Hosszú Katinka: Az uszodában továbbra is robot akarok lenni!

– Az országos bajnokságot megelőző marseille-i versenyen a világ idei legjobbjával nyert kétszáz és négyszáz vegyesen, akkor azt írtuk, Hosszú Katinka visszatért. Tényleg visszatért?
– Azt hiszem, talán fogalmazhatunk így, vagy inkább úgy, hogy nagyon jó úton halad a céljai felé. Persze már az ősszel, a rövid pályás szezonban is ment az úszás, jól sikerült a világkupa-sorozat, aztán a világbajnokság is, de azért a rövid pálya mégiscsak más, az ötvenes versenyek az igaziak, no meg az olimpiát is ötvenes medencében rendezik.

– Még mindig kevesebbet ér a rövid pálya? Hogyan vélekednek erről az úszók?
– Egyre közelebb kerül egymáshoz a huszonötös és az ötvenes versenyek megítélése, és mivel a rövid pályás idény jelenti számunkra a pénzkereseti lehetőséget, nő a presztízse is ezeknek a viadaloknak és sorozatoknak. Bár most már az új sorozattal, a Bajnokok Ligájával és azzal, hogy a tokiói olimpia miatt több világkupaversenyt is nagymedencében rendeznek, ez a teória is megdől: lesz mód az ötvenes viadalokon is pénzt keresni.

– Végre valaki erről is nyíltan mer beszélni!
– Szerintem teljesen természetes, hogy egy úszónál szempont ez is: szeretjük, amit csinálunk, ám mégiscsak ez a munkánk, amelyből szeretnénk meg is élni.

– Vissza Marseille-hez: a négyszáz vegyes 4:33.83-as vagy a kétszáz 2:08.55-ös ideje jelent többet önnek?
– Akárhányszor visszagondolok Marseille-re, mindig a kétszáz vegyes jut elsőként eszembe, pedig lehet, hogy a négyszázon elért időeredmény jobb, erősebb. Talán azért van így, mert tavaly egyáltalán nem sikerült kétszázon 2:10-en belül úsznom, folyton hajkurásztam ezt a bűvös időt, még a glasgow-i Európa-bajnokságon is ez volt a célom, de ott sem sikerült. Rájöttem, hogy nem olyan egyszerű 2:10-en belül úszni kétszáz vegyesen – úgy legalábbis biztosan nem, hogy az ember mögött nincs teljes felkészülés, de egyébként sem könnyű dobálgatni az ilyen eredményt. Ezek után persze, hogy örültem, hogy már március végén sikerült az, ami elég régen nem.

– „Védjük” meg azt a négyszáz vegyest, hiszen ott a nagyszerű eredmény mellett azt is ki kell emelni, hogy gyakorlatilag egyedül úszta azt a 4:33-as időt – ez megint a régi Katinkát idézi.
– Valóban, kétszázon jó kis versenyszituáció alakult ki, ott voltak a vetélytársaim, míg négyszázon nem, ezért is érzem azt, hogy abban a négyszáz vegyesben több volt, hogy maradt benne(m), az egészen biztos.

– Ezek után jött az ob és a kétszáz pillangó, ahol harmadik lett, és még a korábbi időeredménye is a harmadik lett a sorban, hiszen Szilágyi Liliána jobbat úszott Debrecenben. Úgy fogalmazott, hogy ez jó kis pofon volt – tényleg az volt?
– Persze, hogy az volt! Ahogy mondtam, bele sem gondoltam, hogy van olyan opció, hogy én nem úszom kétszáz pillangón a nyári világbajnokságon – na, ebből a szempontból volt csak igazán nagy ez a pofon. Újból tudatosult bennem, hogy nem számít, mennyit úsztam előtte, hogy ki vagyok és honnan jöttem, amikor felállsz a rajtkőre, csak a táv számít. Amúgy jól is jött ez a pofon, a tüskét viszem magammal, mert ugyan kategorikusan nem jelenthetem ki, hogy elbíztam magam az ob előtt, de majdhogynem…

– Volt valami előszele annak, hogy Debrecenben kudarc éri?
– Marseille-ben 2:07.8-at úsztam kétszáz pillangón húsz perccel a kétszáz vegyes után, persze hogy ezek után azt éreztem, odamegyek az ob-ra, a kétszáz pillangó lesz az első szám, nem lesz semmi gond, ott leszek az első kettőben. Pedig gondolhattam volna, hogy a hazautazás Marseille-ből, az üzleti tárgyalások, majd az újabb utazás Debrecenbe nem tesz jót – hullafáradt voltam az ob első napján. És amikor a délelőtti előfutamokból csak hatodikként kerültem be az esti döntőbe, elkezdtem rinyálni…

