WTA-vb: Babos Tímea az első magyar világbajnok!

Vágólapra másolva!
2017.10.29. 10:43
null
Babos Tímea világbajnok lett! (Fotó: AFP)
Babos Tímea a cseh Andrea Hlavácková oldalán megnyerte a szingapúri női tenisz-világbajnokságot, a döntőben szetthátrányból legyőzte a Kiki Bertens, Johanna Larsson holland, svéd kettőst. Babos az első magyar világbajnok teniszezőnő!

 

PÁROSBAN SZÉP AZ ÉLET
Babos Tímea a 16. WTA-tornagyőzelmét aratta párosban, az elsőt az év öt fő viadalának egyikén.
WTA-vb győztes 2017
Australian Open 3. forduló 2014, 2017
Roland Garros 3. forduló 2016
Wimbledon döntős 2014, 2016
US Open negyeddöntő 2017

Babos az első magyar, aki WTA-vb elődöntőjébe jutott – Temesvári Andrea 1984-ben és 1985-ben egyesben, míg Babos 2015-ben és tavaly párosban játszhatott a négy közé jutásért, de korábban egyik alkalommal sem jött össze az elődöntő –, és így természetesen az első, aki döntőzhetett.

Az első szorosabb játékra Hlavácková adogatásáig kellett várni, de ezt is a szerváló kettős nyerte meg (2:2). Bertensék 5:4-es előnyéig senki sem rontott, de Babos adogatásánál kétszer is szettlabdához jutott az ellenfél, a másodiknál a cseh teniszező viszont több kísérletből sem tudta befejezni a labdamenetet a hálónál, s ez végzetesnek bizonyult (4:6).


A második felvonás elején rögtön brékeltek Babosék, de saját játékuk is hamar elszállt, majd 3:3-ig újra az adogatóké volt a terep. Larsson szervájánál viszont két bréklabdához jutott a magyar, cseh duó, és bár ezekkel még nem éltek, a maratoni gém végén a harmadikkal már igen, brékelőnyüket pedig ezúttal már végigvitték (6:4).

„A SÍRBÓL HOZTUK VISSZA A DÖNTŐT”
„A sírból hoztuk vissza a meccset, nagyon elégedett vagyok a játékunkkal. A szuper tie-breakben is megmutattuk, hogy milyen jók voltunk az egész évben” – mondta Babos Tímea közvetlenül a meccs után. Bővebben itt!

Jöhetett a szuper tie-break, amelyből ezen a világbajnokságon egyet már nyert a holland, svéd kettős, ezúttal viszont egyből kettős hibával kezdett, Hlavácková pedig két gyönyörű hálójátékot mutatott be (3–0).

Sőt, egy újabb minibrékkel már 4–0 volt Babosék előnye, majd egy kettős hiba után 9–4-nél öt világbajnoki labdához jutottak, és a másodikat a magyar teniszező le is csapta (10–5).

JÖVŐRE VÁLTÁS!

Babos Tímea jövőre már nem a mostani partnerével, Andrea Hlaváckovával indul – árulta el a magyar játékos az Origónak. A lap beszámolója szerint Babos Tímea hamarosan bejelentést tesz arról, kivel folytatja párosban.

A meccsnyerő pont





WTA-VILÁGBAJNOKSÁG, SZINGAPÚR (7 000 000 dollár, kemény pálya)
PÁROS, DÖNTŐ

Babos Tímea, Andrea Hlavácková (magyar, cseh, 3.)–Kiki Bertens, Johanna Larsson (holland, svéd) 4:6, 6:4,10–5

 

Babos Tímea és Andrea Hlavácková a világbajnoki trófeával (Fotó: AFP)
Babos Tímea és Andrea Hlavácková a világbajnoki trófeával (Fotó: AFP)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik