Wimbledon: Halep után Alexander Zverev is kiesett

KLEIN RON (London)/NSO (Budapest)KLEIN RON (London)/NSO (Budapest)
Vágólapra másolva!
2018.07.07. 20:15
null
Hszie Szu-vejnek minden oka megvan boldognak lenni (Fotó: AFP)
A világelső Simona Halep meccslabdáról, három szettben kikapott a tajvani Hszie Szu-vejtől a wimbledoni teniszbajnokság harmadik fordulójában, így női egyesben az első tíz kiemeltből már csak a hetedikként rangsorolt Karolína Plísková van versenyben. A férfiaknál Rafael Nadal és Novak Djokovics nyert, Alexander Zverev viszont döntő szettben kiesett.

 

Meglepetés a nőknél, kiesett a Roland Garros-győztes és világelső Simona Halep! A román játékos a 6:3-ra megnyert első játszma után a másodikat 6:4-re elveszítette, a döntő szettben azonban 5:2-re elhúzott, 5:3-nál a mérkőzésért adogatott – sikertelenül –, majd 5:4-nél fogadóként meccslabdához jutott, ám Hszie hárította azt, és egyenlített, sőt egy újabb brék és két bréklabda hárítása után meg is nyerte a találkozót.

A világranglista 48. helyén álló tajvani teniszező harmadszor vert meg top 10-est, és ahogy tavaly a Roland Garroson Konta Johannát, míg az idei Australian Openen Garbine Muguruzát, úgy Halepet is Grand Slam-tornán győzte le. A következő körben a szlovák Dominika Cibulkovával csap össze.

A világelső kiesésével a nőknél az első tíz kiemelt közül már csupán a hetedikként rangsorolt cseh Karolína Plísková van talpon.

A férfiaknál Rafael Nadal magabiztos sikerrel lépett tovább a negyedik fordulóba, s ezzel biztossá vált, hogy a wimbledoni GS-viadalt követő héten is ő áll majd a világranglista élén. A spanyol klasszis az ausztrál Alex De Minaur kiejtésével jutott be a nyolcaddöntőbe, amelyben a korábbi junior világelsővel, cseh Jirí Veselyvel kerül szembe.

Juan Martín del Potro és a 2016-os döntős Milos Raonic is ott lesz a legjobb 16 között, a negyedik helyen kiemelt Alexander Zverev viszont 2:1-es szettelőnyről vereséget szenvedett a lett Ernests Gulbistól, az utolsó játszmát 6:0-ra elbukva. A németek nagy ígérete gyomorfertőzéssel küszködött az utóbbi napokban, valószínűleg ez is közrejátszott az összeomlásában. A selejtezőből érkező Gulbis úgy jött Wimbledonba, hogy előtte idén egyetlen mérkőzést nyert meg ATP-torna főtábláján (a Roland Garros első fordulójában).

A háromszoros wimbledoni bajnok Novak Djokovics az első szettet elvesztette ugyan Kyle Edmunddal szemben, utána viszonylag könnyen fordított. A nyolcaddöntőben a Frances Tiafoe-t legyőző Karen Hacsanovval találkozik, aki életében először nyert kétszettes hátrányból.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (34 000 000 font, fű)
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ
Raonic (kanadai, 13.)–Novak (osztrák) 7:6, 4:6, 7:5, 6:2
3. FORDULÓ
Hacsanov (orosz)–Tiafoe (amerikai) 4:6, 4:6, 7:6, 6:2, 6:1
Djokovics (szerb, 12.)–Edmund (brit, 21.) 4:6, 6:3, 6:2, 6:4
Nisikori (japán, 24.)–Kyrgios (ausztrál, 15.) 6:1, 7:6, 6:4
Gulbis (lett)–A. Zverev (német, 4.) 7:6, 4:6, 5:7, 6:3, 6:0
Del Potro (argentin, 5.)–Paire (francia) 6:4, 7:6, 6:3
Simon (francia)–Ebden (ausztrál) 6:1, 6:7, 6:3, 7:6
Vesely (cseh)–Fognini (olasz, 19.) 7:6, 3:6, 6:3, 6:2
Nadal (spanyol, 2.)–De Minaur (ausztrál) 6:1, 6:2, 6:4
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Federer (svájci, 1.)–Mannarino (francia, 22.)
Monfils (francia)–Anderson (dél-afrikai, 8.)
McDonald (amerikai)–Raonic (kanadai, 13.)
Isner (amerikai, 9.)–Cicipasz (görög, 31.)
Hacsanov (orosz)–Djokovics (szerb, 12.)
Nisikori (japán, 24.)–Gulbis (lett)
Del Potro (argentin, 5.)–Simon (francia)
Vesely (cseh)–Nadal (spanyol, 2.)

NŐI EGYES, 3. FORDULÓ
Hszie Szu-vej (tajvani)–Halep (román, 1.) 3:6, 6:4, 7:5
Cibulková (szlovák)–Mertens (belga, 15.) 6:2, 6:2
Ostapenko (lett, 12.)–Djacsenko (orosz) 6:0, 6:4
Szasznovics (fehérorosz)–Gavrilova (ausztrál, 26.) 6:3, 6:1
Van Uytvanck (belga)–Kontaveit (észt, 28.) 6:2, 6:3
Kaszatkina (orosz, 14.)–Barty (ausztrál, 17.) 7:5, 6:3
Kerber (német, 11.)–Oszaka (japán, 18.) 6:2, 6:4
Bencic (svájci)–Suárez-Navarro (spanyol, 27.) 6:1, 7:6
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Hszie Szu-vej (tajvani)–Cibulková (szlovák)
Ostapenko (lett, 12.)–Szasznovics (fehérorosz)
Van Uytvanck (belga)–Kaszatkina (orosz, 14.)
Kerber (német, 11.)–Bencic (svájci)
Ka. Plísková (cseh, 7.)–Bertens (holland, 20.)
Görges (német, 13.)–Vekic (horvát)
S. Williams (amerikai, 25.)–Rogyina (orosz)
Giorgi (olasz)–Makarova (orosz)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik