A magyar, spanyol kettős az első szettben 5:0-ra, a másodikban 4:0-ra is vezetett. A találkozó mindössze 49 percig tartott.

Stollárék következő ellenfele a 12. kiemelt Nicole Melichar, Kveta Peschke amerikai, cseh duó lesz.

„Amikor kikaptunk a selejtezőben, tudtuk, hogy második helyen leszünk a szerencsés vesztesek listáján, szóval végig úgy terveztük, hogy felkerülünk a főtáblára. Csütörtökön nem játszottunk, aminek nem örültünk, hiszen egész nap a meccsünkre készültünk. De egy nappal később is arra koncentráltunk, hogy a saját játékunkat játsszuk, nem is igazán volt esélyük az ellenfeleinknek. A második fordulóban is az lesz a kulcs, hogy jól kell adogatnunk és gyorsan teniszeznünk” – jelentette ki Stollár Fanny.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (34 000 000 font, fű)
NŐI PÁROS, 1. FORDULÓ
Stollár, García Pérez (magyar, spanyol)–Minella, Sevastova (luxemburgi, lett) 6:1, 6:2