírusfertőzést, hiszen inkább essek át rajta most, mint hónapok múlva, amikor már közelebb leszünk a versenyszezonhoz.

– Mi következik ezután? Nyilván kapott hivatalos tájékoztatást is ennek kapcsán.
– Persze! Először a laborból értesítettek, majd beszéltem a szövetség képviselőivel is, és Merkely Béla professzor úrral is. Legalább két hétig itthon kell maradnom, de az itthonlét ezúttal már a szó legszigorúbb értelmében értendő! Ha utána két negatív tesztet produkálok, gyógyultnak nyilvánítanak.

– A párja, Telegdy Ádám szintén válogatott úszó…
– …És neki a második tesztje is negatív lett! Szeretném, ha édesanyám átesne a teszten, őt féltem. Eddig találkoztunk, de már csak a kertből integetünk egymásnak, hiszen szomszédok vagyunk.

– Hogyan tervezi a következő napokat?

– Túl vagyok az első sokkon, hála istennek tényleg nincs semmiféle tünetem, és remélem, hogy ez így is marad. A héten érkezik egy futópad is, úgyhogy folytatom az edzéseket – ha nem lesz lázam.

– Mert most hirtelen elkezdte keresgélni az interneten, milyen tünetekkel is jár ez a fertőzés?
– Nem, de külön figyelmeztettek is arra, hogy ne keresgéljem a különböző oldalakon, mit is kellene éreznem. Amúgy hajlamos vagyok arra, hogy ha félek egy betegségtől, beképzelem a tüneteket. De most nincs ilyen, remélem, kitartok, és a későbbiek során sem uralkodik el rajtam a félelem. Azt amúgy kérték, hogy rendszeresen mérjem a lázamat, de nyilván érezném is, ha emelkedne a testhőmérsékletem.

– Hogyan fogadta, hogy a videója után valóságos üzenetlavina indult meg a közösségi médiában?
– Jólesik az emberek aggodalma, biztatása! Talán a példám, az, hogy kiálltam a nyilvánosság elé, még inkább figyelmezteti az embereket arra, hogy tényleg figyelni kell mindenre! Vigyázzunk egymásra!

– Ideje bőséggel maradt arra, hogy felkészüljön a tokiói olimpiára.
– Örülök, hogy megvan a verseny időpontja, így tudjuk, mire és mikorra kell készülni, és szerintem az is jó, hogy nekünk, úszóknak nem hoz túl sok nehézséget az időpont, hiszen a megszokott módon készülhetünk, a szokásos nyári csúcsforma-időzítés vár ránk ezúttal is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik