„Fiam, csak el ne bízd magad!” – mondja edzője Milák Kristófnak

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2019.08.10. 10:27
null
Selmeci Attila (Tumbász Hédi)
Milák Kristóf világcsúccsal elért vb-győzelméről szóltak a hírek két hete. Kevesebb szó esett az edzőjéről, Selmeci Attiláról, aki bár óvatos ember, már ki meri jelenteni, hogy a 200 pillangó aranyérméért utaznak Tokióba.

 

– Milák Kristóf nevét végképp megismerte az ország vb-győzelme és szenzációs világrekordja után, de vajon az edzőjét, Selmeci Attilát ismerjük? Egyáltalán: hogyan lett edző?
– Hú, de rég volt... A hetvenes években jártam a Testnevelési Főiskolára, és Arold Imre tanár úr elsőéves koromban megkérdezte, segítenék-e az úszópalánták oktatásában. Örömmel vállaltam, így a tanórák után elkezdtem kicsikkel foglalkozni. Aztán 1982-ben, az úszósport klasszikus korszakában a Budapesti Spartacushoz kerültem, ahol a világ egyik legsikeresebb úszószakosztálya működött, amelyet zseniális edző vezetett. Kiss Lászlónak rengeteget köszönhetek, pályafutásom egyik meghatározója volt a munkaszeretete, az alázata, a szorgalma, a tudása miatt.

– A kilencvenes évek vége viszont mégsem ebben a klubban érte.
– Máltán dolgoztam szövetségi kapitányként 1999 és 2003 között – persze, az ottani úszósportot nem lehet a magyarhoz hasonlítani, hiszen az alanyok nem Milák Kristóf szintű úszók voltak. Jól éreztem magam, ám egy idő után hazavágytam. A BVSC-nél folytattam, többek között Boulsevicz Beával, aki rövid pályás Európa-bajnok lett velem kétszáz pillangón. Csakhogy 2008-ban abbahagyta, én pedig kisebbekkel kezdtem el foglalkozni, mellette tanítottam. Aztán 2014 januárjában Egerszegi Klári hívására kerültem Érdre.

NEM LÁTOTT BENNE TEHETSÉGET

– Ahol...
– ...először láttam meg Milák Kristófot. Tizennégy éves volt, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy bármiféle tehetséget láttam benne, sőt, arra figyeltem fel, hogy a csoportból ő fordul a legrosszabbul. Mondtam is neki: „Fiam, elég gyengén muzsikálsz.”

– Ma már ezt senki sem mondja.
– Egy évvel később az akkori szövetségi kapitány, Hargitay András is nyomatékosította, hogy Kristóf nagyon tehetséges gyerek. Hálásak lehetünk neki, hiszen Kristóf szegény családból származik, és Hares mindent megtette azért, hogy jól induljon a pályafutása. Én viszont csak 2016-ban, a hódmezővásárhelyi ifjúsági Európa-bajnokságon mutatott teljesítménye kapcsán mertem kimondani, hogy nem átlagos képességű gyerek, világklasszis lehet belőle.

– Mennyire nehéz vele?
– A sors óriási tehetséget adott a kezembe, akit Milák Kristófnak hívnak, és akiről már mindenki tudja, hogy kétszáz pillangón a legjobb a világon. De nem kertelek: mivel egyedül készül, és mi öt-hat órát vagyunk naponta összezárva, ráadásul erős akaratú, akárcsak én, vannak nehéz pillanataink. Meggyőződésem, hogy addig jó, amíg van egy edző, aki diktál, akkor is, ha a versenyzőnek rossz napja van. Kristófot is ki kell valahogy billentenem, ha fáradt, de ez nem mindig tetszik neki. Másnak sem tetszene, persze. Nem szereti, ha ott áll valaki mellette-mögötte és figyeli, de sokszor mondogatom neki, a tehetség kevés, ha nem párosul szorgalommal, alázattal és tisztelettel. Ezt tanultam Széchy Tamástól és Kiss Lászlótól, és a legnagyobb úszóinkra is ez volt a jellemző.

– Veszekedni is szoktak?
– Szögezzük le: ha nem dolgozott volna nagyon keményen, nem érte volna el ezt az eredményt. Ám vannak napok, amikor nehéz őt munkára fogni, és ilyenkor előfordul, hogy a megjegyzéseimet nem ereszti el a füle mellett, hanem visszaszól. Igen, néha veszekszünk. De ma azért már jóval rugalmasabb vagyok, többet engedek meg neki, mert tudomásul kellett vennem, hogy szuperklasszis. Viszont ha egyik nap engedek, másnap duplán követelek – tipikus húzd meg, ereszd meg játék.

– Minden edzésen?
– Igen, bizonyos értelemben minden edzésen harc van közöttünk. Én azért harcolok, hogy megcsinálja, amit elterveztem, ő meg azért, hogy túlélje a napot. A nagy egészet tekintve persze akkor jó, ha a harcból én kerülök ki győztesen.

– Évtizedek óta edzősködik, ahogyan fogalmazott, a sors a kezébe adott egy tehetséget – mit tanult ettől a tehetségtől, mi az, amire Milák megtanította?
– Például arra, hogy bízzak benne: versenyen még sohasem hagyott cserben. Én magam óvatos ember vagyok, nem szeretek felelőtlenül ígérgetni, de Kristóf eddig még minden nagy versenyen túlteljesítette az elvárásaimat. Nála aztán nem lehet az edzéseredményekből jósolni. A nagyságát Darnyi Tamáséhoz tudnám hasonlítani – Darnyira volt jellemző, hogy bár lehet, hogy a hazai vagy éppen a kisebb külföldi versenyeken nem szerepelt kimagaslóan, az igazán fontosakon mindig nagyot alakított.

Milák Kristóf és Selmeci Attila (Fotó: Tumbász Hédi)
Milák Kristóf és Selmeci Attila (Fotó: Tumbász Hédi)

 

KÉT LÁBBAL A FÖLDÖN MARADNI

– Milák is világbajnokságon, kétszáz pillangón úszott 1:50.73-as eredménnyel. Szédítő világcsúcs, amely, ezt azért valljuk be, kicsit rémisztő is.
– Pontosan: rémisztő. Fogta is a fejét, és hajtogatta egy ideig, hogy miért is úszott ekkora időt?! Igencsak nehéz lesz megdönteni. Őszinte leszek: ha az olimpián aranyérmet szerez, és ehhez nem társul világcsúcs, nem fogok a Dunának menni. Feljutott a csúcsra, s bár ez sem volt könnyű, tudjuk jól, ott maradni még nehezebb lesz. Mostantól mindenki őt akarja legyőzni. Oké, két másodperccel vagyunk a világ előtt, ám bennem megint csak van egy jó adag óvatosság: amikor ugyanis biztosnak tűnik valami, általában akkor jön a gikszer. Mondogatom is neki: „Fiam, csak el ne bízd magad!”

– Vagyis mostantól új fejezet kezdődik.
– Ez nyilvánvaló. Két lábbal a földön maradni – most ez a legfontosabb.

– Menni fog a tanítványának is?
– Féltem. Most még inkább megnőtt az ázsiója, viszont ez nem szabad, hogy elvakítsa. A felkészülésünk augusztus 21-én kezdődik, és onnantól mindent az olimpia határoz meg. Hamar kiderül, képes lesz-e ugyanolyan alázattal beleállni a munkába, mint eddig – esetleg még nagyobbal. Óriási felelősség van rajtunk, és óriási munka vár ránk. Abban mindenképpen bízom, hogy a háromhetes pihenő elég lesz arra, hogy mentálisan felfrissüljön, ahogyan abban is, hogy megmarad igazi sportembernek – ugyanúgy, mint korábban például Egerszegi Krisztina vagy Darnyi Tamás.

– Biztosan nem lesz könnyű, bizonyára ön is hallja azokat a felerősödő hangokat, amelyek azt mondogatják, hogy Milák Kristóf több aranyat is nyerhet Tokióban.
– E tekintetben félreértésre adhat okot, hogy a vébégyőzelme után azt nyilatkozta, szeretne többet foglalkozni a gyorsúszással. A világbajnokság előtt erőteljesen ráálltunk a pillangóra, hiszen ott voltunk esélyesek, Kristóf viszont úgy érzi, gyorson is jó lehet. Én is azt gondolom, hogy kétszáz és négyszáz gyorson van még benne tartalék bőven, de arról, hogy valamelyik távon nyerhetne is az olimpián, nem álmodom. A döntőbe jutása viszont reális cél lehet. A száz pillangó kapcsán hasonlóan látom a helyzetét: ha ezen a távon odaérne a negyedik-hatodik hely valamelyikére, már örülnék. Azt látni kell, hogy egy olimpia nem olyan, hogy leúszok egy számot, megrázom magam, és már regenerálódtam is – nem szabad elfelejteni, hogy Kristófnak a győzelemre kétszáz pillangón van esélye.

VAN MÉG EGY MAGASLAT

– Ő viszont – úgy tűnik – univerzális úszó akar lenni.
– Kvangdzsuban is több számban akart indulni, de megértette, hogy kár kockáztatni. Jelenleg még nem tart ott, hogy döntős legyen például négyszáz gyorson a nemzetközi mezőnyben. És mi Tokióba a kétszáz pillangó aranyáért megyünk. Ha viszont szeretne elindulni négyszáz gyorson is, nem fogom megakadályozni benne, ugyanakkor a kétszáz pillangó aranyérmét butaság lenne veszélyeztetni. Győztes ugyanis csak egy lehet – száz ezüstérem sem ér annyit, mint egy arany.

– Azt mondta, óvatos ember, ennek ellenére máris kimondta, hogy a tokiói olimpián csak a győzelem lehet a cél kétszáz pillangón.
– Valóban ki merem mondani. Elmúltam hatvanegy éves, a kvangdzsui vébégyőzelem egyértelműen eddigi pályafutásom csúcsa. De van még egy magaslat előttünk: edzőként mindenre hajlandó vagyok, hogy Kristófot feljuttassam arra is.

Milák Kristóf (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Milák Kristóf (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

 

EGY-EGY SZELET A TORTÁBÓL
Sokszor előfordul, hogy egy-egy siker megszületése után többen is feltűnnek a reflektorfényben, és részesülni akarnak a dicsőségből. Milák Kristóf és Selmeci Attila esetében kicsit másként van, hiszen éppen ők azok, akik „felhúznak” maguk mellé másokat, mert tisztában vannak azzal, hogy a tortából egy-egy szelet igenis másokat illet meg.
„Merkely Béla professzor úr, akihez mindig fordulhatunk; Pintérné Bernyó Piroska, az érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium igazgatója; Gergely István, a Budapesti Honvéd elnöke; Sós Csaba szövetségi kapitány és Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke mindannyian részesei ennek a sikernek – jelentette ki Selmeci Attila. – Emellett sokat adott az is, hogy a magyar úszóválogatott tényleg igazi csapat. Ezek nem csak szavak, és ha ez kitart Tokióig, ott is igazán sikeresen szerepelhetünk.”

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik