US Open: továbbjutott a vállsérüléssel küzdő Djokovics

Vágólapra másolva!
2019.08.29. 07:26
null
Novak Djokovics vállsérülésével bajlódva is győzött Londero ellen (Fotó: AFP)
New Yorkban szerdán este is esett az eső, ezért magyar idő szerint csütörtökre virradóra is csak a fedett pályákon tudtak mérkőzéseket rendezni az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A US Open férfi egyesének és női egyesének második fordulójában a kiemeltek mind továbbjutottak. A férfiaknál némi meglepetésre a világranglistán 118. helyet elfoglaló német Dominik Köpfer legyőzte a rangsorban 42. Reilly Opelkát.

 

Ha nehezen is, de három játszmában győzte le az Arthur Ashe Stadion esti programjának nyitó mérkőzésén Novak Djokovics az argentin Juan Ignacio Lónderót a US Open második fordulójában.

A világelső szerb már a bemelegítés előtt is orvosi segítséget kért, mert fájt a válla, aztán a mérkőzés első játszmájában újra ápolni kellett, később pedig a szünetekben is kezelték. „Szerencséjére” a bal vállával akadt probléma, nem a jobbal, ettől függetlenül a fonákokat fájdalmas arckifejezéssel ütötte meg, hiszen ő – például Roger Federerrel ellentétben – kétkezes fonákokkal dolgozik, nem egykezesekkel.

Djokovics már az első játszmában is elveszítette az adogatójátékát 2:2-nél, de hamar egyenlíteni, majd fordítani tudott. A második szettet rettenetesen kezdte, az első két szervagémét elbukta, ám 3:0-s hátrány után sorozatban öt játékot nyert meg – ettől függetlenül a játékrészt csak a rövidítésben kaparintotta meg. Lóndero a labdái többségét érthetően Djokovics fonákjára ütötte, ám a címvédő elképesztő lábmunkájával nem engedte magát zavarba hozni.

A harmadik játszmára Lóndero adogatójátéka teljesen szétesett, Djokovics négyből négyszer brékelt, így 2 óra 15 perc alatt 6:4, 7:6, 6:1-re győzött.

„A vállsérülés megnehezítette a helyzetemet, különösen az adogatásokban és a fonákütésekben. Őszintén, nem volt könnyű így játszani, nem igazán tapasztaltam még hasonlót karrierem során – árulta el Djokovics. – Szerencsém volt, hogy fordítottam a második szettben, és annak is örülök, hogy három játszmában tudtam továbbjutni. Az ápolás segített, mert az első szett közepén még nem voltam biztos abban, hogy be tudom fejezni a meccset. Boldog vagyok, mert sikerült. További vizsgálatok várnak rám, bízom benne, hogy két nap múlva már fájdalommentesen játszhatok. Néhány hete zavar ez a sérülés, valamikor jobban, olykor kevésbé. Nagyon ingadozó, kiszámíthatatlan, de ezt is tudnom kell kezelni, játszottam már fájdalommal korábban is, mint mindenki a profi teniszben.”

A centerpálya másik esti mérkőzésén Serena Williams 19. második körös összecsapásán először bukott játszmát a US Openen, ám a 17 éves amerikai Catherine McNally a folytatásban már „csak” szorongatni tudta honfitársát, végül az egyéniben 23-szoros Grand Slam-bajnok jutott tovább (5:7, 6:3, 6:1).

Serena Williams Grand Slam-tornán eddigi 59 párharcából 56-ot megnyert tinédzserrel szemben, csak nővére, Venus Williams, illetve Marija Sarapova és Sloane Stephens tréfálta meg őt korábban, de egyikük sem a US Openen.

A szerdai játéknap egyébként csendesre sikeredett New Yorkban, hiszen csak a két fedett stadionban tudtak mérkőzéseket rendezni az eső miatt, a külső pályákon minden összecsapást – köztük Babos Tímeáék párosát – töröltek. Emiatt a csütörtöki program sűrű lesz, magyar szempontból pedig a legfontosabb, hogy Babos és az amerikai tinisztár, Cori Gauff találkozójának az esti, kiemelt sávot jelölték ki a szervezők, a párharcra a második legnagyobb pályán, a Louis Armstrong stadionban kerül sor, magyar idő szerint várhatóan éjjel 1 órától.

US OPEN, NEW YORK (57 238 700 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ

Djokovics (szerb, 1.)–Lóndero (argentin) 6:4, 7:6 (7–3), 6:1
Köpfer (német)–Opelka (amerikai) 6:4, 6:4, 7:6 (7–2)

NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
S. Williams (amerikai, 8.)–McNally (amerikai) 5:7, 6:3, 6:1
Barty (ausztrál, 2.)–Davis (amerikai) 6:2, 7:6 (7–2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik