Ryan Murphy (balról), Peter John Stevens, Hosszú Katinka és Michael Andrew úszott a diákokkal (Fotó: Balogh László)

– Az új sorozat nagykövete, klubtulajdonos, csapatkapitány, a világ egyik legjobb úszója – ez mind Hosszú Katinka volt a lewisville-i ISL-viadalon. Mondja, hogy bírta?
– Nehéz volt. Az elmúlt években ahhoz már hozzászoktam, hogy a hétköznapokban többféle szerepköröm van, mindezt megtapasztalni egy versenyen kifejezetten fura volt. Már eleve az is, hogy a csapat együtt érkezett meg az uszodába. Előtte közösen eldöntöttük, hogy másfél órával a kezdés előtt jövünk, és nálam valamilyen szinten már itt borult minden, hiszen én minden egyes verseny előtt két órával kezdem el a „rutinfeladataimat”. Szokatlan volt a közös kivonulás, ahogyan az is, hogy a társaim folyton kérdezgettek, mit vegyenek fel, mikor és hasonlók. Kicsit szétszórttá tett a sokféle feladat.

– Még úszás közben is azon gondolkozott, hogy a következő számokban ki képviseli majd az Iron csapatát?
– Azon éppen nem, mert azt a verseny előtt néhány órával rögzítettük, és ahhoz tulajdonképpen végig ragaszkodtunk a verseny során. De az már eszembe jutott úszás közben, hogy csak Jakabos Zsuzsanna legyen mögöttem a második! Amikor így történt, át is úsztam Zsu pályájára ünnepelni.

ADJ EGY PACSIT!
A budapesti Molnár Ferenc Általános Iskola kicsit felbolydult csütörtök kora délután – nem véletlenül, hiszen négy kiváló úszó érkezett az intézménybe, mi több, nyolc kiválasztott kisdiák együtt is úszhatott Hosszú Katinkával, az amerikai Ryan Murphyvel és Michael Andrewval, valamint a szlovén Peter John Stevensszel. A váltóversenyt egyébként a Hosszúval felálló csapat elveszítette, ám a lényeg nem ez volt, sokkal inkább a bajnokoktól kapott biztatás, tanács, no meg a futam előtti és utáni pacsizás. És persze fontos volt a kérdezzfelelek is a „verseny” előtt, például ekkor derült ki, hogy Andrew csak hétévesen kezdett el úszni, de az is, hogy Murphy a világ legjobb uszodájának tartja a Duna Arénát, na meg hogy Hosszú Katinkának fogalma sincs, összesen hány érmet gyűjtött össze az évek során.


– Tegye a szívére a kezét: az ISL-sorozat show vagy úszóverseny?
– Az előbbi, de nekünk meg kell tanulnunk ilyen körülmények között úszni, és ezáltal sportolóként is többek, jobbak lehetünk. Mi azért nagyon laboratóriumi körülmények között versenyzünk amúgy, vagyis én ugyanazt meg tudom csinálni Budapesten és Tokióban is. Zenét hallgatok, csinálom a megszokott feladataimat, a külvilágból nemigen érzékelek semmit. Itt viszont már eleve nem hallgatok zenét, a futamok előtt beszélgetünk, néhány csapattársat biztatni, bátorítani kell, és van olyan is, aki annak örül, hogy előtte milyen jól úszott – az egészben sokkal több az érzelem, és az embert is többféle inger éri. De azt ne higgye senki, hogy nem vesszük komolyan, sőt! Nézze meg, hogy az ötven gyors csillagszórós futamaiban milyen időket úsztak a férfiak!

– Fel tudja idézni azt a pillanatot, amikor először megfogalmazódott önben, hogy az úszóversenyeket másként is meg lehetne rendezni?
– Sok-sok évvel ezelőtt történt. El tudja képzelni, milyen érzés, hogy valóra is vált? Hogy a „de jó lenne, ha…” gondolatból meg született az ISL-sorozat? Szürreális. Fel sem fogom még.

– Hogy minden így történt, abban mekkora szerepe volt annak, hogy Hosszú Katinka az, aki?
– Ezt hadd ne én mondjam ki…

– Hatalmas.
– Szerintem is óriási. Amikor 2012-ben a második vagy a harmadik világkupaversenyen úsztam, felötlött bennem, miért ne lehetne kitörni az amatőr kategóriából. Csakhogy sokáig hiába küzdöttem, aztán hiába gyűjtöttem be minden létező címet, értem el sorra a világrekordokat, tehetetlennek éreztem magam. Úgy éreztem, mindez hiábavaló, mert a sportág nem olyan népszerű, mint például a kosárlabda vagy a tenisz.

– Az elmúlt hétvége után úgy nyilatkozott, Budapesten több számot vállal, mint az első állomáson. Miért? Elégedetlen volt csapata harmadik helyével?
– Én kiadtam magamból mindent, és a többiek is – semmit sem kértem számon, ha erre utal. Nem is lett volna értelme. Ezen a szinten már senki sem linkeskedik, mindenki odatette magát. Nem ezért akarok még többet vállalni a Duna Arénában, hanem azért, mert például amikor a kétszáz pillangó után kiszálltam a medencéből, azt éreztem, még úsznék tovább. És irigyeltem a sprintereket.

– Miért?
– Mert a csillagszórós futamok a legélvezetesebbek. Meg is fogadtam, hogy csak emiatt megtanulok ötven gyorson úszni. Sprinter akarok lenni. Ez a következő célom.

– Most is van két kiváló sprintere: Ranomi Kromowidjojo és Vlagyimir Morozov.
– Meg is nyertük mind a két versenyszámot – mi meg kívülről szurkoltunk, hihetetlenül nagy élmény volt.

– Mikor látjuk Hosszú Katinkát ilyen csillagszórós futamban ötven gyorson?
– Jövőre!