– Azért ez meglepő attól a Hosszú Katinkától, aki már megnyert mindent, átélt mindent.
– Egyszerűen éreztem a döntő előtt, hogy ez nem lesz az igazi – azon aggódtam, hogy a szélen úszom, nem fogom látni a vetélytársakat. És úgy is történt, ahogyan éreztem: „küzdős” kétszáz méter volt, egyáltalán nem olyan, amilyet saját magamtól vártam, az a pillangó sem összeszedett, sem kontrollált nem volt…

– Azt mondta, abban a fináléban benne volt az elmúlt esztendő is – ezt hogy értette?
– Az elmúlt években nemigen kerültem hasonló szituációba, nekem nem kellett a szó valódi értelmében kvalifikációt vívnom ahhoz, hogy induljak egy világversenyen. Viszont ha a tavalyi évem nem olyan, amilyen, akkor biztosan vállalom a kétszázat a glasgow-i Európa-bajnokságon, onnantól pedig sínen lettem volna.

– Azt mondta, nem engedi el a kétszáz pillangót. De van értelme erőltetni, ha az olimpiai programban a szám egyértelműen üti a kétszáz vegyest?
– Mindenképpen szeretnék tovább javulni kétszáz pillangón, egyre jobb a technikám, egyszerűen érzem, hogy képes vagyok jobbra, képes vagyok a fejlődésre. Az ob utolsó napján száz pillangón egyéni csúcsot úsztam, vagyis nem beszélek hülyeségeket. Mindez független attól, hogy indulok-e a vb-n pillangón.

– Mit csinált, amikor kijött a vízből a kétszáz pillangó döntője után? Egyáltalán: milyen Hosszú Katinka, amikor dühös?
– Nagyon dühös! Mérges voltam magamra – az a legrosszabb, hogy nincs mód a javításra, nem tudom megmutatni, hogy tényleg jó vagyok pillangón. Lehetek én gyorsabb bárkinél később a versenyeken, abból világbajnoki érem már nem lesz… Szerencsére viszonylag hamar képes vagyok rendezni magamban a kudarcokat, és igyekszem mindennek a jó oldalát nézni. A száz pillangós egyéni rekordnak például kifejezetten örültem, mondtam is az edzőmnek, Petrov Árpádnak, hogy látod, az utolsó napon kellett volna rendezni a kétszázas döntőt.

– De talán az emberekben még nagyobb szimpátiát ébreszt, ha azt látják, hogy Hosszú Katinka sem robot.
– Én viszont nem szeretném azt látni, hogy nem az! Persze, a hétköznapokban nekem is vannak nehézségeim, egyéb teendőim, ott nem vagyok robot, de az uszodában, amikor hozni kell az eredményeket, továbbra is robot akarok lenni! Legalábbis törekszem rá, hogy az legyek: utálom, amikor egy elszalasztott lehetőség után bosszankodni kell, pláne, amikor apróságokon múlik a siker. Mert ez a kétszáz pillangó azon múlt, hogy nem figyeltem arra, hogy túl sokat vállalok, hogy nem pihenek eleget. Nem baj, ez a tanulság is bekerült a hátizsákba, ezt is viszem magammal, és később emlékeztet majd arra, hogy profinak kell lenni, figyelni kell mindenre. Hogy sohasem szabad elbíznom magam, hiába vagyok olimpiai, világ- és Európa-bajnok vagy éppen világcsúcstartó – ahogy mondtam, ez a rajtkövön az égadta világon semmit sem jelent.

– A glasgow-i Eb-n is emlegette ezt a hátizsákot, csakhogy akkor abban még jócskán voltak magánéletből hozott tanulságok, kudarcok is. E tekintetben hogy néz ki a zsák: lassan feldolgozza mindazt, ami történt?
– Alakul… Hogy kimondták végre a válást, az sokat segít: a múlt immár nem húz vissza. Nemrég jöttem rá, hogy maximalista vagyok.

– Tessék?!
– Na, így, pont így nevettek ki a barátaim is! De én tényleg nem gondoltam magam annak korábban… Folyton csak azt éreztem, mit lehetne másként, mit lehetne jobban, de most, hogy tudatosult bennem, hogy az vagyok, valamelyest könnyebb lett sok minden. Tudatosan is keresem a boldog pillanatokat, tudja, azt, amikor a mellkasunkban érezzük a boldogságot.

– Sokan azt mondják, ha egy napon van egy boldog pillanatunk, akkor az már egy jó nap.
– Ó, akkor nekem csak ilyen napjaim vannak! Reggel, sőt, már esténként is azt várom, hogy mehessek újra edzésre, jó a csapat körülöttem, ahogyan minden más is. Azt csinálom, amit szeretek, és arra megyek, amerre szeretnék.