Szabó József (Fotó: Tumbász Hédi)

 

– A kerek évszámoknál az ember általában megáll egy pillanatra, elgondolkodik azon, hol tart, helyén van-e a jelenében. Ön is ezt teszi mostanában?
– Nem készítek számvetést, nem töprengek sem a múlton, sem a jövőn – mondja Szabó József. – A számok csak számok. Az évek múlnak, de egyvalamiben biztos vagyok, egyáltalán nem érzem magam ötvennek. Hogy hol vagyok a jelenemben? Jó helyen, az uszodában, ahol az elmúlt negyven évemet is töltöttem.

– Hol fókuszban, hol kevésbé a reflektorfényben. Most ismét a színen, hiszen több feladatot is önre bízott a szövetség új vezetősége.
– Korábban nem így volt, de Wladár Sándorék úgy ítélték meg, szükség van rám, hasznos tagja vagyok a sportágnak, s jó alanynak tartanak arra, hogy népszerűsítsem az úszást. Emellett pedig magánórákat adok a Komjádi uszodában, de megmondom őszintén, az tenne a legboldogabbá, ha sikerülne végre edzőként elhelyezkednem. Akadnak érdeklődők, ám egyelőre ez inkább maradjon az én titkom. Volt idő, amikor lelkesen beszéltem jövőről, tervekről, versenyzőkről, aztán nem lett belőle semmi, és nem akarok újra ebbe a hibába esni.

– Pedig volt idő, amikor Darnyi Tamáshoz hasonlóan fontos szerepe volt az utánpótlásképzésben. Például Szilágyi Liliána edzőjeként is dolgozott.
– És milyen hosszú volt ez az időszak! Amikor befejeztem a versenysportot, szinte rögtön a következő esztendőben, 1993-ban elkezdtem a Szabó Joe Úszóiskolát, amely 2003 után Széchy SE-ként működött tovább. De sajnos 2013-ban lehúzhattam a rolót, mert rossz időben nem voltam jó helyen. Pedig a szöuli olimpiai aranyérmem mellett arra nagyon büszke vagyok, hogy támogatás nélkül, önerőből húsz évig tudtam működtetni ezt az iskolát. Fájt, hogy vége lett, de így alakult és el kellett fogadnom. Lehet, hogy ma más, jobb keretek között újra lehetne éleszteni, de már nem érzek hozzá elég erőt, energiát.

– Mert sokszor kellett felállnia?
– Nem érzem, hogy olyan sok lett volna, de megesett, hogy meg kellett ráznom magam és fel kellett állnom. A kudarcokkal teli időkben pedig mindig segített a sport. Tétlenül, munka nélkül több időm is jutott rá, s nagyon jól segített levezetni a feszültséget.

– Jólesik még?
– Az úszás? Persze. Heti háromszor fél órát töltök a medencében, kétezer métert úszom a régi barátokkal, például Darnyi Tamással, Horváth Attilával, Rónás Árpáddal, Apáti Zoltánnal. Azon kívül, hogy jó néhány év eltelt, semmi sem változott. Ugyanúgy elbeszélgetünk, elhülyéskedünk, mint régen.

– Mint régen. Abban az időszakban, amelyre azért így visszafelé tekintve árnyék is vetül...
– Mire gondol?

– Például a fenyítésekre, amelyekről ön is nyilatkozott már.
– Más módszerek voltak akkor, mint most. De nekünk akkor az volt a természetes.

– De vidám tudott maradni a „barakk”?
– Persze, ezzel nem volt gond, ha nem vették el éppen a kedvünket a kemény munkával. Sokszor akkor is vízbe kellett szállnunk, amikor talán megálljra lett volna szükség. Mégsem panaszkodom, életem legjobb korszaka volt ez, ma is ezt csinálnám, ha tehetném.

– Mégis korán kiszállt a medencéből...
– Mert elég lett. Tizenkilenc évesen megnyertem az olimpiát, aztán már nem tudtam úgy felszívni magam, s huszonhárom évesen búcsút intettem az úszásnak. Hogy korán történt-e? Korán. De talán csak egy pillanatra bántam meg, mert valójában mindent elértem ebben a sportágban, amit lehetett. Tizenkét alkalommal szólt nekem a Himnusz, olimpiai, világ- és Európa-bajnok voltam 200 méter mellen, és... És hát tegyük hozzá gyorsan, akkoriban nem volt ennyi pénz a sportban. Mi a dicsőségért úsztunk, s abból nem lehetett egzisztenciát teremteni. Engem felőrölt ez az egész, pláne akkoriban, amikor a munkát munkával kellett kipihenni a medencében. Ha azt kérdezné, hogy veszítettem-e ezzel a gyors búcsúval, azt mondanám, nem. Én már nem tudtam volna arra a szintre kerülni, amelyen a szöuli olimpia idején és azt megelőzően voltam. Viszont kaptam annyi jót, annyi tartást és akaraterőt ettől a sportágtól, hogy az életben mindig a felszínen tudtam maradni. És ez a legfontosabb.

SZABÓ JÓZSEF NÉVJEGYE
Született: 1969. március 10. 
Klubjai: Vasas Izzó (1975–1978), Budapesti Honvéd (1978–1992)
Edzői: Schumi József, Gyertyánffy Tamás, Széles Sándor, Széchy Tamás
Legjobb eredményei: olimpiai bajnok (200 mell, 1988), világbajnok (200 mell, 1986), Európa-bajnok (200 mell, 1987), Európa-bajnoki ezüstérmes (400 vegyes, 1987), Európa-bajnoki bronzérmes (200 mell, 1989), ötszörös ifjúsági Európa-bajnok, tizenhétszeres magyar bajnok
Tisztségei, elismerései: 1993 és 2000 között a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) alelnöke volt. Tagja a Magyar Olimpiai Bizottságnak, 2018-ban alapító tagja lett a MÚSZ Olimpiai Bajnokok Testületének. Pályafutása során számos elismerésben részesült, 1988-ban a Magyar Népköztársaság Csillagrendje kitüntetést, 1993-ban Kemény Ferenc-díjat kapott. 2012-ben az egyesült államokbeli Fort Lauderdale-ben beválasztották az úszás halhatatlanjai, az International Swimming Hall of Fame tagjai közé.