Wimbledon: egy ágon Nadal és Federer; Fucsovics osztrák ellenfelet kapott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.28. 11:33
null
Novak Djokovics Kohlschreiber ellen kezdi meg címvédő hadjáratát (Fotó: AFP)
Pénteken kisorsolták a 2019-es wimbledoni teniszbajnokság főtáblájának párosítását. A címvédő Novak Djokovics a német Philipp Kohlschreiber ellen kezd, Roger Federer és Rafael Nadal pedig azonos ágra került – ez azt jelenti, hogy az elődöntőben találkozhatnak. Fucsovics Márton az osztrák Dennis Novakkal meccsel az első körben.

 

Az egyesben egyetlen magyar főtáblás, Fucsovics Márton a világranglistán 105. Dennis Novakkal találkozik az első fordulóban – korábban még egyszer sem játszottak egymással. A mérkőzés győztese a második körben a Frances Tiafoe (amerikai)–Fabio Fognini (olasz, 12.) meccs győztesével játszik.

A világelső Djokovics Philipp Kohlschreiberrel kezd, akivel eddig tizenkétszer találkozott karrierje során, és tízszer legyőzte. Idén háromszor meccseltek, Indian Wellsben a ranglistán 57. német játékos győzött, Monte-Carlóban és Rómában salakon viszont a szerb. Djokovics a nyolcaddöntőben Gaël Monfilsszal, a negyeddöntőben Sztefanosz Cicipasszal, az elődöntőben pedig tavalyi finálés ellenfelével, Kevin Andersonnal nézhet szembe.

Rafael Nadal – aki a selejtezőből feljutó Szugita Juicsivel kezd – a második fordulóban Nick Kyrgiosszal találkozhat, Roger Federer a dél-afrikai Lloyd Harris ellen kezd a főtáblán. A spanyol és a svájci klasszis az elődöntőben csaphat össze, ha mindketten eljutnak odáig.

A kiemelések alapján így alakulhatnak a férfi egyes negyeddöntői:


A női világelső Ashleigh Barty Cseng Szaj-szaj ellen kezd a főtáblán, a kiemelés alapján a negyeddöntőben a címvédő Angelique Kerberrel – akinek honfitársa, Tatjana Maria lesz az első ellenfele – találkozhat. A selejtezőből feljutó 15 éves amerikai tehetség, Cori Gauff a 39 esztendős Venus Williamsszel csap össze az első fordulóban.

A női párosok versenyében az első helyen kiemelt Babos Tímea, Kristina Mladenovic magyar, francia kettős az amerikai Jessica Pegula, Maria Sánchez duóval kezd, míg az ugyancsak főtáblás Stollár Fanny – a tunéziai Onsz Dzsabúr oldalán – a negyedik helyen kiemelt Gabriela Dabrowski, Hszü Ji-fan kanadai, kínai duóval mérkőzik.

A férfi párosok között Fucsovics Mártonra és partnerére, a litván Ricardas Berankisra a hatodikként rangsorolt Nikola Mektic, Franko Skugor horvát kettős vár.

FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ, ÁGRAJZ SZERINT
Djokovics (szerb, 1.)–Kohlschreiber (német)
Kudla (amerikai)–Dzsaziri (tunéziai)
Gulbis (lett)–L. Mayer (argentin)
Hurkacz (lengyel)–Lajovics (szerb, 32.)
Auger-Aliassime (kanadai, 19.)–Pospisil (kanadai)
Dimitrov (bolgár)–Moutet (francia)
Sonego (olasz)–Granollers (spanyol)
Humbert (francia)–Monfils (francia, 16.)
Medvegyev (orosz, 11.)–Lorenzi (olasz)
Carreno-Busta (spanyol)–Popyrin (ausztrál)
Chardy (francia)–Klizan (szlovák)
Klahn (amerikai)–Goffin (belga, 21.)
Edmund (brit, 30.)–Munar (spanyol)
Majchrzak (lengyel)–Verdasco (spanyol)
Arnaboldi (olasz)–Karlovic (horvát)
Fabbiano (olasz)–Cicipasz (görög, 7.)
Anderson (dél-afrikai, 4.)–Herbert (francia)
Tipszarevics (szerb)–Nisioka (japán)
Seppi (olasz)–Jarry (chilei)
Copil (román)–Pella (argentin, 26.)
Wawrinka (svájci, 22.)–Bemelmans (belga)
Stebe (német)–Opelka (amerikai)
Kovalík (szlovák)–Haase (holland)
Gunneswaran (indiai)–Raonic (kanadai, 15.)
Hacsanov (orosz, 10.)–Kvon Szun Vu (dél-koreai)
Giron (amerikai)–López (spanyol)
Darcis (belga)–M. Zverev (német)
Gojowczyk (német)–Bautista (spanyol, 23.)
Paire (francia, 28.)–Londero (argentin)
Carballes Baena (spanyol)–Kecsmanovics (szerb)
Cuevas (uruguayi)–Dzumhur (bosnyák)
Vesely (cseh)–A. Zverev (német, 6.)
Thiem (osztrák, 5.)–Querrey (amerikai)
Garín (chilei)–Rubljov (orosz)
Dellien (bolíviai)–Millman (ausztrál)
Andreozzi (argentin)–Györe (szerb, 31.)
Simon (francia, 20.)–Caruso (olasz)
Ucsijama (japán)–Sandgren (amerikai)
Fucsovics (magyar)–Novak (osztrák)
Tiafoe (amerikai)–Fognini (olasz, 12.)
Cilic (horvát, 13.)–Mannarino (francia)
Sousa (portugál)–Jubb (brit)
Delbonis (argentin)–D. Evans (brit)
J. Ward (brit)–Baszilasvili (grúz, 18.)
Shapovalov (kanadai, 29.)–Berankis (litván)
Tomic (ausztrál)–Tsonga (francia)
Kyrgios (ausztrál)–Thompson (ausztrál)
Szugita (japán)–Nadal (spanyol, 3.)
Nisikori (japán, 8.)–Monteiro (brazil)
Istomin (üzbég)–Norrie (brit)
Johnson (amerikai)–Ramos (spanyol)
Cecchinato (olasz)–Minaur (ausztrál, 25.)
Berrettini (olasz, 17.)–Albot (moldovai)
Fritz (amerikai)–Berdych (cseh)
Andújar (spanyol)–Kudrjavcev (orosz)
Ruud (norvég)–Isner (amerikai, 9.)
Coric (horvát, 14.)–Bedene (brit)
Struff (német)–Bagdatisz (ciprusi)
Köpfer (német)–Krajinovics (szerb)
Ebden (ausztrál)–Schwartzman (argentin, 24.)
Pouille (francia, 27.)–Gasquet (francia)
Bublik (kazah)–Barrere (francia)
Clarke (brit)–Rubin (amerikai)
Harris (dél-afrikai)–Federer (svájci, 2.)
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ, ÁGRAJZ SZERINT
Barty (ausztrál, 1.)–Cseng Szaj-szaj (kínai)
Kuznyecova (orosz)–Van Uytvanck (belga)
Dart (brit)–McHale (amerikai)
Haddad Maia (brazil)–Muguruza (spanyol, 26.)
Vekic (horvát, 22.)–Riske (amerikai)
Kerkhove (holland)–Jorovics (szerb)
Vögele (svájci)–Kanepi (észt)
Pavljucsenkova (orosz)–Bencic (svájci, 13.)
S. Williams (amerikai, 11.)–Gatto-Monticone (olasz)
Juvan (szlovén)–Kr. Plísková (cseh)
Badosa (spanyol)–Flink (orosz)
Ruse (román)–Görges (német, 18.)
Suárez-Navarro (spanyol, 30.)–Stosur (ausztrál)
Sarapova (orosz)–Parmentier (francia)
Kozlova (ukrán)–Davis (amerikai)
Maria (német)–Kerber (német, 5.)
Bertens (holland, 4.)–Minella (luxemburgi)
Rogyionova (orosz)–Townsend (amerikai)
Siegemund (német)–Swan (brit)
Strycová (cseh)–Curenko (ukrán, 32.)
Mertens (belga, 21.)–Ferro (francia)
Petkovic (német)–Niculescu (román)
Zidansek (szlovén)–Bouchard (kanadai)
Lapko (fehérorosz)–Vang Csiang (kínai, 15.)
Stephens (amerikai, 9.)–Bacsinszky (svájci)
Vang Jafan (kínai)–Martincová (cseh)
Alekszandrova (orosz)–Siniaková (cseh)
Bogdan (román)–Konta (brit, 19.)
Anisimova (amerikai, 25.)–Cirstea (román)
Linette (lengyel)–Kalinszkaja (orosz)
Gyjacsenko (orosz)–Mladenovic (francia)
Dzsabur (tunéziai)–Kvitová (cseh, 6.)
Szvitolina (ukrán, 8.)–Gavrilova (ausztrál)
Gaszparjan (orosz)–Friedsam (német)
Bouzková (cseh)–Barthel (német)
Pera (amerikai)–Szakkari (görög, 31.)
Martic (horvát, 24.)–Brady (amerikai)
Potapova (orosz)–Teichmann (svájci)
Collins (amerikai)–Dijasz (kazah)
Ahn (amerikai)–Sevastova (lett, 12.)
Vondrousová (cseh, 16.)–Brengle (amerikai)
Muchová (cseh)–Krunics (szerb)
McNally (amerikai)–Watson (brit)
Rogers (amerikai)–Kontaveit (észt, 20.)
Hszie Szu-vej (tajvani, 28.)–Ostapenko (lett)
Jakupovic (szlovén)–Flipkens (belga)
Schmiedlová (szlovák)–Puig (Puerto Ricó-i)
Csu Lin (kínai)–Ka. Plísková (cseh, 3.)
Halep (román, 7.)–Szasznovics (fehérorosz)
Buzarnescu (román)–Pegula (amerikai )
Cornet (francia)–Azarenka (fehérorosz)
Tomljanovic (horvát)–Kaszatkina (orosz, 29.)
Keys (amerikai, 17.)–Kumkhum (thaiföldi)
Hercog (szlovén)–Kuzmová (szlovák)
V. Williams (amerikai)–Gauff (amerika)
Rybáriková (szlovák)–Szabalenka (fehérorosz, 10.)
Wozniacki (dán, 14.)–Sorribes (spanyol)
Kudermetova (orosz)–Bonaventure (belga)
Peterson (svéd)–Wickmayer (belga)
Csang Suaj (kínai)–Garcia (francia, 23.)
Kenin (amerikai, 27.)–Sharma (ausztrál)
Jasztremszka (ukrán)–Giorgi (olasz)
Swiatek (lengyel)–Golubic (svájci)
Putyinceva (kazah)–Oszaka (japán, 2.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik