US Open: ismét emelkednek a pénzdíjak

Vágólapra másolva!
2017.07.18. 21:08
Ismét emelkedik az amerikai nemzetközi teniszbajnokság összdíjazása, amely idén először meghaladja majd az 50 millió dollárt.

Az Egyesült Államok Teniszszövetsége kedden bejelentette, hogy a tavalyihoz képest közelítőleg kilenc százalékkal növekszik az összdíjazás, amely így 50.4 millió dollár (13.4 milliárd forint) lesz.

A férfi és a női egyes bajnokai fejenként rekordot jelentő 3.7 millió dollárt, a döntő vesztesei 1.8 milliót kapnak. Aki már az első fordulóban kiesik, az is 50 ezer dollárt vihet haza. A győztes párosok 675 ezer dollárral gazdagodnak majd.

Az idei US Open augusztus 28-án kezdődik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik