US Open: Djokovics szinte biztosan nem indul

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.24. 18:25
null
Novak Djokovics egy darabig nem tudja vállalni a játékot (Fotó: AFP)
Novak Djokovics könyöksérülése miatt szinte biztosan nem indul az Amerikai nemzetközi teniszbajnokságon, a US Openen.


Zdenko Milinkovics, a szerb teniszválogatott orvosa a Szportszki zsurnal című lapnak hétfőn elmondta, hogy a korábbi világelsőnek legalább hat, legfeljebb 12 hetet kell kihagynia.

„A következő vizsgálatnál eldől, hogy kell-e változtatni ezen a megállapításon. Ebben a terápiás időszakban tilos ütővel edzenie, de erősítenie szabad” – nyilatkozta az orvos. Hozzátette, a játékos Torontóba utazott egy specialistához.

„Fontos, hogy átgondoljuk, a különböző eljárások közül melyik segíti a leghatékonyabban a felépülését” – fogalmazott Milinkovics.

A Tanjug szerb hírügynökség jelentése szerint 99 százalék, hogy Djokovics kihagyja az augusztus végén kezdődő US Opent, valamint a szeptemberi Franciaország–Szerbia Davis-kupa-elődöntőt, sőt valószínűleg egészen a következő idény kezdetéig szünetet tart.

A 12-szeres Grand Slam-győztes játékos szerdán Belgrádban tart sajtótájékoztatót.

A világranglistán jelenleg negyedik Djokovics legutóbb a wimbledoni bajnokság negyeddöntőjében lépett pályára, és a második szettben feladta a cseh Tomás Berdych elleni meccsét. A szerb napilap cikke szerint a sérülése éppen ezen a mérkőzésen súlyosbodott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik