Elismerés: Késely Ajna lett Európa második legjobbja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.10. 08:20
null
Késely Ajna három aranyérmet nyert az ifjúsági olimpián (Fotó: MOB/Szalmás Péter)
Az Európai Olimpiai Bizottság tagjainak szavazata alapján egy osztrák kerékpáros, a mountain bike ifjúsági Európa- és világbajnok Laura Stigger lett 2018 legjobb ifjúsági korú sportolónője, mögötte – egy szlovén szlalom-kajakozóval holtversenyben – a 17 esztendős Késely Ajna érdemelte ki a megosztott második helyet.

 

A Kőbánya SC válogatott úszója idén minden nagy nemzetközi versenyén káprázatos teljesítménnyel rukkolt ki. Helsinkiben, az ifjúsági Európa-bajnokságon hét érmével, köztük az öt arannyal valósággal tarolt, nem sokkal később Glasgow-ban a felnőtt sportolók mezőnyében két ezüst- és egy bronzérem volt teljesítményének jutalma, legutóbb Buenos Airesben, az ifjúsági olimpián pedig aranyérmes mesterhármassal koronázta meg az idei bravúros esztendejét.

Ajna az eredményhirdetés után az SzPress Hírszolgálatnak elmondta, hogy mestere, Turi György nélkül aligha lehetne most az európai sportolók rangsorának egyik dobogós helyezettje.

„Egyenesen a százhalombattai rövid pályás bajnokságról érkeztem Gyuri bácsi kíséretében Marbellába, az Európai Olimpiai Bizottság közgyűlésének otthont adó tengerparti városba, és az igazat megvallva csak itt értesültem arról, hogy milyen nagy eseménynek a résztvevője lehetek. Büszke vagyok arra, hogy a nevem felkerült a díjvárományosok listájára, még inkább a végső helyezésemre. Amikor arra kértek, hogy álljak ki a nemzeti olimpiai bizottságok vezetői és a díszvendégek elé, szavamra mondom, jobban izgultam, mint egy úszóversenyen. Angol nyelvet választva számoltam be arról, mekkora megtisztelés számomra a szavazás eredménye, aztán felsoroltam az idei legnagyobb eredményeimet, majd azt is elmondtam, hogy minden az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztinával kezdődött, az ő ihletésével, biztatásával és tanácsaival. Az alig kétperces időkeretembe annyi még belefért, hogy megemlékezzek a családomról, a testvéremről és a csodálatos kiskutyámról” – tudósított a magyar sport ifjú büszkesége Spanyolországból, aki ezúttal is kitért arra, hogy a sport mellett a tanulásra is sok energiát fordít, miközben igyekszik a hozzá hasonló korú fiatalok életét élni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik