Hosszú Katinka: Nem sűrűn vallom ezt be, de elfáradtam

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2017.08.17. 12:27
null
Hosszú Katinka Rióban háromszoros bajnok lett (Fotó: Szabó Miklós)
Két arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett a budapesti vb-n Hosszú Katinka, aztán a rövid pályás vk-sorozat három állomásán is elindult, és sokan csak arról beszélnek, hogy Mireia Belmonte elvette a világcsúcsát 400 vegyesen. A bajnoknak van válasza erre is.

 

– A világbajnokságtól menjünk előre, vagy a legutóbbi világkupa-fordulótól visszafelé?
– Menjünk csak nyugodtan visszafelé az időben, és kezdjük azzal, hogy Mireia Belmonte elvette a világcsúcsomat Eindhovenben! – válaszolta nyugodtan és higgadtan Hosszú Katinka.

– Belehalt kicsit ebbe?
– Átéltem már ugyanezt 2014-ben, a dohai rövid pályás világbajnokságon… Belmonte kapcsán erre vigyázni kell, mert ha vérszemet kap, ráugrik a lehetőségre. Másfelől viszont jól mutatja, hogy soha senki nem fog félreállni előlem! Nem sűrűn vallom ezt be, de elfáradtam Eindhovenre, leginkább mentálisan. Belmonte ezt megérezte, és erőt merített belőle.

SOHASEM TÖRHETSZ MEG!

– Ez egyszersmind azt mutatja, hogy Hosszú Katinka is ember, és nem robot.
– Megfoghatja Shane kezét, mert ő is ugyanezt mondta az eindhoveni négyszáz vegyes után! Pedig az én célom, hogy robot legyek, hogy a külsőségek ne befolyásoljanak soha – a történtek azt mutatják, versenyzőként még nem jutottam el ide.

– De mi történt azon a négyszáz vegyesen? Világcsúcson belül úszott pillangón, majd háton is, aztán egyik pillanatról a másikra az előnyből méteres hátrány lett…
– Küzdöttem én, tudtam is, hogy nagyon kellene nyomnom, de ahogyan Belmonte gyorsult, én lassultam… Igen, fejben talán mégiscsak elengedtem azt a döntőt, és bevallom azt is, hogy már ott, a medencében átfutott a fejemen, hogy ebből világcsúcs lesz. Az előző állomáson, Berlinben majdnem megdöntöttem négyszáz vegyesen a saját világrekordomat, ez is mutatta, hogy a formámmal nincs baj, a gondot inkább az jelentette, hogy korábban minden állomáson sok számot úsztam, míg az új szabályok ezúttal ezt nem engedték meg nekem. Nagyon nehéz egyetlen számra mentálisan figyelni – ha több távot vállalok, akkor egyik jön a másik után, és az ember másként koncentrál.

Hosszú Katinka soha nem adja fel (Fotó: Török Attila)
Hosszú Katinka soha nem adja fel (Fotó: Török Attila)

 

– Ha már az új szabályokat említi, vagyis hogy egy úszó állomásonként csak négy távot vállalhat: korábban is felemelte a hangját a változás kapcsán, az első állomás után pedig azt írta a Facebook-oldalán, hogy tátongó ürességet érez. Haragszik a szabályváltozások miatt?
– Bárkivel beszéltem, mindenki azt mondta, ez az úszásnak nem tesz jót.

– Legyen őszinte, hiszen sokan mondják, mindez Hosszú Katinka ellen szólt!
– Biztos vagyok abban, hogy ellenem szól, de muszáj felvérteződnöm. Shane azt mondta: megpróbálhatnak megtörni, te el is hajolhatsz, de meg nem törhetsz! Senki se higgye, hogy feladom! Hiszen akkor ők nyernének…

– Sohasem akarta feladni? Nem nehéz belátni, hogy a sprintszámokban könnyebben összejöhet a világcsúcs, mint mondjuk kétszáz vagy négyszáz vegyesen.
– Igen, én is azt gondolom, a világcsúcsok nem feltétlenül egyenértékűek. Vegyük például a kétszáz vegyest rövid pályán: elég sok világrekordot úsztam ezen a távon az utóbbi öt évben, ráadásul annyit finomítottam az úszásomon, hogy a világcsúcsom 2:01-es, míg az utánam következő versenyző sohasem úszott 2:04-en belül. De az tény, nem egyszerű a medencében és a parton is felvenni a kesztyűt az ellenfelekkel.

MEGISMÉTLŐDÖTT A TÖRTÉNELEM

Doha és Eindhoven – ezt a két várost Mireia Belmonte biztosan nem felejti el, hiszen a spanyol ezen a két helyszínen is borsot tört Hosszú Katinka orra alá: 2014-ben Katarban a rövid pályás világbajnokságon Hosszú Katinka a 400 vegyes világcsúcstartójaként ugrott a medencébe, aztán a vízből már Belmonte szállhatott ki új rekorderként… Mindez megismétlődött szombaton Hollandiában is, merthogy a rövid pályás világkupa-sorozat harmadik állomásán Hosszú ismételten világcsúcstartóként rajtolhatott 400 vegyesen, de az aranyat és az újabb világrekordot megint Belmonte vitte. „Minden alkalom, amikor Katinka ellen versenyezhetek, kihívás, hiszen ő különleges úszó. Inspirál, hogy legyőzzem” – nyilatkozta Mireia Belmonte az eindhoveni sikere után.

AMILYEN NEHÉZ, ANNYIRA ÉDES

– Honnan van ennyi ereje?
– Shane-ből merítek erőt, és az elmúlt években már olyan erőssé váltam én is, hogy magamban is bízhatok. Szeretek versenyezni, szeretek küzdeni, engem ez éltet. Jókor jött Belmonte világcsúcsa, már újra edzésbe álltam, feladni nem fogom. Az pedig, hogy a szabálykönyv tulajdonképpen ellenem íródott, tovább erősített minket – jó munkát végzünk.

– Ha már a kényes témáknál tartunk, nem kerülhetjük meg a hazai helyzetet sem: amint elutazott a vk-sorozat első állomására, Moszkvába, nyilvánosságra került egy levél, amely változásokat sürget a magyar úszósport vezetésében, és amelyet többek között a mindig hallgatag, a nyilvánosságot kerülő négyszeres olimpiai bajnok, Darnyi Tamás is aláírt. Mit szólt hozzá?
– Azt, hogy ezzel mindenképpen foglalkozni kell. Úgy vélem, elindítottam valamit a magyar úszósportban, kiálltam, és elmondtam a véleményemet. Annak mindenképpen örülök, hogy bármi is történik ezután, azt kiharcoltuk, hogy a sportágban lehet változást elérni, és én ezt pozitívumként élem meg. Most már nem félnek elmondani az emberek mindazt, amit gondolnak. Sok víz lefolyik a Dunán, mire elmondhatjuk, hogy stabil lesz minden körülöttünk, de már az eredmény, hogy véget ért az a huszonhárom évig tartó korszak, amikor nem mertünk beszélni.

– Mi a véleménye a kialakult helyzetről, a hogyan továbbról?
– Egyelőre hadd kérjek időt, hiszen a versenyek miatt nem folytam bele a történésekbe, és még több emberrel is szeretnék beszélni azelőtt, hogy véleményt alkotok a helyzetről.

– Ha sokára is, csak elértünk a vizes világbajnokságig: mit értékelt legtöbbre a hazai vb kapcsán? Hogy két számban, kétszáz és négyszáz vegyesen immár sorozatban a harmadik alkalommal szerezte meg a vb-aranyat, vagy hogy korábban sohasem szerzett egy vb-n négy érmet, vagy hogy mindezt három úszásnemben érte el?
– Mondanám, hogy szerintem mindhárom nagy eredmény, de inkább azt emelném ki, hogy mindezt hazai pályán sikerült elérnem. Saját magamnak sem vallottam be előtte, hogy a hazai pálya bizony nemcsak motivációt, pluszenergiát jelent, hanem hatalmas terhet is. Nagyon nagy súlyt a válladon… Amikor a riói olimpián elindultam négyszáz vegyesen a rajtkövek felé, csupán az volt a kérdés, hogy vajon meglesz-e vagy sem. Budapesten nem volt kérdés, csak egy kijelentés: meg kell lennie. Most már azért annyit elmondhatok, hogy amilyen nehéz volt, annyival édesebb volt az ünneplés is. És a kétszáz vegyes aranya után felszabadulttá is váltam, hiszen egy vb-cím után bármi is történt volna, már senki sem mondhatta volna sikertelennek a szereplésemet.

MEGJELENT A LONDONI KATINKA

– Tudja, hogy a kétszáz hát ezüstérmét sokan nagyobb eredménynek könyvelik el, mint a vegyesaranyakat?
– Ezzel így konkrétan még nem találkoztam, de az tény, hogy a kétszáz hát középdöntőjében nem voltam a zónámban: összevissza jártak a gondolataim, hallottam a hangosbemondót.

– Az a 2012-es, londoni Katinka volt?
– Majdnem. Annyiban igen, hogy a londoni olimpiaihoz hasonlóan ez sem egy koncentrált Katinka volt, de a londoni Katinka azt mondta volna a középdöntő után, hogy hagyjuk a francba az egészet. Budapesten viszont tudtam, hogy ennél jobb vagyok. Tudtam, hogy képes vagyok megcsinálni.

– A kétszáz gyors hetedik helye után viszont elszakadt a cérna, jól megsorozta az újságírókat…
– …mert az egy dolog, hogy számon kérik, miért csak hetedik lettem a döntőben, de megkérdezni azt, hogy ezek után vállalom-e más versenyeken a kétszáz gyorsot?! Mások ölnének egy világbajnoki döntőért! Megjegyzem, olyanok nem kerültek a legjobb nyolcba, akik egész évben csak erre a számra készültek! Nem a semmiből lesz valaki világbajnok, és azt hiszem, ezt sokan nem képesek megérteni.

– Hogyan viseli, hogy sokan támadják, hogy sokaknak elegük van az Iron Ladyből?
– Megerősítenek a támadások. Annyi mindent mondtak és írtak már rólam, aminek csak egy része volt igaz, a másik felének viszont köze sem volt a valósághoz, hogy megtanultam visszafogni magam. Tudom, sokaknak van egy képük rólam, ami valójában nem is én vagyok. Képzelje, az elmúlt hetekben már több cikket is el tudtam olvasni úgy, hogy nem ment fel bennem a pumpa.

– Mi volt a csúcspontja ennek a vizes világbajnokságnak?
– A négyszáz vegyes. Annak is a célba érkezése.

– Azért, mert azzal véget is ért a vb?
– Akkor tudtam leginkább felszabadultan örülni.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik