Katinka szerint kezd visszatérni a régi érzés (Fotó: Tumbász Hédi)

 

 

 Csak az egyik unalmas lenne

Akadnak, akik nem szeretik a rövid pályás versenyeket, mások kifejezetten erre specializálódnak. Hosszú Katinka valahol középen áll, ráadásul mindkét medencében halmozta korábban a sikereket.
„Kiegészíti egymást a kettő, marha unalmas lenne, ha csak ötvenes medencében úsznánk végig a teljes évet, ráadásul a rövid pályás versenyek sokkal pörgősebbek, a nézőknek pedig érdekesebbek – mondta Hosszú. – Rövid pályán nagyon oda kell figyelni mindenre, elég egy fordulót elrontani, már biztos, hogy a következő huszonöt métered nem olyan, mint az előző volt. Nagyon izgalmas a rövid pálya!”

– A budapesti világkupaversenyen négyszer végzett az első helyen, de azt mondta, újra elért oda, hogy már nem elég, ha csak nyer. Kifejtené bővebben?
– Többre van szükségem! Fontos a győzelem, még fontosabb az időeredmény, de aminek a legjobban örülök az, hogy ismét egyre inkább érzem a zónát – válaszolta sokat sejtető mosollyal Hosszú Katinka, aki a Duna Arénában rendezett vk-viadalon 200 méter pillangón, 100, 200 és 400 vegyesen győzött, 100 és 200 háton pedig a harmadik lett.

– Azt a zónát, amelyben már Iron Ladyként van benne?
– Igen. Korábban eljutottam oda, hogy szinte már csak a zóna létezett; hogy a versenyeken így volt, az nem baj, hiszen ott tényleg arra van szükség, hogy csak az úszásra koncentráljak, ám most már igyekszem egyensúlyt találni. Megszűnt, hogy állandóan Iron Lady legyek, talán éppen ezért vagyok képes még inkább koncentrált lenni a versenyeken – a hétköznapokban igyekszem másra is figyelni, ez pedig felszabadít, és ezáltal valahogy koncentráltan jön az energia is a téthelyzetekben.

– Azért az időeredményei is egyre közelítenek az egyéni rekordjaihoz, amelyek egy része világcsúcs… Ugye, képes ennek is örülni?
– Persze. Valóban kezdek közel kerülni az egyéni legjobbjaimhoz, de ha a budapesti világkupaversenyből valamit elsőként kellene felidéznem, az talán mégiscsak az első napi száz vegyes lenne. Ott az a hajrá…! Tényleg kezd visszatérni a régi érzés, ennek örülök a legjobban.

– Az, hogy talpra állt egy ilyen nehéz időszak után, minden elismerést megérdemel.
– Remélem, hogy megérte… Néha elgondolkozom, megéri-e mindennap nyolc órán keresztül a vonalat nézni a medence alján. Néha felteszem a kérdést magamnak: miért is csinálom az egészet?

– Mindig azt mondja, hogy szeret úszni.
– Igen, szeretek úszni, de ezzel segítem a világot? Jó az másoknak, hogy gyorsan tudok úszni? Érti, mit akarok ezzel mondani?

– Érteni vélem.
– Hozzáteszek ezzel a világhoz, jobb lesz a világ azáltal, hogy én jól teljesítek a medencében? Néha elbizonytalanodom, aztán eljövök egy versenyre, így a budapesti világkupára, és rádöbbenek, mennyi ember jön ki az uszodába – részben miattam. Volt, aki sírt, mert közös kép készült rólunk, más elmondta, hogy én vagyok a példaképe, és olyan is volt, aki elárulta, miattam kezdett el sportolni, én inspirálom, és innentől ismét nincs kérdés, mert igenis megéri azt a hülye csíkot nézni naponta több órán keresztül.

Célok nélkül senki sem tud igazán dolgozni (Fotó: Török Attila)

 

– A vk-viadal sajtótájékoztatóján azt mondta, a glasgow-i Európa-bajnokságon augusztus elején tízes skálán négyes volt az állapota, ma már viszont nyolcast adna magának. Mi az a négyegységnyi változás?
– Olyan edzésmunkát végzek, amely rám van szabva. Dolgoztam én Amerikában is, amikor beálltam Dave Salo csoportjába, de az ideiglenes volt, azért, hogy összeszedjem magam. Akkor még nem láttam tisztán a jövőt, most viszont már igen, megvannak a terveink, a céljaink, megvan az út is, amelyen járni akarunk – nemcsak az van, hogy lemegyek edzésre, leúszom az adagomat, és nem tudom, mi lesz később. Célok nélkül szerintem senki sem tud igazán dolgozni.

– Más rendszerben készül, mint korábban?
– Annyira nem más ez a mostani rendszer, mint a korábbi volt. Gyorsan visszaszoktam a munkába, és egyre inkább összecsiszolódunk az edzőmmel, Petrov Árpáddal is.

– Sokat beszélgetnek?
– Hasonlóan gondolkozunk, ő sem az a megelégedős típus. Emellett mindketten rugalmasak vagyunk, képesek alkalmazkodni és változtatni is, ha kell. Folyamatosan tanulunk, egyre inkább tudjuk, mit és hogyan kell együtt csinálni. Az már nagyon jó jel, hogy közel vagyok az egyéni csúcsaimhoz, ráadásul ezt úgy sikerült elérnem, hogy az idén alig edzettem normálisan. Legyünk őszinték: ebben az évben az Árpival eltöltött két hónapban került középpontba a munka. Ezek a jó időeredmények igenis biztatóak, további motivációt adnak, ilyenkor érzem igazán, megéri ennyit dolgozni.

– Vagyis érzi magában az erőt?
– Fogja meg a bicepszemet!

– Uhh…
– Igen, érzem magamban az erőt!