Wimbledon: Babos párosban az elődöntőben búcsúzott

KLEIN RON (London)KLEIN RON (London)
Vágólapra másolva!
2019.07.12. 17:44
null
Babosék nem jutottak be a döntőbe (Fotó: Twitter)
Az első helyen kiemelt Babos Tímea, Kristina Mladenovic páros az elődöntőben búcsúzott a wimbledoni tenisztornától, miután 7:6, 6:4-re kikapott a Hszie Szü-vej, Barbora Strycová tajvani, cseh kettőstől.

 

A női páros versenyének négy legjobb kettőse jutott be az elődöntőbe Wimbledonban – kezdésként a 12 345 férőhelyes egyes pálya első mérkőzésén a második kiemelt, címvédő cseh Barbora Krejcíková és Katerina Siniaková kisebb meglepetésre 6:1, 3:6, 6:3-ra kikapott a negyedik Gabriela Dabrowski, Hszü Ji-fan kanadai, kínai kettőstől.

Őket követte az első kiemelt Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic összecsapása a harmadik Hszie Szü-vej, Barbora Strycová tajvani, cseh duóval szemben. Hszie 2013-ban Wimbledont, egy évvel később Roland Garrost nyert párosban a kínai Peng Suajjal, míg az egyesben a Serena Williams elleni elődöntőben búcsúzó Strycová mind a négy Grand Slam-tornán „csak” a legjobb négyig jutott, finálét sohasem játszhatott. A cseh azzal a tudattal lépett fűre pénteken, hogy ha az elődöntőt és a döntőt is sikerrel veszi Hszie oldalán, hétfőtől ő a műfaj új világelsője.

Az első játszma rendkívül szorosan alakult, mert mind a négyen magabiztosan hozták az adogatójátékukat, egyetlen fogadóelőnyt sem láthattunk a rövidítésig. Ott viszont Babos kétszer, Mladenovic egyszer veszített szerválóként pontot, míg ellenfelük összesen kétszer, így 45 perc után 7:6-tal Hszie és Strycová nyerte meg a játékrészt.

A második szett sem indult jól, Mladenovic adogatásánál először láttunk bréklabdát a mérkőzésen, a tajvani, cseh duó értékesítette is – nagyjából negyedóra alatt kerültek nagyon nehéz helyzetbe Babosék. Hszie és Strycová szerválóként nem akart hibázni, a labdamenetekben pedig sorban a vonalakra ütötte a labdákat. Sőt, Babos adogatásánál megint fogadóelőnyhöz jutottak a harmadik kiemeltek, de ezt sikerült hárítani, majd később Mladenovic szervagéménél is. Elvenni Hszie vagy Strycová adogatását viszont nem: Babos és Mladenovic 85 perc alatt 7:6, 6:4-es vereséget szenvedett, így a US Open- és az Australian Open-finálé, valamint a Roland Garros-győzelem után Wimbledonban az elődöntő jelentette számukra a végállomást.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (38 000 000 font, fű)
NŐI PÁROS, ELŐDÖNTŐ
Hszie Szü-vej, Barbora Strycová (tajvani, cseh, 3.)–Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 1.) 7:6 (7–5), 6:4

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Klein Ron

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik