FC Hollywood

1862181 18621811862181 1862181
Vágólapra másolva!
2009.06.27. 20:06
Lothar Matthäus nem lesz az FC Fehérvár edzője, ez a hetek óta tartó szappanopera utolsó taktusa. A 150-szeres válogatott úgy játszadozott a...
Lothar Matthäus nem lesz az FC Fehérvár edzője, ez a hetek óta tartó szappanopera utolsó taktusa. A 150-szeres válogatott úgy játszadozott a fehérvári vezetőkkel, mint macska a gombolyaggal. Matthäus ezt megteheti ott, ahol nem edzői kvalitásai miatt számítanak rá elsősorban, ahol nem a taktikai utasításai a fontosak, hanem az általa és körülötte „gerjesztett” marketingtevékenység, amelynek segítségével a klub kapcsán mindenről szó esik – más kérdés, hogy a szakma továbbra is elsikkadhat. Hangsúlyozom, Lothar annyira ment el ebben a történetben, amennyire megengedték neki. A fehérvári szurkolóknak – akik Matthäusról szóló korábbi írásomért gyakorlatilag száműztek – azonban azt üzenem: a német szakember távolmaradása nem pótolhatatlan veszteség. Igaz, nem nő számottevően a nézőszám, nem ugrik meg a focisuliba vágyó gyerekek száma, talán annyi reklám sem lesz a pálya körül, mint amennyit Matthäus érkezésével reméltek. S beszélni sem úgy fognak az egyesületről, hogy az FC Fehérvár, ahol Matthäus dolgozik, hanem úgy, hogy az a klub, amelyet lóvá tett. Mert megtehette.Matthäus korábbi csapata, a Bayern München az FC Hollywood becenevet kapta, mert az együttes körüli felhajtás időnként már-már felülmúlja a filmvilág fővárosában hepciáskodó sztárok körüli hisztériát. Noha Matthäus nem, Hollywood most Magyarországra költözött, úgy 60 kilométernyire a fővárostól. S mielőtt az a vád érné a sajtót, hogy belehajszolta a történetbe fehérvári klubot, jó, ha kronológiailag tisztázzuk: a hír, hogy Matthäus az FC Fehérvár edzője lesz, azután reppent fel, hogy dr. Mezey György szakmai igazgató a külföldi (és magyar) edzőkre vonatkozó ominózus megjegyzése elhangzott. Azt gondoltuk, ezután csupán pénz kérdése, hogy Lothar lesz az edző, amikor pedig Felcsútra is ellátogatott, Hollywoodban kompótot bontottak…Magamban egy ködös novemberi napra taksáltam az aranylabdás távozását, a hivatalos verzió szerint a vezetőség és a szakember közötti kommunikáció megromlását tippeltem hivatkozási alapul. Úgy látszik, a kommunikáció most sem volt tökéletes, Lothar úgy ment, hogy nem is érkezett meg. S azért gondoljunk bele, ilyen forgatókönyvet csak Hollywoodban írnak: a főhősnek nem is kell idejönnie ahhoz, hogy menjen. Arra pedig gondolni sem merek, hogy egy jó ügyvéddel a szóbeli megegyezésre hivatkozva szép summát ki lehetne vasalni a hollywoodiakból arra hivatkozva, hogy a tényként közölt forgatókönyv más, zsírosabb kontraktustól ütötte el Matthäust. Igaz, ez esetben a szóbeli szerződések megkötésekor hangoztatott gentlemen's agreement kifejezésből az első tag értelmezhetetlenné válik... De mi lesz a csapattal? Megnyugtatok mindenkit: semmi különös. Nem igazolnak az együtteshez azok a futballisták, akik azt nyilatkozták, hogy egy ilyen híres szakemberrel élmény lesz a közös munka. Viszont egy fiatal, ambiciózus szakember már kéznél van, Bódog Tamásnak hívják, eredetileg tolmácsnak hívták, de ezt nem kell szégyellni, José Mourinho is így kezdte Bobby Robson mellett. Az egykori pécsi futballista megfordult az NB I-ben, a Bundesligában, edzősködött Németországban. Igaz, a szakzsargonból kölcsönzött kifejezéssel élve még nem bizonyított sehol, de ezt értelmezhetjük úgy is, hogy tiszta lappal indul.S nem mellékesen tud németül. Hátha…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik