Serena Williams simán jutott be a döntőbe (Fotó: AFP)

 

Az amerikai legendának rögtön az első adogatójátékában három fogadóelőnyt kellett hárítania, de neki sikerült, ellenfele viszont a harmadik bréklabdával már nem tudott mit kezdeni, így két kőkemény gém után máris előnybe került Williams. Akkor még senki sem tudhatta, hogy ez lesz az összecsapás legizgalmasabb szakasza.

Szvitolina küzdött, igyekezett megnehezíteni az amerikai dolgát, ám egyrészt messze nem adogatott olyan jól, mint az eddigi mérkőzésein, másrészt nem használta ki a lehetőségeit, például 3:1-nél, amikor Williams adogatásánál semmi 40-nel kezdett.

Az amerikai a második játékrészben még magasabb fokozatra kapcsolt, nagyszerű labdameneteket nyert meg, Szvitolina pedig elveszítette a hitét, négyből három szervagémét elbukta, így az első két gémhez képest meglepően simán búcsúzott. A New York-i közönség ezt persze egyáltalán nem bánta, hiszen kedvencének újabb esélye lesz arra, hogy hazai pályán érje be 24. Grand Slam-diadalával az örökrangsort vezető Margaret Courtot. Serena Williamsnek ez volt a US Openen a 101. győzelme, ezzel beérte a lista élén Chris Evertet – a döntőbeli siker tehát két rekord megdöntését is eredményezné.

„Nagyon boldog vagyok, hogy bejutottam a döntőbe, bár őszintén, nem is vártam magamtól kevesebbet – jelentette ki a fiatalabbik Williams nővér. – Erre a versenyre volt a legtöbb időm felkészülni, most érzem magam a legjobban a pályán. Az előzőeknél volt sérülés, balszerencse, most viszont minden rendben. A wimbledoni döntőben Simona Halep hihetetlenül játszott, nem tudtam mit tenni ellene, de azzal is tisztában voltam, hogy keményebb munkára lesz szükségem a jövőben. Ezért sok időt töltöttem az edzőteremben, most gyorsabbnak és erősebbnek érzem magam.”

A második elődöntőben már kevésbé volt jó a hangulat, többen haza is mentek Serena Williams győzelme láttán, pedig a kanadai Bianca Andreescu és a svájci Belinda Bencic csatája izgalmasra sikeredett. Andreescu az első játszmát úgy nyerte meg a rövidítésben, hogy előtte hatból hat bréklabdát hárított, az egyik ezek közül játszmalabda volt egyben.

Bencic a második szett elején már élt fogadóelőnyével, aztán még kétszer brékelt, de nem tudott higgadt maradni a fontos pillanatokban – a közönség is belekiabált a szerváiba –, és sorozatban négyszer veszítette el a saját adogatójátékát.

Andreescu 7:6, 7:5-re nyert, így ő lesz Serena Williams ellenfele szombaton, a magyar idő szerint 22 órakor kezdődő döntőben – a kanadai eddig hétből hét top 10-est győzött le az idén!

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Klein Ron

US OPEN, NEW YORK (57 238 700 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ
S. Williams (amerikai, 8.)–Szvitolina (ukrán, 5.) 6:3, 6:1
Andreescu (kanadai, 15.)–Bencic (svájci, 13.) 7:6, 7:5